Visszavonta a vádat az áldoktor, aki rágalmazásért perelte be a tudományos végzettségét kétségbe vonókat

Legfontosabb

2021. január 17. – 12:14

Visszavonta a vádat az áldoktor, aki rágalmazásért perelte be a tudományos végzettségét kétségbe vonókat
Csaba Zsolt a termékeit bemutató, a 2015-ös milánói világkiállításra készült promóciós videóban – Kép: Dr. Csabai PhD Zsolt / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárult a bírósági eljárás abban a rágalmazási perben, amelyet a médiában rendszeresen kutatóorvos szaktekintélyként feltűnő „Dr” Csabai Zsolt „PhD” indított a végzettsége és a doktori címe hitelességét kétségbe vonó fórumozók ellen. A vádat maga Csabai vonta vissza – tudta meg a Telex a Szkeptikus Társaságtól, amelynek az egyik tagja is a vádlottak között volt.

Ahogy arról még decemberben részletesen beszámoltunk, Csabai épp az általa indított rágalmazási per során, a „diplomái” bemutatásával szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy a doktori címét és a tudományos fokozatát nem valódi tudományos tevékenységével szerezte, hanem egy azóta megszűnt külföldi diplomagyárban vásárolta. A Szkeptikus Társaság képviselője most a Telexnek azt mondta, Csabai a vád visszavonásakor nehezményezte, hogy a bíróság nem védte meg a jogait, és az ő utasítása ellenére kiadta a vádlottnak az okleveleit.

Szaktekintély 250 ezerért

A Szkeptikus Társaság évek óta követi Csabai Zsolt munkásságát. Először 2015-ben állította egy hozzászóló az általuk működtetett Szkeptikus Fórumon, hogy Csabainak nincs diplomája. Később újra előkerült a téma, akkor a tagok alaposabb nyomozásba fogtak, és egyre több gyanús mozzanatot tártak fel, kezdve onnan, hogy Csabai semmilyen orvosi vagy kutatói adatbázisban nem szerepel, illetve semmilyen tudományos publikációjának nincs nyoma, egészen odáig, hogy semmilyen nyilvánosan elérhető felületen nem tüntette még fel soha, hol szerzett diplomát. A vádakat egyetlen alkalommal próbálta érdemben cáfolni, de ekkor sem azzal kísérelte meg igazolni, hogy valódi diplomája van, hogy bemutatta a diplomáját, hanem hogy bemutatott egy határozatot a Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségétől. Ez arról szólt, hogy miután valaki bejelentést tett ellene a fogyasztóvédelemnél, bemutatta a hatóságnak a végzettségét igazoló dokumentumok másolatát.

Közvetlen igazolást azonban csak akkor nyert a gyanú, amikor Csabai az általa indított rágalmazási per során végül bemutatta a diplomájának és a doktori oklevelének a másolatát is – amelyekről aztán a Szkeptikus Társaság már egyértelműen meg tudta állapítani, hogy egy diplomagyártól vásárolta őket. Mindkettőt a United Hope Church University of SW Florida (Egyesült Reménység Egyházának Délnyugat-Floridai Egyeteme) állította ki, az egyiket „Doctor of Healing Sciences” (a gyógyítási tudományok doktora), a másikon „Doctor of Philosophy in Alternative Health” (alternatív egészség PhD) szerepel. Egyik sem orvosi diploma.

Kép: Szkeptikus Társaság
Kép: Szkeptikus Társaság

Az SW Florida nincs nyilvántartva felsőoktatási intézményként, és ma már elérhető weboldala sincs, de az archívumokban még elérhetők a képzések és a feltételek. Ezek alapján az intézmény nem árult zsákbamacskát: könnyen, gyorsan, olcsón megvásárolható diplomákat hirdetett, amelyekkel tanórák nélkül tudnak végzettséget szerezni azok, akiket ennek hiánya tart vissza a továbblépéstől a karrierükben. Mindezt 30 napon belül, garantáltan bizalmasan. A Csabai Zsolt oklevelein látható végzettségek is megtalálhatók az archivált weboldalakon. A doktori programok között egyébként az alternatív egészség mellett választhatta volna többek között az angyalterápiát, az asztrálprojekciót, az ördögűzést és az ufológiát is.

A trükk lényege – ahogy azt az egyik, ma már nem élő oldalon le is írták –, hogy tiszteletbeli címeket adományoznak azoknak, akik ezt valamilyen tiszteletre méltó cselekedettel kiérdemlik, márpedig egy kisebb adomány eljuttatása az intézménynek igen tiszteletre méltó. Ez Csabai esetében az archívumok alapján 30 dollár regisztrációs adomány, 395 dollár diplomaadomány és 435 dollár PhD-adomány lehetett, azaz

összesen 860 dollárért (mai árfolyamon bő 250 ezer forintért) válthatta meg a szakértői jegyét a magyar online és tévés egészségügy világába.

Na de akkor milyen valódi végzettsége van Csabai Zsoltnak? Hitelt érdemlően alátámasztva fogtechnikusi.

Grapefruitmagmentes grapefruitmag-kivonat

Csabai Zsolt évek óta a hazai táplálékkiegészítő-piac egyik ismert szereplője. A Dr. Csabai Pharma nevű cége grapefruitmag-kivonatként hirdetett készítményeket árul, például a Grape Vital cseppet, amely állítása szerint „sejtregeneráló, antioxidáns hatású, vírus és gombaölő, sterilizáló és immunerősítő”, mindezt pedig „klinikai és egyetemi laboratóriumok tesztjei is igazolják”.

A laboratóriumi tesztek azonban leginkább azt mutatták ki nemrég, hogy a készítményekben egyáltalán nincs grapefruitmag-kivonat, szintetikus fertőtlenítőszer viszont annál inkább. Emiatt a vizsgálatot végző kutató bejelentést is tett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!