Budapest is a légszennyezettség miatt leginkább károsult európai városok közé került

2020. október 21. – 11:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Évi 1200 milliárd forintnyi kárt jelent a fővárosnak a légszennyezettség, írja a Greenpeace közleménye.

Az összeg a Budapesten kitermelt GDP körülbelül 6,2 százalékát teszi ki. A szennyezett levegő okozta károkról szerdán publikálta tanulmányát az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA). Eszerint az egy lakosra jutó veszteség súlyosságát nézve a vizsgált 432 európai város közül Budapest a 22. helyen áll az egy főre jutó évi 680 000 forintnak megfelelő kárral.

A kutatás a légszennyezés miatti megbetegedések és halálozások költségeit vizsgálta, az eredmények szerint az ebből fakadó veszteség Bukarestben, Milánóban, Padovában, Varsóban és Pozsonyban a legnagyobb. A 432 város között vizsgálták még Debrecent, Győrt és Pécset is, ezek a 319., 158., illetve 275. helyen végeztek.

Forrás: European Public Health Alliance
Forrás: European Public Health Alliance

A tanulmány kiemelte: Kelet-Közép-Európában a károsodások főként a fűtésből és a közlekedésből erednek, utóbbi esetben főként a gépkocsihasználat jelent kockázatot. Simon Gergely, a Greenpeace szakértője azt mondta, hogy bár a vírus miatt

„a járvány első időszakában Európa-szerte csökkent a gépjárműforgalom, és ezzel párhuzamosan a légszennyezés is, az utóbbi hetekben nagyrészt visszaállt a forgalom, és ezzel együtt a légszennyezettség mértéke is a járványt megelőző szintre.”

Massay-Kosubek Zoltán, az EPHA kampányvezetője szerint Budapesten az elmúlt 15 évben kétszeresére nőtt az asztmás gyermekek száma. Ahogy arról írtunk, a légszennyezés 476 ezer újszülött halálát okozta tavaly világszerte.

Az Európai Parlament idén fogadta el azt a klímatörvényt, melynek célja továbbra is az, hogy 2050-re már nettó karbonsemleges legyen az EU, a képviselők most úgy döntöttek, hogy 2030-ra már el kellene érni az 1990-es szint kibocsátásának 60 százalékos mérséklését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!