Tök jó a hajtogatható iPhone Duo, de én inkább megvárnám a Duo 2-t

Az iPhone Air tavalyi megjelenése után sokan számítottak arra, hogy az Apple hamarosan már tényleg előáll a saját, régóta jósolt hajtogatós telefonjával. Ez a kategória csupán a piac egy apró töredékét fedi le, de benne van a pakliban, hogy az egyre nagyobb képernyők után ez lesz az új hardveres irány.

Szeptemberben be is jelentették az iPhone Duót, ami más irányból közelíti meg a hajtogatást, mint, mondjuk, a Samsung Foldjai vagy Flipjei. Pontosabban a legtöbb Fold, mert nyáron kiadták a Fold 8-at, ami kialakításában megelőzte az Apple Duóját: becsukva alacsonyabb, de szélesebb mint egy hagyományos telefon, tehát inkább útlevél alakú; kinyitva egy inkább széles, mint magas minitablet lesz belőle.

Végre, valami kicsit új, kicsit friss! És valóban, amikor kibontottam és összecsuktam a telefont, az első gondolatom olyasmi volt, ami nem nagyon szokott telefonok kibontásakor előfordulni. Az, hogy a Duo elég nyomin néz ki.

Szinte a tenyeremen elfér, kis tömzsi, a jobb felső sarkában van a szelfikamera, és elsőre elég vastagnak tűnt – pedig a kamerát leszámítva vékonyabb, mint egy tokban tartott 17 Pro. A kerete és zsanérborítása titán, a kijelzőt és a hátlapot Ceramic Shield védi, és, ahogy az Apple-től megszokhattuk, az anyagok és a dizájn nagyon szépen összeáll, nem érződik gagyinak.

Nyers erő

Rendszercsipnek az új A20-ast kapta, ami a 18 Prókba is került, tehát gyors, erős, és energiahatékony. Az LTT Labs mérései szerint jelentősen jobb a CPU-s és grafikus teljesítménye, mint a nagy vetélytárs Samsungoké, és üzemidőben is tartja magát a konkurencia mellett. A 4883 mAh-s aksi közepesen intenzív használat mellett – videónézés, játék, csetelés, újságolvasás, térképnézegetés – simán kibírt több mint egy napot egy töltéssel, és 20 perc alatt visszatöltött nagyjából 50 százalékra.

A külső kijelző 5,4 hüvelykes, aminek megvan a maga előnye és hátránya is. Nekem speciel nem rövidek az ujjaim, de az újabb telefonoknál már nem mindig érem el fogásváltás nélkül a hüvelykujjammal a kijelző tetejét, ha alulról tartom a telefont. Ez a Duónál nem probléma, simán le tudom húzni az értesítéseket vagy a vezérlőpultot. A baj csak az, hogy mivel szélesebb, már nem olyan kényelmes egy ujjal gépelni, mert így viszont már széltében nem érem át olyan könnyen a telefont. Már ez az elsőre feltűnő sajátosság tökéletesen leírja az iPhone Duót: valamit valamiért. A külső kijelzőről nagyjából ennyi érdekeset lehet írni, meg azt, hogy helytakarékossági megfontolásból a töltés- és hálózatindikátorok, valamint a négyappos gyorselérős doboz a kijelző jobb szélére került, amit viszonylag könnyű volt megszokni.

Kinyitva egy 7,6 hüvelykes minitabletet kapunk. Maga a kinyitás még nem olyan egyszerű, rendesen rá kell fogni a két képernyőre, hogy megmozgassuk a feszes zsanért, de ez idővel úgyis lazulni fog, meg hozzászokik az ember a mozdulathoz. Mondjuk, a kinyitás legalább látványos: egy sajátos, átmenetes animációt készített az Apple a nyitáshoz és záráshoz, aminek a végén ugyanazon a képernyőn maradunk, mint amit otthagytunk. Ez elég jó, mert a legtöbb hajtogatós telefonnál újra meg kell nyitni a kiválasztott appot, ha képernyőt váltunk.

