Mik azok a rejtélyes fénypontok, amik szombat este libasorban vonultak végig az égen?

2021. május 9. – 00:00

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este több olvasónk is jelezte, hogy rejtélyes fényjelenséget észlelt az égen.

„Fél 10 tájékéban az égen szabályos egyenes vonalban, egymástól közel azonos távolságban haladó fénypontokra lettünk figyelmesek Zamárdiban. Kb. 10 percig volt látható a jelenség, több mint 50 fénypontot számoltunk”

„A palkonyai csillagos égbolton vagy 40-50 egyforma fénylő pont egy vonalban ment át az égen, teljesen hangtalanul. Percekig.”

„A barátnőm a dörgicsei házuk teraszáról fotózta furcsa, nagy sebességgel közlekedő pontokat.”

Bár órákon belül várható egy kínai rakéta légkörbe csapódása, a fenti beszámolók még nem ezt a fényjelenséget írják le. Hanem egy olyan műholdcsoportot, amiről sokat hallhattunk már, és még egyre többet fogunk hallani: Elon Musk egyik cége, a SpaceX űripari vállalata Starlink projektjét.

Fotó: olvasónk
Fotó: olvasónk

A Starlink egy műholdas internetszolgálatás, ami alacsony pályán keringő szatellitek révén valósulhat meg. Jelenleg több mint 1400 Starlink-műhold kering a Föld körül, ezeket több alkalommal küldték az űrbe. Az egyik csoportot láthatták olvasóink, és mivel a SpaceX rendszeresen bővíti a Starlink-flottát, a látvány egyre gyakoribb lesz az éjszakai égbolton. Ha kíváncsi rá, legközelebb mikor látható az ön lakóhelyéről egy Starlink-vonulás, ezen az oldalon tájékozódhat.

A SpaceX tervei szerint a végleges hálózat körülbelül 42 ezer műholdból áll majd, de az első szakasz csak 12 ezer műholddal tervez, és ezek felbocsátása is csak 2027 körül lesz kész. Az ambiciózus vállalkozás a teljes Földet szeretné lefedni internetszolgáltatással. A projektet sok kritika érte és éri, elsősorban asztrofizikusok részéről: a műholdakkal rengeteg űrszemét jár majd, az égbolton átvonuló fénypontok pedig egyre jobban megnehezítik a csillagászati munkát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!