Lezuhant az Arecibo Obszervatórium 900 tonnás platformja

2020. december 1. – 18:50

frissítve

Lezuhant az Arecibo Obszervatórium 900 tonnás platformja
Ricardo Ardugengo/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bekövetkezett az, amit néhány hete megjósoltak a mérnökök: lezuhant a Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium drótkötelekkel kifeszített platformja.

Szűk két hete a Telex is megírta, hogy a SETI-programban, a földön kívüli intelligencia után való kutatásban is használt rádióteleszkóp rendkívül rossz műszaki állapotban van, ezért végleg bezárják. A rádióteleszkóp egyik kábele még augusztusban szakadt le, és egy jó nagy lyukat is ütött a teleszkóp tányérján, amit egy víznyelő mélyedésébe építettek. Mérnökök egy másik, novemberi kábelhiba után már arra figyelmeztettek, hogy a teleszkóp teljes szerkezete károsodhat, ha nem avatkoznak közbe. A megmaradt kábelek már csak ideig-óráig voltak képesek megtartani a platformot.

A Verge cikke szerint hétfőn éjszaka leszakadt a 900 tonnát nyomó, drótkötelek által rögzített platform, és belezuhant a tányérba. A jelentések szerint senki nem sérült meg, és most a helyszín biztosításán dolgoznak.

A Nemzeti Tudományos Alap (NSF) korábban azt tervezte, hogy irányítottan rogyasztják össze az objektumot, miután arra jutottak, hogy biztonságos módon nem lehet helyrehozni az obszervatóriumot. Az épület felszerelését kimentették, és biztonsági zónát jelöltek ki, hogy távol tartsák az embereket a létesítménytől.

Az Arecibo a szórakoztatóiparban is feltűnt, szerepelt Carl Sagan tudományos ismeretterjesztő sorozatában, az 1995-ös James Bond-filmben, az Aranyszemben, valamint az 1997-es Kapcsolat című filmben is.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!