Kamudiplomás áldoktort leplezett le a Szkeptikus Társaság

Legfontosabb

2020. december 15. – 10:00

frissítve

Kamudiplomás áldoktort leplezett le a Szkeptikus Társaság
Képernyőkép a Grape Vital 2015-ös Milánói Világkiállításra készített reklámfilmjéből – Forrás: Dr. Csabai PhD Zsolt / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Csabai Zsolt hosszú ideje hirdeti, hogy a grapefruitmagkivonatot tartalmazó termékei számos egészségügyi problémára megoldást jelentenek, de már korábban kiderült, hogy pont grapefruitmagkivonat nincs bennük. Most pedig saját magát buktatta le, amikor bíróságon próbálta igazolni, hogy van tudományos végzettsége. A Szkeptikus Társaság nyomozásából kiderült, hogy az orvosi diplomája nem orvosi, és nem valódi diploma.

Évek óta a hazai táplálékkiegészítő-piac egyik ismert szereplője Csabai Zsolt, aki előszeretettel használja a neve előtt a Dr, utána pedig a PhD címet, és a médiában rendszeresen tűnik fel kutató szaktekintélyként, sőt még a 2015-ös milánói világkiállításon is bemutathatta a termékeit a magyar pavilonban. A Dr. Csabai Pharma nevű cége grapefruitmagkivonatként hirdetett készítményeket árul, például a Grape Vital cseppet, amely állítása szerint „sejtregeneráló, antioxidáns hatású, vírus és gombaölő, sterilizáló és immunerősítő”, mindezt pedig „klinikai és egyetemi laboratóriumok tesztjei is igazolják”.

Hogy a laboratóriumok tesztjei mit igazolnak a termék hatásosságáról – nem sok mindent –, az valóban fontos kérdés, de még ennél is érdekesebbek azok a tesztek, amelyek a közelmúltban kimutatták, hogy a készítményekben egyáltalán nincs grapefruitmag-kivonat, szintetikus fertőtlenítőszer viszont annál inkább. (Emiatt a vizsgálatot végző kutató bejelentést is tett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél.)

Most pedig a Szkeptikus Társaság blogbejegyzéséből az is kiderül, hogy Csabai Zsolt a doktori címét és a tudományos fokozatát nem valódi tudományos tevékenységével szerezte, hanem egy azóta megszűnt külföldi diplomagyárban vásárolta. Erre ráadásul ő maga szolgáltatott bizonyítékot, amikor feljelentette a tudományos végzettségét kétségbe vonókat, majd a per során bemutatta a „diplomáit”.

Egyre több furcsaság került elő

A Szkeptikus Társaság évek óta követi Csabai Zsolt munkásságát. A bejegyzésben felidézik, hogy először 2015-ben állította egy hozzászóló az általuk működtetett Szkeptikus Fórumon, hogy Csabainak nincs diplomája. Ekkor erre még semmilyen bizonyíték nem került elő, de két évvel később a fórumon újra előkerült a téma, és ekkor a tagok elkezdtek alaposabban utánajárni a kérdésnek. (A fórum hozzászólásai jelenleg nem láthatók a folyamatban lévő nyomozás miatt.)

Csabai Zsolt a TV2 Életmódi nevű magazinműsorában, Győrfi Pál és Nagy Réka műsorvezetésével 2020 májusában
Csabai Zsolt a TV2 Életmódi nevű magazinműsorában, Győrfi Pál és Nagy Réka műsorvezetésével 2020 májusában

Gyűlni is kezdtek a gyanús jelek:

  • Csabai Zsolt nevű orvos nem szerepel az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartásában.
  • Bár magára több helyen „az orvostudomány doktoraként” hivatkozott, a „tudományok doktora” címet adományozó Magyar Tudományos Akadémia doktorainak listájában sem szerepel, de még csak a köztestületi tagok között sem.
  • Ahogy az orvosbiológiai publikációk legnagyobb adatbázisának számító PubMedben sem található egyetlen tudományos cikk sem, pedig a PhD-fokozat feltétele is bizonyos számú publikáció az adott szakterületen.
  • A fórumozók találtak néhány konferenciakivonatot, ahol társszerzőként szerepelt, de ezek gépészeti témájúak voltak.
  • Maga Csabai semmilyen nyilvánosan elérhető felületen nem tüntette még fel soha, hol szerzett diplomát. Többen megkeresték Csabai Zsoltot, hogy segítsen tisztázni a helyzetet, de elhárította a kérdéseket. A legkonkrétabb dolog, ami a válaszaiból kiderült, hogy külföldön végzett, és nem honosította a diplomáját.
  • A közösségi nyomozás részeredményeit ő maga is figyelemmel kísérhette, mert sorra tüntette el a nyomait: amikor valaki felhívta a figyelmet arra, hogy az interneten orvosi tanácsadást végez, hamarosan törölte az erre használt profiljait (Archiválva még elérhetők). Miután kiderült, hogy a cége honlapján található cikkek többségét plagizálta, szinte minden cikket eltávolított.

Az egyetlen tényszerű cáfolatkísérlete az volt, amikor a cége honlapján közzétett egy határozatot a Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségétől. Ez arról szólt, hogy miután valaki bejelentést tett ellene a fogyasztóvédelemnél, bemutatta a hatóságnak a végzettségét igazoló dokumentumok másolatát. Még egyszer: nem azzal próbálta igazolni, hogy diplomája van, hogy bemutatta a diplomáját, hanem hogy bemutatott egy dokumentumot, ami szerint bemutatta a diplomáját.

