A budapesti V. kerületi önkormányzat támogatná a vezetőváltást a Gyilkos-tó partját kezelő cégben, és eladná a részét

Újabb fordulatot vett a Gyilkos-tó melletti legértékesebb turisztikai területet kezelő cég körüli, évek óta húzódó tulajdonosi vita. A Transtelex birtokába került dokumentumok szerint a többségi tulajdonos, Budapest V. kerületi önkormányzata támogatná a vezetőváltást, sőt, tulajdonrészének eladására is nyitott, az ügyvezető szerint azonban ennek jogi és pénzügyi akadálya van.
Rendkívüli ülésen döntött hétfőn a gyergyószentmiklósi helyi tanács arról, hogy kezdeményezi a Gyilkos-tó partját kezelő Monturist Kft. taggyűlésének újbóli összehívását június 29-re, a társaság jelenlegi ügyvezetőjének, Török Csabának a leváltását, valamint Lukács Attila ügyvezetővé történő kinevezését – közölte Gyergyószentmiklós önkormányzata.
A döntés első látásra helyi cégügynek tűnhet, valójában azonban egy évek óta húzódó tulajdonosi és politikai konfliktus újabb fejezete. A Monturist ugyanis nem egyszerű városi vállalat: a Gyilkos-tó egyik legértékesebb turisztikai területét kezelő cégben Gyergyószentmiklós kisebbségi tulajdonos, Budapest V. kerületének önkormányzata pedig több mint 80 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.
A gyergyószentmiklósi önkormányzat hétfői közleménye szerint a Monturist működésében „nem a helyi érdekek érvényesülnek kellő súllyal”, ezért a város hosszú ideje nem tudja megfelelően képviselni a saját, a Gyilkos-tó körüli üdülőtelep és a helyi közösség érdekeit. A megszavazott előterjesztésben ennél keményebben fogalmaztak, a Székelyhon szerint azt írták, Török Csaba tevékenységével kapcsolatban hosszabb ideje kifogások merültek fel, köztük urbanisztikai és gazdasági jogszabályok megsértése is.
A város már egy évvel ezelőtt is kezdeményezte a Monturist ügyvezetőjének leváltását, de akkor ez nem történt meg. Hogy mi az a konkrét új körülmény, ami miatt most ismét napirendre került Török Csaba leváltása, arra részben választ adnak azok a Belváros–Lipótváros önkormányzata által kiállított dokumentumok, amelyek a Transtelex birtokába kerültek.
A budapesti V. kerület képviselő-testülete május 21-i zárt ülésén több, a Monturisttal kapcsolatos határozatot is elfogadott. A döntések egyikében a testület felhatalmazta Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert, hogy amennyiben Gyergyószentmiklós hivatalosan kezdeményezi a Monturist ügyvezetőjének leváltását és Lukács Attila kinevezését, akkor a budapesti önkormányzat képviseletében támogassa ezt az indítványt a társaság taggyűlésén.
Ugyanezen az ülésen a képviselők elvi hozzájárulásukat is adták ahhoz, hogy Belváros–Lipótváros értékesítse Monturist-részesedését Gyergyószentmiklós önkormányzatának, amennyiben a város megfelelő, cégértékeléssel alátámasztott ajánlatot tesz. A polgármestert egyúttal felhatalmazták arra is, hogy tárgyalásokat kezdjen az üzletrész esetleges átruházásáról.
A budapesti döntések azt jelzik, hogy a többségi tulajdonos egyszerre nyitott a vezetőváltás támogatására és arra is, hogy hosszabb távon megváljon a tulajdonrészétől. Ez jelentős fordulat ahhoz képest, hogy a társaság körüli viták évek óta jórészt eredménytelen politikai és jogi csatározások formájában zajlanak.
Bajkó László gyergyószentmiklósi városi tanácsos a Transtelexnek azt mondta, tudomása szerint éppen ezek a budapesti döntések teremtették meg a feltételét annak, hogy az önkormányzat ismét kezdeményezze a taggyűlés összehívását és Török Csaba leváltását. Az ügyben kérdéseket küldtünk a budapesti V. kerületi önkormányzatnak, amennyiben válasz érkezik, cikkünket frissítjük.
A város vezetőt váltana, miközben per zajlik a tulajdonosi arányok miatt
„Még nem kaptam meg hivatalosan a tanácshatározatot. Ha megkapom, törvényes határidőn belül válaszolni fogunk rá” – reagált hétfőn a Transtelexnek Török Csaba. Hozzátette, a tanács rendkívüli ülésen kizárólag sürgős esetben hozhat döntést, jelen helyzetben viszont semmi nem indokolta a rendkívüli tanácsülést.
A Monturist ügyvezetője szerint ugyanakkor a történet jogilag jóval bonyolultabb annál, mint ahogy az az önkormányzati közleményből látszik.
A vita középpontjában az áll, hogy a városnak mekkora tulajdonrésze van jelenleg a Monturistban, és ebből milyen jogok következnek.
Török szerint a tavaly decemberi taggyűlési határozat alapján a Monturist tulajdonosi arányai úgy alakulnának, hogy Budapest V. kerülete 81 százalék körüli részesedéssel rendelkezik, Gyergyószentmiklós tulajdonrésze 15,9 százalékra csökken, a fennmaradó 4 százalék pedig a Gyilkos-tóért Egyesületé lenne. Korábban Budapest V. kerületének önkormányzata 50,99 százalékos részesedéssel rendelkezett a társaságban, míg Gyergyószentmiklós önkormányzatának tulajdoni hányada 46,43 százalék volt. A fennmaradó 2,56 százalékos üzletrész az azóta megszűnt Gospodăria Orășenească SA tulajdonában állt.