Az alkalmazások a belső képernyőn tabletes verzióban futnak, ami nem mindig olyan jó, mint amilyennek hangzik. Persze sokkal kényelmesebb így videókat, filmeket nézni, képregényt olvasni, újságot böngészni, mint az általában egyhasábos telefonos verziókban, de cserébe például a csetappok, mint, mondjuk, a Facebook Messenger, kizárólag kéthasábos módon hajlandók megnyílni, ahogy a beállítások is. Így a képernyő egy feleslegesen nagy része használhatatlanná válik, arról nem is beszélve, hogy nincs minden alkalmazásból tabletre optimalizált verzió, így a Duo vagy szétnyújtja azokat, vagy kicsiben kell őket nyomkodni, ami elég kiábrándító egy millió forintos csúcskészüléken. Amikor jó, akkor viszont nagyon jó, egy álom például így fejteni a New York Times keresztrejtvényeit. A belső kijelző egyébként az Apple Super Retina XDR-kijelzője nanotexturált bevonattal, ami nem hozza ugyan az OLED feketéit, de cserébe alig tükröződik, jó érzés tapizni, és az Apple Pencil alatt is papírhatásúbb. Valamit valamiért, ugye.

A kamerák a Duón közel sem olyan jók, mint, mondjuk, az iPhone 18 Prón, de egy átlagfelhasználónak, aki nem fotózással vagy videózással keresi a kenyerét, nem igazán lehet panasza rájuk. Hátul két kamera ül: egy fúziós, ami egyszerre 48 megapixeles lencse és 12 megás, 2×-es telefotó, valamint egy 48 MP-s ultraszéles. Az előlapon egy 12 MP-s Center Stage kamera található, ami négyzet alakú, így forgatás nélkül tud álló és fekvő képet csinálni, ez egy szuper funkció, én legalábbis nagyon sokat használom. A belső kijelző alatt is van egy kamera, ami semmi extra, és mivel el van rejtve a kijelző alá, nem olyan éles a képe, mint egy normális lencséé. Nem használhatatlan, de nem is elképesztő.

A hajtogatós telefonokat a gyártók általában munkaeszközként, produktivitást segítő igáslóként reklámozzák, de a Duo a sajátos formája miatt nem erre jó igazán, hanem szórakozásra. Persze, működik telefonként – csak eSIM-mel –, lehet vele fényképezni, és multitaskingra is alkalmas, de erre jobbnak tűnik egy hagyományos formájú hajtogatós telefon, mint például a hosszúkás Samsung Foldok. A Duo inkább tartalomfogyasztásra, filmezésre, olvasásra van. A Duo azoknak jó, akik nem akarnak egy telefont és mellé egy kis tabletet is venni, hogy utóbbin, mondjuk, utazás közben kényelmesebben nézhessenek dolgokat. A képarány miatt a videók a képernyő nagyobb részét töltik ki, mint a ma már klasszikusnak nevezhető hajtogatósoknál, sőt: nagyobb így a kihasznált tér, mint egy sima 18 Pro. És ha meguntuk a videózást, összecsukjuk és zsebre rakjuk.

Na, itt jön az, ami már annyira nem tetszik. Lehet, hogy nem vékonyabb, mint egy 18 Pro, de mindenképp szélesebb. A mai telefonok bazi nagyok, nem is értem, miért engedtük a gyártóknak, hogy 6,3 hüvelyk legyen a kisebb méret, borzasztóan néznek ki a nadrágzsebek, a farmerok kikopnak, a nadrágok kinyúlnak, kidudorodnak, kényelmetlen is, és egyszerűen rosszul néznek ki a zsebre dugott, vagy pláne a farzsebből a tolvajok után kiabáló, kilógó féltéglák. Egy kisebb, női nadrágzsebben meg egyáltalán nem férnek el. Persze, ha hűvösebb van, be lehet dobni a telefont a kabát belső zsebébe, de nyáron vagy táskázni kell (amit egy telefonért ki a fene akarna), vagy marad a dagadó nadrágzseb.