Mindez azonban még csak közvetett bizonyíték volt. Közvetlen igazolást csak akkor nyertek a gyanúk, amikor rágalmazásért feljelentette az utána nyomozó négy fórumozót, a per során pedig bemutatta a diplomájának és a doktori oklevelének a másolatát is – amelyekről aztán a Szkeptikus Társaság már egyértelműen meg tudta állapítani, hogy egy diplomagyártól vásárolta őket.

Forrás: Szkeptikus Társaság
Forrás: Szkeptikus Társaság

Leleplező erejű cáfolat angyalterápiával és ufológiával

A nyomozás részletei a Szkeptikus Társaság bejegyzésében olvashatók, de mi is összefoglaljuk röviden, hogy mi derült ki a bemutatott oklevelekről.

Mindkettőt a United Hope Church University of SW Florida (Egyesült Reménység Egyházának Délnyugat-Floridai Egyeteme) állította ki, az egyiket „Doctor of Healing Sciences” (a gyógyítási tudományok doktora), a másikon „Doctor of Philosophy in Alternative Health” (alternatív egészség PhD) szerepel. Egyik sem orvosi diploma.

A United Hope Church University of SW Florida az Egyesült Államokban nem nyilvántartott felsőoktatási intézmény. Ma már nincs elérhető weboldala sem, de az Internet Archive oldalán több korábbi oldal is megtalálható. A Facebook-oldala viszont még elérhető, itt 2017-es az utolsó bejegyzés. LinkedInen és Facebookon pedig megtalálható egy Todd James nevű profil, amely az egyház titkárának nevezi magát, de a profilképe egy internetről kölcsönvett stockfotó.

Az intézmény nem árult zsákbamacskát: e felületek mindegyikén könnyen, gyorsan, olcsón megvásárolható diplomákat hirdetett, amelyekkel tanórák nélkül tudnak végzettséget szerezni azok, akiket ennek hiánya tart vissza a továbblépéstől a karrierükben. Mindezt 30 napon belül, garantáltan bizalmasan.

United Hope Church University of SW Florida korábbi weboldala
United Hope Church University of SW Florida korábbi weboldala

A Csabai Zsolt oklevelein látható végzettségek is megtalálhatók az archivált weboldalakon. A doktori programok között egyébként az alternatív egészség mellett választhatta volna többek között az angyalterápiát, az asztrálprojekciót, az ördögűzést és az ufológiát is.

A trükk lényege – ahogy azt az egyik, ma már nem élő oldalon le is írták –, hogy tiszteletbeli címeket adományoznak azoknak, akik ezt valamilyen tiszteletre méltó cselekedettel kiérdemlik, márpedig egy kisebb adomány eljuttatása az intézménynek igen tiszteletre méltó.

Ez Csabai esetében az archívumok alapján 30 dollár regisztrációs adomány, 395 dollár diplomaadomány és 435 dollár PhD-adomány lehetett, azaz összesen 860 dollárért (mai árfolyamon bő 250 ezer forintért) válthatta meg a szakértői jegyét a magyar online és tévés egészségügy világába.

Na de akkor milyen valódi végzettsége van Csabai Zsoltnak? Hitelt érdemlően alátámasztva fogtechnikusi.

Lebukott. Most mi lesz?

Jó kérdés. Az már önmagában is problémás, ha Csabai Zsolt megtévesztő módon használ tudományos címeket. Ha ez bebizonyosodik, az a hatályos jogszabály szerint szabálysértésnek minősülne, és maximum 150 ezer forintos bírsággal szankcionálható.

Pláne, hogy Csabai, saját magát tudományos szaktekintélynek beállítva, körbeturnézza a fél magyar médiát, nem túl burkoltan reklámozva a saját cége termékeit, így a kamu oklevelekkel feltehetően jelentős piaci előnyt kölcsönzött a termékeinek. A cégadatbázisokban elérhető pénzügyi beszámoló szerint a Dr. Csabai Pharma Kft. 2019-ben 89,9 millió forintos nettó árbevétel mellett 26,3 millió adózott eredményt ért el a cég.

Csabai Zsolt profilja a gyogyvizek.hu internetes oldalon
Csabai Zsolt profilja a gyogyvizek.hu internetes oldalon

Ráadásul Csabai a nyilatkozgatásnál jóval tovább is ment, hiszen különböző internetes felületeken (vitaminsziget.com és gyogyvizek.hu) éveken át tanácsokat is adott betegeknek, „géndiagnosztaként” és onkológusként ajánlott telefonos konzultációt, leleteket kért tőlük, diagnózist ígért nekik, terápiás javaslatokat tett súlyos betegségek (HPV, leukémia, daganatok) kezelésére – írja bejegyzésében a Szkeptikus Társaság. Márpedig ez az épp idén év elején szigorított kuruzslótörvény szerint sem tűnik éppen jogszerűnek valódi orvosi szakképesítés és végzettség nélkül.

A Szkeptikus Társaság a bejegyzésében megjegyzi, hogy ha rágalmazási perben felmerül a hamis vád, illetve a hatóság félrevezetése, akkor akár szabadságvesztés sem zárható ki. Mindez azonban már a hatóságokon, illetve a bíróságokon múlik. A nyomozást viszont a szkeptikus közösség már elvégezte nekik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!