Szép ez a virág, de azért jobb lenne, ha nem szabadulna el

2023. május 7. – 11:10

Szép ez a virág, de azért jobb lenne, ha nem szabadulna el
Mindent beborít a kokárdavirág egy izsáki réten – Fotó: dr. Szigeti Viktor / Ökológiai Kutatóközpont

Másolás

Vágólapra másolva

Arra rácsodálkozunk, ha a Kiskunság közepén kaktuszokba botlunk, de rajtuk kívül is vannak még olyan növények, amelyeknek semmi keresnivalójuk nem lenne a magyar pusztában, csak éppen nem ilyen feltűnőek. Az Észak-Amerikából származó kokárdavirág széles körben ismert a hobbikertészek körében, de már régen kiszökött a kiskertekből, és úgy tűnik, hogy a szárazodó klíma hatására komolyabb ökológiai problémákat is okozhat.

„A kollégáim azt kutatták, hogy más inváziós növényfajok milyen hatással vannak a beporzókra, és ekkor hívta fel egy természetvédelmi őr a figyelmünket, hogy Izsák környékén van egy terület, amelyet teljesen elural egy növény. Ez volt a kokárdavirág. Eddig nem nagyon foglalkoztak a kokárdavirág invázióbiológiájával Közép- és Nyugat-Európában, mi voltunk az elsők akik ezt leírtuk” – mondta Dr. Süle Gabriella, az Ökológiai Kutatóközpont segédmunkatársa, aki kollégáival a kokárdavirág hazai inváziójának veszélyeiről írt egy tanulmányt.

A sárga kokárdavirág (Gaillardia aristata) a 18. században került Európába dísznövényként. Rokon fajaival együtt számos országban ültették kertekben, parkokban, de óhatatlan volt az elterjedésük. Ma már több mint tíz európai országban tartják számon, mint gyorsan terjedő növényfajt, Oroszországban pedig már inváziósnak is minősítették. Magyarországon feljegyzések szerint már a 20. század elején figyeltek meg kivadult kokárdavirágokat, és mára néhol már tömeges a megjelenésük.

Az inváziós fajoknak ez a stratégiájuk, viszonylag gyorsan elfoglalnak egy területet, ahogy nagy tömegben megjelennek, és kiszorítják onnan az őshonos fajokat. Az uniformizált környezet mindig szegényedést jelent, de át is alakulhat a korábbi élőhely, ezért kell vigyázni a behurcolt növényekkel is.

A kokárdavirág még jobban elterjedhet, ha szárazodik Magyarország – Fotó: dr. Szigeti Viktor / Ökológiai Kutatóközpont
A kokárdavirág még jobban elterjedhet, ha szárazodik Magyarország – Fotó: dr. Szigeti Viktor / Ökológiai Kutatóközpont

„A kokárdavirág hálás növény, hosszan virágzik, ezért a kertekben meghagyják, aztán, ha a ház előtt is megjelenik, ott sem bántják, le sem fűnyírózzák, gyakran ki is gyomlálják. Ezek után még könnyebben kerül természetes vegetációkba” – mondta Dr. Süle Gabriella.

A kokárdavirág magjait a szél is tudja terjeszteni, de a kutatók megfigyelései alapján az egyik legsikeresebb terjedési módja az, ha állati szőrhöz, főként birkáéhoz tapad, így a legelő állatállomány is közreműködik a terjedésében.

Izsáknál a kokárdavirágot az 1950-60-as években a Matyó-kastély kertjébe ültethették, ahonnan aztán a helyiek más tanyasi kertekbe is vittek magukkal a növényből. Ezek után még több helyszínről szökhetett ki a növény, és ideális életfeltételeket is talált a közelben, és nagy területeket boríthatott be.

„A kokárdavirág eredeti élőhelye Észak-Amerikában a rövid füvű préri, ahol jellemzőek a tüzek is. Izsáknál egy katonai lőtér volt korábban, ahol szintén sokszor leéghetett a növényzet. A kokárdavirágnak ez ideális, ahogy a művelés alól felhagyott és bolygatott homoki területek is” – mondta dr. Süle Gabriella. A kutatók felmérése szerint mára az ország minden területén jelen van a kokárdavirág, hol inváziósként, hol meghonosodottként, hol kivadultként. A felmérések szerint még komoly problémákat nem okoz a kokárdavirág, de ahol megjelenik, ott azért növénydiverzitás csökkenésre kell számítani. A kutatók úgy vélik, hogy ha erősödik a szárazodás, akkor a kokárdavirág még versenyképesebbé válhat, ezért kell rá már most is figyelmet fordítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!