Orbán Üzbegisztánban: Szeretnénk a kanyarban előzni

2021. március 30. – 12:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar miniszterelnök a magyar gazdaságpolitika három fázisáról beszélt.

Nehéz a helyzet, de a magyar gazdaság újraindítása fontos, szeretnénk másokat is megelőzve, „kanyarban előre jutni” – fogalmazott keddi, facebookos bejelentkezésében Orbán Viktor miniszterelnök, aki Üzbegisztán fővárosában, Taskentben tárgyal.

A kormányfő azt mondta, az egész ország harcol a koronavírus-járvány ellen, „de közben nekünk a fél szemünket a gazdaságon, a gazdaság újraindításán kell tartani”, számol be róla az MTI. Orbán kifejtette: a magyar gazdaságpolitika elő fázisa az volt, amikor külföldi befektetőket hívtak Magyarországra, hogy munkahelyeket és modern technológiát teremtsenek.

A második szakaszban megerősítették a magyar kis- és középvállalkozókat, hogy képesek legyenek a Magyarországon megtermelt termékeiket külföldön, export formájában eladni. Most pedig elérkeztünk a harmadik szakaszhoz, amikor a megerősödött magyar vállalkozások külföldön hoznak létre vállalkozásokat, hajtanak végre beruházásokat, és az ott megtermelt profitot fogják majd hazahozni Magyarországra; így fogjuk helyreállítani a magyar gazdaság pénzügyi egyensúlyát – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette, ezért utazott Üzbegisztánba, ahol a magyar cégek üzleti lehetőségeit bővítik, bemutatkoznak a sikeres magyar cégek, mint az OTP és más közepes vállalkozások.

Szijjártó: 9 megállapodás

9 megállapodást* írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, és ezek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt Üzbegisztánban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában. (*Korábban lapunk az MTI alapján 95 megállapodásról számolt be, ezt a külügy jelzése alapján javítottuk 9-re.)

Az OTP a legnagyobb magyar bankként, itt az első külföldi bankként kapja meg azt a lehetőséget, hogy részt vegyen az üzbég bankrendszer privatizációjában. Az erről folyó tárgyalások előrehaladott állapotban vannak – mondta a miniszter.

Az üzbég nukleárisenergia-termelés növelésében is jelentős magyar szerepvállalás várható. Üzbegisztán a világ hetedik legnagyobb uránkitermelőjeként egy újabb atomerőművet épít, amelyet ugyanúgy az évtized végére tervez befejezni, mint Magyarország a Paks II. projektet. Itt egy magyar szabadalom alapján tervezik meg az új atomerőmű hűtőrendszerét – fejtette ki Szijjártó Péter.

A felsőoktatás modernizálása terén a debreceni egyetem megállapodott az üzbég vezetéssel egy campus ottani létrehozásáról, a magyar agráregyetem pedig az üzbég mezőgazdasági felsőoktatás tudományos átalakításában és modernizálásában vesz részt. Ezzel párhuzamosan az Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar–üzbég kapcsolatok fejlesztésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!