Húsz év alatt duplájára nőtt a természeti katasztrófák száma a klímaváltozás miatt

2020. október 12. – 14:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ jelentése szerint húsz év alatt kétszer annyi természeti katasztrófát jelentettek, mint az azt megelőző húsz évben, a növekedés oka szerintük a klímaváltozás, írja az Euronews.

A szervezet arra is figyelmeztetett, hogyha nem tesz semmit a világ, a helyzet tovább fog romlani. 2000 és 2019 között világszerte 7348 természeti katasztrófát regisztráltak, ami közel kétszer annyi, mint 1980 és 1999 között. A katasztrófák 1,2 millió ember halálával jártak és kb. 2,5 billió eurós károkat okoztak.

Kattintson a Telex legfrissebb híreiért

A jelentés olyan járványügyi kockázatokra nem fókuszál, mint a mostani koronavírus, az ENSZ sajtótájékoztatóján azonban kiemelték,

„A Covid-19 most felhívta a kormányok és az emberek figyelmét a minket körülvevő kockázatokra. Ha pedig a koronavírus ilyen szörnyű, a klímaváltozás ennél is rosszabb lehet.”

A légszennyezettség egyre égetőbb problémája miatt egyébként az Európai Parlament októberben fogadta el a klímatörvényt, melynek célja, hogy 2030-ra el kellene érni az 1990-es szint kibocsátásának 60 százalékos mérséklését. Később egy svéd biztosítási iroda kutatása azt is kimutatta, hogy a környezet károsodása nemcsak természeti, de gazdasági károkat is okozhat a jövőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!