Európa ráment a cseppfolyós gázra az elapadó orosz vezetékek miatt, de ezzel egy öngólt is rúgott

A Telexen eddig is foglalkoztunk környezetügyekkel, de a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy bemutassuk az éghajlatváltozás hatásait, és azt, hogy hogyan alkalmazkodhatunk hozzá. Az ilyen tartalmainkat ezentúl a KLÍMAZÓNA tag alatt találja meg legkönnyebben, legyen szó energetikáról, természetvédelemről, életmódról vagy környezetpolitikáról.

Miután az orosz földgázszállítások akadoznak, és Európa amúgy is megpróbálja függetleníteni magát az orosz gáztól, az egyik kurrens energiahordozó a cseppfolyósított földgáz (LNG) lett. Ez is fosszilis termék, ráadásul a kezelésével és szállításával együtt még nagyobb a szén-dioxid- és metánkibocsátása, mint a vezetékes gázé, és ez nem könnyíti meg azt, hogy 2050-re klímasemlegessé váljon a világ.

A gázéhség jól látszik a piacon, idén az első három negyedévben 65 százalékkal nőtt Európában az import LNG mennyisége. Szinte minden beszerzési forrásra rámentek az európaiak, az eddig Ázsiába vagy Latin-Amerikába szállított tételek is jó részét is megszerezték, állítja az S&P Global Commodity. A Rystad Energy becslése szerint idén több mint 120 millió tonna LNG-t vásárol Európa, míg tavaly körülbelül csak 80 millió tonnát szerzett be.

A cseppfolyósított gáz előnye és hátránya, hogy hatalmas hajókon, tartályokban szállítható. Európa három legnagyobb forrása az Egyesült Államok, Katar és meglepő módon még most is Oroszország. Az első két országból több ezer kilométeren kell utaztatni a mínusz 160 fokosra lehűtött gázt. És éppen ez az a két adat, amelyik rámutat arra, hogy egyáltalán nem lebecsülendő a szállítás okozta környezeti hatás.

A norvég Rystad Energy kutatóintézet a BBC-hez eljuttatott elemzésében kiszámolta a csővezetékes és a cseppfolyósított gáz energiaigénye és kibocsátása közötti különbséget.

Amikor elégetik a gázt, mindegy, milyen formából származik, ugyanakkora a szén-dioxid-kibocsátás. Ha a földgázt mínusz 160 fokosra hűtik, akkor cseppfolyósodik, és a térfogata hatszázszor kisebb lesz, mint gáz halmazállapotában. Ezért válik egyáltalán gazdaságosan szállíthatóvá. A hűtéshez, cseppfolyósításhoz és kitermeléshez is szükség van energiára, ahogy a hajókat is meg kell tankolni, jellemzően fosszilis tüzelőanyaggal, így ezekkel a kibocsátások is hozzáadódnak a LNG karbonlábnyomához.

„A Norvégiából származó vezetékes gáz esetében hordónként körülbelül 7 kg szén-dioxidot látunk, de az Európába importált cseppfolyósított földgáz esetében becsléseink szerint az átlag 70 fölött van, tehát a vezetékes gázé körülbelül 10-szer kevesebb, mint a cseppfolyósított földgáz esetében” – mondta Patrick King a Rystadtól.

A Rystad egy másik adata szerint szeptember végéig az európai gázellátás egészének szénlábnyoma 30-ról 37 kilóra nőtt hordónkénti egyenértékre átszámolva, és ez jórészt a cseppfolyós gáz részarányának növekedése miatt következett be.

A kutatóintézet több lehetséges forgatókönyvet is végigvett. A legpesszimistább szerint jövőre az oroszok minden gázcsapot elzárnak, így az összes kieső gázmennyiséget LNG-ből kell pótolni. Ebben az esetben 2021-hez képest 35 millió tonnával nő az importálásból eredő szén-dioxid-kibocsátás. Ha az oroszok a mostani mennyiségeket továbbra is átadnák, akkor is jóval nagyobb kibocsátással kell számolni, mint amilyen 2021-ben volt.

A cseppfolyósított földgáz jelenleg tökéletes helyettesítő, de minden jel arra mutat, hogy tartósan magasan marad az import mennyisége, függetlenül az orosz–ukrán háborútól. Körülbelül húsz LNG-terminál beállítása zajlik most is Európa-szerte, hogy könnyebb legyen átfejteni a cseppfolyósított gázt, miközben az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Arab Emírségek és Katar is növelni akarja exportkapacitásait, igaz, ehhez nekik is bővíteniük kell az infrastruktúrájukat, ez pedig beletelhet még pár évbe.

Az Egyesült Államok csak idén 15 milliárd köbméter LNG-t szállít le az Európai Uniónak, amely legalább 2030-ig még évi 50 milliárd köbméternyit vár az amerikai beszállítóktól. A Food & Water Action Europe nevű környezetvédelmi civil szervezet október végi elemzésében összefoglalta, hogy ez a mennyiség milyen hatással lehet az éghajlatra.

„Ennek az 50 milliárd köbméteres célnak az elérése évente 400 millió tonna szén-dioxid-egyenértéket jelentene, ami nagyjából 100 szénerőműnek felel meg” – állapították meg. A másik baj az amerikaiakkal, hogy a gázt úgynevezett repesztéses eljárással nyerik ki a földből, amely amellett, hogy rengeteg vizet igényel és mérgező nehézfémeket juttathat a környezetbe, még nagyobb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a hagyományos földgázkitermelés. Az unióban ez a technológia tiltott.

A környezeti hatásokkal az unió és a beszállítók is tisztában vannak, a Cheniere nevű cég például vállalta, hogy számszerűsíti minden kitermelőhelyének a karbonlábnyomát, de mivel száz kútról van szó, ez sem történik meg gyorsan. A cseppfolyósításban, kitermelésben és szállításban is van lehetőség megújulóenergia-források használatára, de egyelőre ez sem terjedt el általánosan az iparágban.