A járványok számára tesszük magunkat sebezhetővé, ha nem változtatunk a szúnyogirtáson

Újabb három éven át főként kémiai idegmérgekkel gyéríthetik Magyarországon a szúnyogok nagy részét, és ez nemcsak ökológiai károkat okozhat, de emberi járványok kitörésének is megágyazhat.

A szúnyogok csípnek, és aztán vakargathatjuk a csípés helyét, de ez csak múló kellemetlenség. Annak viszont már közegészségügyi vonatkozása is van, hogy ezek a szúnyogok betegségeket is terjeszthetnek, olyanokat is, amelyek sok évtizeddel ezelőtt kevésbé látványosak vagy ismeretlenek voltak nálunk, ilyen például a nyugat-nílusi láz, míg más európai régiókban az elmúlt néhány évben Dengue-láz, chikungunya-vírus vagy zikavírus terjedt a szúnyogok közbenjárásával. A klímaváltozás és bizonyos emberi tevékenységek nyomán Magyarországon is eddig ismeretlen szúnyogfajok jelentek meg, és számolni lehet azzal, hogy velük együtt nálunk egzotikusnak tekinthető vírusok is érkeznek, ahogy ez megtörtént már Európa más országaiban.

Magyarországon régóta rendszeres a szúnyoggyérítés, de egyelőre az elavult módszerek vannak többségben. Míg Németországban már a 70-es évek óta használnak biológiai módszereket szúnyoglárvák elpusztítására, és Nyugat-Európában sok helyen csak rendkívüli körülmények közt és nagyon korlátozott területen engedélyezett a kémiai szerek bevetése, addig nálunk még mindig ez a módszer jelenti a fő megoldást, és nem is látszik a paradigmaváltás igénye.

A biológiai szúnyogirtás lényege, hogy az előzetesen feltérképezett élőhelyekre, szúnyogok tenyészőhelyei egy olyan készítményt juttatnak ki, amelyben egy baktérium által termelt fehérje a hatóanyag. Ez a szer a megfelelő dózisban csak a szúnyoglárvákat pusztítja el, más élőlényekre ártalmatlan, tehát a kifejlett szúnyogok ellen is hatástalan.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ által kiírt szúnyoggyérítési közbeszerzés legalábbis ezt látszik alátámasztani. A három évre 10 milliárd forint plusz áfa keretösszegű pályázatban évente 360 ezer hektáron jelöltek meg kémiai szúnyoggyérítést, míg ezzel szemben a biológiai gyérítés csak 75 ezer hektárra terjed ki. De miért baj ez?

„A kémiai szerek idegmérgek, ráadásul a szúnyogok képesek ellenük rezisztenciát kialakítani, így hosszabb távon a kémiai szerek vagy hatástalanok velük szemben, vagy kevésbé hatásosak – főként ha a hazai gyakorlathoz hasonlóan hosszú ideig túlhasználják.

Ha csak a saját szakmámat nézem, akkor is kongatom a vészharangot, mert így a járványok számára tesszük magunkat sebezhetővé, ugyanis amikor majd a legjobban kellene és nincs más eszközünk, nem fog kellő hatékonysággal működni a szerünk, és képtelenek leszünk hatékonyan fellépni a jövő járványaival szemben. Többször kérdeztem már az illetékeseket, hogy miért nincs rezisztenciamonitoring, hiszen alapvető lenne, de sosem kaptam tudományos válaszokat” – mondta Kemenesi Gábor virológus.

Hasonlót figyelhetünk meg a baktériumoknál is. Az emberiség egyre több antibiotikumot használ, ezzel sikerült elérni, hogy a baktériumok ezekre a hatóanyagokra ellenállók lettek, és már nehezen lehet gyógyítani bizonyos betegségeket.

A mostani pályázati kiírás azért is érthetetlen, mert a Magyar Tudományos Akadémia már 2018-ban kiadott egy olyan szakmai javaslatot, amely koncepcióváltást sürgetett a szúnyoggyérítésben. Ebben azt írták, hogy biológiai gyérítésre, rendszeres élőhely-térképezésre, akkreditált laboratóriumokra és a lakosság bevonására van szükség. A bevett védekezésben több problémát azonosítottak, de cikkünk szempontjából

az volt a legfontosabb megállapításuk, hogy tudományos adatok alapján a túlnyomórészt deltamethrinalapú gyérítés alkalmatlan a szúnyogállomány tartós kezelésére.

Ez az idegméreg elpusztítja ugyan a szúnyogokat, de nagyjából minden mást is, az olyan ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtó rovarokat is, mint a méhek. A találati arányuk tehát nagyon csekély, miközben a természetbe mégis nagy mennyiségű méreg kerül. Mindeközben a rezisztencia is kialakul a szúnyogokban, ami a méreg későbbi sikeres alkalmazását teszi lehetetlenné, amikor arra valóban nagy szükség lenne egy-egy járványügyi helyzet csírájában történő elfojtásához.

A kutatók világos megállapításokat tettek, de a döntéshozókat, mint látjuk, mégsem tudták befolyásolni. Kemenesi attól tart, hogy most további három évre kőbe vésik az említett problémákat, miközben a piacot is elsorvasztják: a biológiai gyérítéssel foglalkozó precíziós cégek nem rúghatnak labdába azok mellett, amelyek már eddig is végezték a kémiai gyérítést, és így senki sem lesz rákényszerítve a fejlődésre.

Az idegmérgek védelmében az szokott elhangozni, hogy egyrészt kiürülnek a természetből, másrészt a szúnyogok egy idő után elveszítik a rezisztenciájukat. Kemenesi az utóbbit cáfolja, például azzal a szlovákiai tanulmánnyal, amely arra jutott, hogy a kémiai szerek használatának gyakorisága összhangban volt egy-egy terület szúnyogjai rezisztenciájának mértékével. Tehát ahol sokat használták, ott kevésbé hatott a szer, és ez óriási baj.

Kemenesi szerint az sem lehet érv, hogy a biológiai gyérítés költsége meghaladná a kémiait. „A biológiai alapvetően drágább hektárra vetítve, de egy precíziós eljárásról beszélünk, így végső soron jóval kisebb terület kezelése szükséges, tehát jóval olcsóbb lehet. Ehhez persze kell biológus, aki felismeri a lárvát, térinformatikus, aki élőhelytérképeket készít, de ha jól használják, működik. Korábban volt már szerencsénk szakemberként részt venni egy lárvagyérítési programban a Közép-Duna mentén, ez itthon is bizonyította, hogy ha időben, szakszerűen kezeljük a lárvákat, akkor sokkal kevesebb a szúnyog. A kémiai eljárás további hátránya, hogy rendkívül toxikus a vízi élőlényekre, így a közelükben nem is alkalmazható. Tehát ha például a Duna ártere mellett élünk, és a városunkban gyérítenek, maximum egy-két nap nyugalmunk lehet, ugyanis a külső területekről visszarepülnek a szúnyogok, amelyeket ugyebár tömegesen hagytunk kikelni” – mondta a virológus.