Kiderült, miért alakulhatnak ki vérrögök az AstraZeneca oltás mellékhatásaként

2021. december 2. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Cardiffi és amerikai kutatók rájöttek, mitől alakulhatnak ki vérrögök az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának beadása után – írja a BBC. A vakcina ritka mellékhatásának kiderítéséhez a kutatócsapat részletesen bemutatta, hogy a vérben lévő fehérjék hogyan vonzódnak az oltóanyag főbb összetevőihez.

Úgy gondolják, ez a kulcsa annak a láncreakciónak, ami végül az immunrendszer közreműködésével veszélyes vérrögök kialakulásához vezet. A kutatók már korábban is rájöttek arra, hogy az adenovírusnak köze lehet a vérrögképződéshez, ezért krio-elektronmikroszkópiával molekuláris részletességű készítettek felvételeket az adenovírusról. Tanulmányuk szerint az adenovírus külső felszíne úgy vonzza a négyes fehérjét, mint a mágnes.

Az AstraZeneca vakcinájának hosszú és szövevényes története áprilisban vett újabb váratlan fordulatot, az EMA ugyanis a hónap elején bejelentette, hogy a vakcina beadása után előfordulhat alacsony vérlemezkeszám mellett jelentkező vérrögképződés, így azt nagyon ritka mellékhatásként érdemes lehet feltüntetni.

A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is több az előnye, mint a hátránya, és az elérhető információk alapján valóban úgy tűnt, hogy elenyésző kockázatról van szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!