A törzstőke-csökkentésről és a tulajdoni arányok rendezéséről szóló határozatot azonban a cégbíróság februárban elutasította, ezért a Monturist perre ment. Az ügy első tárgyalását október 22-re tűzték ki. Amíg a per nem zárul le, addig a taggyűlés összehívásának kérdése sem egyszerű, mert a törvény szerint egy tulajdonosnak legalább 25 százalékos részesedésre van szüksége ahhoz, hogy kezdeményezhesse a taggyűlés összehívását, mondta Török. A város tehát jelenleg kérheti az összehívást, de annak törvényes feltételei vitatottak.
Az ügyvezető szerint a városnak a kivásárlás lenne az út, de az drága
A Monturist körüli konfliktus egyik lehetséges megoldása a tulajdonosi viszonyok rendezése lenne. Török Csaba szerint ehhez Gyergyószentmiklósnak ki kellene vásárolnia Budapest V. kerületének részesedését a társaságból.
Az ügyvezető azt mondta, a város kérésére készült legutóbbi értékbecslés szerint a Monturist mintegy 660 ezer eurót ér, miközben néhány évvel ezelőtt még körülbelül 100 ezer euróra becsülték a társaság értékét. Bár a Transtelex birtokába került dokumentumok szerint Belváros–Lipótváros képviselő-testülete májusban elvi hozzájárulását adta a tulajdonrésze értékesítéséhez, Török szerint kérdéses, hogy a város képes lenne-e finanszírozni a megvásárlását. Az ügyvezető becslése szerint Budapest több mint 80 százalékos részesedésének piaci értéke 330–350 ezer euró körül lehet, vagyis kb. 1,8 millió lejre lenne szükség a kivásárláshoz.
„Budapest piaci áron adná el a részvényeit, ha eladja. Nem hiszem, hogy a város ezt ki tudná fizetni”
– fogalmazott Török. Gyergyószentmiklós 2026-ban egyébként 153 millió lejből gazdálkodik.
A Monturist körüli vita egyik visszatérő eleme az osztalék kérdése is. Bajkó László helyi képviselő korábban többször bírálta a társaság működését, amiért a tulajdonosok nem részesültek a nyereségből. Török ezzel szemben azt állítja, hogy sem Gyergyószentmiklós, sem Budapest V. kerülete, sem a korábbi harmadik tulajdonos nem nyújtott be hivatalos igényt osztalék kifizetésére.
Elmondása szerint a 2025-ös üzleti év eredményének elfogadásakor Budapest V. kerülete és a Gyilkos-tóért Egyesület is arra szavazott, hogy a mintegy 197 ezer lejes profit maradjon a cégben, és azt fejlesztésekre fordítsák. Török szerint a nyereséget az elmúlt években is visszaforgatták a működésbe és a beruházásokba, ezért szerinte nem helytálló az az állítás, hogy a tulajdonosokat megfosztották volna az osztaléktól.
Miközben az önkormányzat közleményében azzal vádolja a Monturist jelenlegi vezetését, hogy nem a helyi érdekek szerint irányítja a vállalatot, sőt, az előterjesztésben törvénysértéssel vádolja az ügyvezetőt, Török úgy látja, hogy a konfliktus arról szól, hogy ki rendelkezik a Gyilkos-tó egyik legfontosabb turisztikai területe fölött.
Török szerint a Monturist 2021 óta pénzügyileg erősödött, és a cég által kezelt területet karbantartják, fejlesztik, miközben Gyergyószentmiklós önkormányzata évtizedeken át nem tett eleget a Gyilkos-tó egészének rendezéséért. „A Gyilkos-tó nem csak ebből az 1,7 hektáros Monturist-területből áll, hanem a táblától tábláig” – fogalmazott. Szerinte az önkormányzat az elmúlt évtizedekben alig mozdított valamit a Gyilkos-tónál, ezért kérdésesnek tartja, hogy miért éppen most akarja visszavenni az irányítást a Monturist által kezelt terület fölött.
Hogyan került Budapest V. kerülete döntési helyzetbe a Gyilkos-tónál?
A mostani konfliktus megértéséhez vissza kell menni a Monturist történetének elejére. A Gyilkos-tó közigazgatásilag Gyergyószentmiklóshoz tartozik, de a tóparti területek egy részét nem közvetlenül az önkormányzat kezeli, hanem az 1996-ban létrehozott Monturist Kft. A társaságot Gyergyószentmiklós és Budapest V. kerületének önkormányzata alapította testvérvárosi együttműködésként. Gyergyó földdel, a budapesti fél pénzzel szállt be a cégbe.
A konstrukció eredetileg arról szólt, hogy magyarországi forrásokkal és helyi vagyonnal fejlesztik Székelyföld egyik legismertebb turisztikai célpontját. A gyakorlatban azonban a tulajdonosi viszonyok már az alapításkor feszültségeket hordoztak. Budapest V. kerülete többségi tulajdonos lett, miközben a cég Gyergyószentmiklós területén működött, és a város egyik legértékesebb turisztikai vagyonát kezelte.
A következő évtizedekben több tóparti terület kikerült a Monturist vagyonából. A korábbi döntések cégjogi rendezése vezetett oda, hogy a tulajdonosi arányok újraszámolása után Gyergyószentmiklós részesedése jelentősen csökkent volna, Budapest V. kerületének befolyása pedig tovább nőtt volna.
Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, hogyan jutott el a Monturist oda, hogy egy gyergyói üdülőterületen működő cégben a budapesti belvárosi önkormányzat kerüljön meghatározó döntési helyzetbe. A vezetőváltás újabb kezdeményezése ennek a régóta húzódó vitának a folytatása.