Orbán kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ

2021. március 30. – 17:24

frissítve

Orbán kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ
Installáció burgonyafajtákból, emléktáblával – Forrás: Nagy István agrárminiszter közösségi oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kezdeményezésére létrejött az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ, tudatta a hírt Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

Az Agrárminisztérium témában kiadott közleménye szerint Nagy István kiemelte:

„a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben.”

Kiderült: a magyar és üzbég szakértők közösen mérik majd fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor azért ment Üzbegisztánba, hogy beindítsa a magyar gazdaságpolitika harmadik fázisát. Ez elmondása szerint úgy történik majd, hogy a megerősödött magyar vállalkozások külföldön hoznak létre vállalkozásokat, hajtanak végre beruházásokat, és az ott megtermelt profitot fogják majd hazahozni Magyarországra.

A szintén Üzbegisztánban tárgyaló Szijjártó Péter külügyminiszter közleményéből az is kiderült, hogy 9 megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!