Egyszer csak látta a gyalogátkelőhely csíkjait – algák segítségével részlegesen újra lát egy korábban teljesen vak férfi

2021. május 25. – 10:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Algákban termelődő fényérzékeny fehérjék segítségével sikerült részlegesen visszaadni egy korábban teljesen vak férfi látását, írja az MTI a BBC cikke nyomán. A kutatásban egy magyar neurobiológus, Roska Botond is részt vett.

A Bretagne-ban élő páciensnél, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, úgynevezett optogenetikai terápiát alkalmaztak a párizsi Látás Intézet szakemberei. A férfinál retinitis pigmentosát – festékes szemideghártya-gyulladást – diagnosztizáltak 40 évvel ezelőtt. Ez a betegség több mint kétmillió embert érint világszerte és bár a teljes megvakulás ritka, a férfi elvesztette a látását két évtizeddel ezelőtt.

A terápiának köszönhetően azonban ma már képes érzékelni a fényt az egyik szemével. A szakemberek által alkalmazott módszer az algák által termelt proteinekre – a retina fényérzékenységét biztosító rodopszinok egyik alcsaládjára – épül, amelyek fény hatására megváltoztatják a viselkedésüket.

A mikrobák ezek segítségével mozognak a fény felé. A kezelés első lépése a génterápia volt. Az algáktól származó, a rodopszinok létrehozására irányuló genetikai instrukciót „átadták” a retina még megmaradt mélyen lévő rétegeiben lévő sejteknek a szem hátsó részében. Amikor ezeket fény éri, elektromos jelet küldenek az agynak. Mivel azonban csak sárga fényre reagálnak, ezért a páciens egy speciális szemüveget visel, amely a megfelelő hullámhosszon közvetíti a való világot a szeme hátsó részébe.

Hónapokba telt, mire megfelelő mennyiségű rodopszin halmozódott fel a szemben, és mire az agy megtanult egy új nyelvet a látás visszanyeréséhez.

A Nature Medicine című folyóiratban publikált eredmények szerint

a páciens akkor tudta, hogy a kezelés működik, amikor az utcán sétálva észrevette, hogy látja a gyalogátkelőhely csíkjait. A férfi ma már képes megfogni és megszámolni a tárgyakat egy asztalon.

A BBC cikke szerint a kutatásban egy magyar neurobiológus, Roska Botond is részt vett, aki a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology Basel (IOB) igazgatója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!