Megtartotta első ülését a NASA ufókutató csoportja

2023. június 1. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA független ufó-vizsgálóbizottsága megtartotta első nyilvános ülését, amelyen megállapították, hogy a kevés jó minőségű adat és az elhúzódó megbélyegzés jelenti a legnagyobb akadályt az azonosíthatatlan repülő tárgyak rejtélyeinek megfejtésében, írja a Reuters. Az amerikai kormány egyébként a félreértéseket kerülendő már nem is ufónak, hanem UAP-nak, vagyis „unidentified anomalous phenomenának”, tükörfordításban azonosítatlan rendellenes jelenségeknek hívja ezeket az észleléseket.

A 16 tagú testület tavaly alakult, a fizikától az asztrobiológiáig terjedő tudományterületek vezető szakértőiből áll. Szerdán négyórás ülést tartottak, hogy megvitassák előzetes eredményeiket, mielőtt a nyáron részletesebb jelentést adnak ki.

Összesen 510 UAP-ról számolt be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a Pentagon januárban nyilvánosságra hozott éves jelentésében. Az észlelések száma lényegesen nőtt az előző hivatalos jelentés óta.

Az ufókról főleg katonai pilótáktól érkeznek bejelentések, és továbbra is jellemzően korlátozott (katonai) és érzékeny légterekben bukkannak fel, rávilágítva az UAP-ok jelentette lehetséges biztonsági kockázatokra. A jelentés nem zárja ki, hogy pont az ezekre a területekre irányuló kiemelt figyelemnek köszönhető a jelenségek gyakoribb előfordulása.

A független NASA-testületnek nem az a szerepe, hogy megfejtse ezeknek az észleléseknek a természetét, hanem az, hogy egy tervet készítsen az űrügynökség számára a jövőbeli elemzésekhez.

A NASA szerint több paneltagot is rendszeresen online zaklatnak, mióta tavaly júniusban elkezdték a munkájukat.

„Igazán elkeserítő hallani arról a zaklatásról, amellyel paneltagjaink online szembesültek, mert ezt a témát tanulmányozzák” – mondta a NASA tudományos vezetője, Nicola Fox nyitóbeszédében. „A zaklatás csak további megbélyegzéshez vezet.”

A kutatók szerint a legnagyobb kihívást a munkájukban az ufóészlelések tudományos dokumentálásának hiánya okozza. A mögöttes probléma szerintük az, hogy a kérdéses jelenségeket általában olyan kamerákkal, érzékelőkkel és egyéb eszközökkel észlelik és rögzítik, amelyeket nem erre terveztek.

Azt is megjegyezték, hogy míg a Pentagon az elmúlt években arra ösztönözte a katonai repülőket, hogy dokumentálják az UAP-eseményeket, sok kereskedelmi repülésben dolgozó pilóta továbbra is vonakodik bejelenteni azokat a megbélyegzések miatt.

A NASA tanácsadó testületének munkája az első ufóvizsgálat, amelyet az Egyesült Államok űrügynökségének égisze alatt végeztek egy olyan témában, amelyet a kormány egykor a katonai és nemzetbiztonsági tisztviselők kizárólagos és titkos hatáskörébe utalt.

A vizsgálat egyébként független a Pentagon saját kutatásától, amire egy külön ufókutató csoport is alakult. Erre azután került sor, hogy júniusban közzétettek egy nemzetbiztonsági jelentést, mely szerint 140 ufóészlelést nem tud megmagyarázni az amerikai nemzetbiztonság, a jelentés szerint főként azért, mert nem áll rendelkezésre elegendő adat a rejtélyes repülő tárgyak természetének meghatározásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!