Megérkezett Magyarországra a majomhimlő elleni vakcina, már 62 fertőzött van

2022. augusztus 16. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett Magyarországra 2560 adag vakcina, ami 1280 ember oltására elég – írja az MTI.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményében azt írja, hogy az oltás két dózisból áll, amelyet egy hónapos különbséggel kell majd beadni. A korlátozott mennyiségben elérhető oltóanyagot a leginkább veszélyeztetett kockázati csoportba tartozók részére ajánlják fel.

A vakcina felhasználásáról jelenleg is egyeztet az NNK és a szakmai kollégium.

Az NNK tájékoztatása szerint a 31. és 32. héten, augusztus 1. és 14. között összesen újabb 20 embernél igazolták a majomhimlő-fertőzést, ezzel a Magyarországon diagnosztizált esetek száma 62-re nőtt.

A betegek valamennyien 23-50 év közötti férfiak, többségük életvitelszerűen Budapesten él.

A betegség általános, nem specifikus tünetekkel – lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással, fáradtsággal), illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal a bevezető tünetek után bőrkiütések jelennek meg. A kiütések sok esetben először az arcon, majd a tenyéren és a talpon fordulnak elő, de megjelenhetnek a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is, olvasható a közleményben. A majomhimlő testváladékokkal terjed, ebben a magyarázó cikkben írtunk arról, mennyire veszélyes.

A fertőzött személyek általános állapota megfelelő, kórházi kezelés egyikük esetében sem szükséges; otthonukban tartózkodnak elkülönítve. A területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi betegnél járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez – írta az NNK.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!