Nézze meg a Telexen Karikó Katalin előadását!
2021. május 3. – 09:57
frissítve
Május 3-án hétfőn rendezik meg a Magyar Tudományos Akadémia 194. közgyűlését, méghozzá érthető okokból online. Ez nem csak arról szól, hogy az akadémikusok megtárgyalják a költségvetést, kineveznek tisztségviselőket, és díjakat adnak egymásnak, hanem lehetőséget adnak kutatóknak, hogy előadást tartsanak a munkájukról.
A hétfői eseményen Dr. Karikó Katalin tart ünnepi előadást. A kutató néhány hónap alatt tett szert világszintű hírnévre, miután az ő kutatásain alapszanak a koronavírus ellen kidolgozott mRNS-alapú vakcinák. Az előadást itt nézheti meg (Kb. egy óránál kezdődik):
Karikó 1976-ban hallott először az mRNS orvosi felhasználásáról, amikor Szegeden tanult. A diplomája megszerzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, ám onnan leépítések miatt elbocsátották. 1985-ben nyugatra költözött családjával (a Ladájukat is eladták, az így szerzett pénzt váltották illegálisan dollárra, majd a kislánya plüssmedvéjébe varrva csempészték ki), dolgozott a philadelphiai Temple Egyetemen, ahonnan azonban négy év után el kellett jönnie.
Úgy összeveszett a főnökével, hogy az ki akarta utasíttatani az országból. Ezek után átment kutatni a Pennsylvaniai Egyetemre, ahol mRNS-terápiás lehetőségeket vizsgált.
A '90-es évek közepére lecsillapodott az mRNS-láz, leginkább azért, mert nem tudták stabilan bejuttatni a célszervezetekbe. Karikó folyamatosan támogatásokért küzdött, de mivel a kutatása nem hozott sok pénzt az egyetemnek, döntenie kellett: vagy más területet választ, vagy lefokozzák. Utóbbit választotta, ami nagy fizetéscsökkentéssel járt. Épp ekkor diagnosztizáltak nála daganatot is, nehéz időszak volt az életében.
Az évtized vége felé találkozott Drew Weissmannal, aki már akkor is neves immunológus volt. Elkezdetek együtt dolgozni az mRNS-problémán, és Weissman be tudta húzni a szükséges támogatásokat. 2004-ben megoldották a stabilitási problémát, 2005-ben pedig szabadalmaztatták a megoldásukat. Az egyetem ezt a jogot 300 ezer dollárért eladta egy cégnek, ami később 150 millió dollárért adta azt tovább a Modernának és a BioNTechnek, ahol Karikó 2013 óta dolgozik.
Ma már szinte mindenki tudja, hogy kell kiejteni, hogy Pfizer, és Karikó Katalin nevét is ismeri a világ. Ő ennek annyira nem örül, márciusban azt mondta, hogy szeretné, ha nem ismernék a nevét. Ennek ellenére a nehéz időszakokban is tudta, hogy bár negyven évig nem kapott elismerést, jó és fontos, amit csinál.
Karikó előadását a itt a Telexen és a YouTube-on követheti. Az MTA egyébként rendszeresen tölt fel a YouTube-ra érdekes, tudományos témájú videókat, az érdeklődők az akadémia csatornáján tudnak feliratkozni.