Végleg bezárják az életveszélyes állapotú Arecibo Obszervatóriumot

2020. november 19. – 23:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívül rossz műszaki állapotban van a SETI-programban, a földön kívüli intelligencia után való kutatásban is használt Arecibo Obszervatórium Puerto Rico szigetén, ezért az ikonikus rádióteleszkópot végleg bezárják, írja a BBC.

A műszakilag nagyon leromlott állapotban lévő rádióteleszkóp egyik kábele még augusztusban szakadt el, és egy 30 méter átmérőjű lyukat ütött a teleszkóp tányérján. A mérnökök ezután hosszasan vizsgálták a szerkezetet, hogy miként lehetne helyreállítani azt, azonban november 6-án egy újabb tartókábel is elszakadt. Ezután a vizsgálatok már úgy ítélték, hogy életveszélyes lenne a felújítása is. A 2010-es években több trópusi vihar és hurrikán is megrongálta a szerkezetet.

Az Arecibót egy víznyelő mélyedésbe építették a sziget nyugati részén, ahol minden irányból sűrű erdő veszi körül. Az kész obszervatóriumot 1963. november elsején adták át a kutatóknak azzal a céllal, hogy ezzel tanulmányozzák a Föld légkörének felső részét, az ionoszférát. Szférikus antennájának átmérője 305 méter, amivel megépítésekor a Föld legnagyobb teleszkópja volt. Később univerzális obszervatóriumként használták, több tudományos áttöréshez is hozzájárult. 57 éven át volt fontos eszköze a csillagászoknak.

A megrongálódott Arecibo Obszervatórium 2020. november 19-én – Fotó: Ricardo Arduengo / AFP
A megrongálódott Arecibo Obszervatórium 2020. november 19-én – Fotó: Ricardo Arduengo / AFP

1974. november 16-án innen sugározták az űrbe a Dr. Frank Drake és Carl Sagan csillagászok által készített, arecibói üzenet néven ismertté vált rádióüzenetet. 1992 januárjában itt azonosították az első két naprendszerünkön kívüli bolygót, 2012-ben pedig először az Arecibóból észleltek ismétlődő rádiókitöréseket, amelyek feltehetően a Tejútrendszeren túlról, egy hárommilliárd fényévnyire található törpegalaxisból érkeztek, írja a Qubit.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Az Arecibo a szórakoztatóiparban is feltűnt, szerepelt Carl Sagan tudományos ismeretterjesztő sorozatában, az 1995-ös James Bond-filmeben, az Aranyszemben, valamint az 1997-es Kapcsolat című filmben is. A teleszkópot eddig üzemeltető amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) igazgatója, Sethuraman Panchanathan a közleményében azt írja, hogy bár sajnálatos az Arecibo Obszervatórium bezárása, a munkatársaik és a látogatóik biztonsága érdekében mégis elkerülhetetlen.

Ralph Gaume, az NSF csillagászatért felelős részlegének igazgatója azt mondta, hogy a vizsgálatok alapján már nem lehet megmenteni a teleszkópot, így most az óriási szerkezet leszerelésére összpontosítanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!