A látás visszaállításában nemrég áttörést elérő Roska Botond vezetésével jön létre új kutatóközpont Budapesten

2021. november 22. – 18:30

Másolás

Vágólapra másolva

Új, országos jelentőségű kutatóközpontot alapítottak hétfőn Budapesten, melyet Rózsa Balázs, a Femtonics alapítója mellett az a Roska Botond vezet majd, akinek terápiájával néhány hónapja sikerült részlegesen visszaállítani egy teljesen vak férfi látását. A BrainVision Center feladata a központi idegrendszeri betegségek diagnózisához és terápiájához szükséges alapkutatási folyamatok előkészítése és a látás-helyreállítás alapkutatási program megvalósítása lesz, de a központban lehetőség nyílik a fény és az agy kölcsönhatására épülő optikai rendszerek fejlesztésére is – írja az MTI.

A kutatóközpont hétfői alapító ünnepségén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról beszélt, hogy az innovációs eredményeket nemzetközi környezetbe kell helyezni, a kormány pedig ennek érdekében megvizsgálta, hogy melyek azok a kutatási területek, amelyek nemzetközi szinten is jelentősek. Példaként említette a szegedi ELI központot és az MIT Catalyst programot, de hangsúlyozta, hogy Roska Botond kutatásai is ebbe a körbe tartoznak. Mint mondta, azt szerették volna elérni a projekt támogatásával, hogy

a látás helyreállításán dolgozó, Svájcban élő magyar kutató Magyarországon is folytassa tevékenységét, ennek a háttere jött létre a most létrehozott intézettel, és azt is hozzátette, hogy komoly sikernek éli meg, hogy Roska Botond kutatásait részben Magyarországra hozza.

Roska a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora az általa kidolgozott látásvisszaállító terápia eddigi eredményei miatt lett nemzetközileg ismert. Az úgynevezett optogenetikai terápia lényege nagyon röviden az, hogy algákból, baktériumokból, mikrobákból vesznek egy olyan gént, amely egy fényérzékeny fehérjét kódol, majd ezt génterápiával beépítik a retina egyik sejtjébe, amely így fényérzékeny lesz. A terápiát eddig öt betegen alkalmazták eredményesen az eljárást, de még hosszú az út, ahhoz, hogy több embert bevonjanak a terápiába és a kezelés eredményeként ne csak objektumokat észleljenek a páciensek. A májusi áttörés után a Telex is beszélgetett Roska Botonddal a tanulmány jelentőségéről, hátteréről és az optogenetikai terápiáról, ezt ide kattintva olvashatják el.

Rózsa Balázs, a Femtonics alapítója és az új kutatóintézet másik vezetője hétfőn arról beszélt, hogy a BrainVision Centerben az új molekuláris biológiai módszertani megoldások és a 3D-s lézermikroszkópos technológia segítségével folyó munka eredményeként a látáshelyreállító terápiák hatékonyságának vizsgálatán kívül lehetőség nyílik majd a központi idegrendszer több olyan betegségére is optogenetikai választ találni, mint a depresszió, a demencia vagy az epilepszia. Azt is elmondta, hogy a centrumban olyan mikroszkóptechnikát szeretnének felhasználni, amely egyetlen készülékben ötvözi a két- és háromdimenziós technikák előnyeit.

Roska Botond professzor, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Rózsa Balázs, a projekt egyik kidolgozója a hétfői alapító ünnepségen. Fotó: Mohai Balázs / MTI
Roska Botond professzor, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Rózsa Balázs, a projekt egyik kidolgozója a hétfői alapító ünnepségen. Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az új eljárás lehetővé teszi, hogy az agyban elhelyezkedő különböző genetikai módszerekkel jelölt sejttípusokat mozgás közben vizsgálják, mellyel meg tudják vizsgálni, hogy a különböző látáshelyreállító genetikai terápiák milyen hatékonysággal állították helyre a retina működését. Ezzel, valamint Roska Botond új molekuláris biológiai módszertani eszközeivel és a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének humán szövetkultúrái segítségével a terápiás lehetőségek közül ki tudják majd választani a leghatékonyabbakat. Rózsa szerint az együttműködés eredményeként a világ egyik legjelentősebb humán transzlációs központja jön létre, amikor a tervek szerint decemberben megkezdi a működését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!