A széles Duo pont ugyanezt hozza, csak nagyobb felületen. Nem kényelmetlenebb zsebben hordani, mint egy sima telefont, de nem is észrevehetetlen. Legalább most hideg volt, és kabátzsebbe tudtam rakni.

Ezen kívül leginkább a dizájnnal vannak problémáim, ugyanis egyszerűen minden rossz helyen van rajta, és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, szóval leírom nagy betűkkel még egyszer: MINDEN ROSSZ HELYEN VAN. Nincs Face ID, csak ujjlenyomattal lehet kinyitni, és atyaég, hogy mennyire utálom, ha nem tudom arccal feloldani a telefonomat. Visszaléptünk egy évtizedet. Ha ez nem lenne elég, a rövid oldalhossz miatt az ember használat közbeni kinyitáskor jó eséllyel megnyomja a feloldógombot, tehát nyithatja újra. Aki töltés közben használná a Duót, készüljön fel, hogy szinte lehetetlen kényelmesen fogni, mert a kábel útban lesz, és ha nem tölti, akkor meg a gombokkal kell küzdenie, mert semmi nem intuitív pozícióban van.

Másik, hasonló probléma: az emberek videót általában fekvő nézetben néznek. Ezzel csak az a baj, hogy jobb kéznél vannak a hangszórók, amik fantasztikusan szólnak – kivéve, ha kényelmes kéztartással pont befogjuk őket. Persze, erre lehet megoldás, hogy a bal tenyeremre helyezem a súly nagy részét, és a jobb kezemmel csak oldalról támasztom, de a szuperstrapabíró titán váz olyan, mintha be lenne szappanozva, többször az orromra, államra, mellkasomra ejtettem ilyen szerencsétlenkedés közben a telefont. Még jó, hogy nem betonra.

Ez persze olyan probléma, amin egy tok segít, de elképesztően bosszantó volt. Csak olvasni akartam, olyan nagy kérés ez? Persze, én is változtathatok a kéztartásomon, és a Duo a kompromisszumokról szól, de ilyen áron dühítő, hogy egy szinte tökéletes szoftverű telefon a hardveren bicsaklik meg. Ez pont fordítva szokott lenni. Ja, még egy apróság, bár ez nem lesz újdonság azoknak, akik használtak már hajtogatós telefont: ez egy ujjlenyomat-mágnes, érdemes erre felkészülni, ha valaki Duót venne.

És hát most jön a legkínosabb rész: hogy mennyibe kerül. A 256 gigás verzió 900 ezer forintról indul, a skála 2 terabyte-nál és 1,5 milliónál ér véget. Ehhez képest egy 18 Pro és egy iPad Mini összesen 890 ezer körül vannak, de a Mini nagyobb, mint a Duo nyitva, a Pro meg egy jobb telefon.

Itt jön a dilemma. Pont pár hete kezdtem el azon gondolkozni, hogy kéne egy kis tablet utazásra, képregényolvasásra. Nekem pont az említett Mini lenne a legjobb megoldás, de az új verzió 330 ezerről indul, ami magasan megugorja a fájdalomküszöböm egy pusztán élvezeti eszközért. A Duo tökéletes lenne, ha hajlandó lennék új telefont is venni, mert hiába kicsit rosszabb, mint egy csúcstelefon, és kicsit kisebb, mint egy tablet, az verhetetlen, hogy egy pillanat alatt tud váltani egyikről a másikra.

A piacon körülnézve sajnos egyértelmű, hogy a jelenlegi árak mellett az iPhone Duo rászolgált erre az árra, mert egy csúcskategóriás készülék azoknak, akik nem produktivitásra vagy tartalomgyártásra használják a telefonjaikat, hanem kikapcsolódásra, netezésre. Nem mondom, hogy az együtt töltött hetünk után a rajongója lettem, de mindenképp szurkolok a Duónak, hogy elég sikeres legyen, és jöhessen egy polírozott, gyerekbetegségeitől megszabadított Duo 2.