Ha valaha kiadnék egymillió forintot egy telefonért, valószínűleg ez lenne az

Ha valaha kiadnék egymillió forintot egy telefonért, valószínűleg ez lenne az
A Galaxy Z Fold8, a Fold8 Ultra és a Flip 8. Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Amikor jó néhány évvel ezelőtt megjelentek a piacon a hajtogathatós telefonok, még igazán gyerekcipőben jártak: a ma már első számú gyártójuknak számító Samsung is olyan első generációs telefont adott ki a kezei közül, ami hétköznapi használat közben is tönkrement, ismeretlen kitüremkedések jelentek meg azon a területen, ahol a kijelző zsanérzata volt, a kép pedig torzult ezen a területen. Aztán kiderült, hogy a zsanéron át bejutó kosz miatt ilyenkor eltört a kijelző. Szóval nehéz szülés volt.

A gyártók ekkor már régóta ígérgették a valóban használható és hasznos hajlítgatható telefonokat, de ekkor még úgy tűnt, semmi sem lesz a nagy áttörésből, és igazán senki nem hitt benne, hogy lesz létjogosultságuk az ilyen eszközöknek. A Samsung 2026-ra viszont már egészen biztosan rácáfolt a kezdeti bakik okozta szkeptikusságra, és olyan hajlítható telefonokat tett le az asztalra, amit valószínűleg mindenki szívesen tudna a zsebében – már ha megengedheti magának, hogy megvegye.

A Galaxy Foldok és Flipek legnagyobb problémája ugyanis pár éve már nem a teljesítmény, a kijelző vagy az üzemidő, amin a legtöbb telefon el szokott hasalni, hanem az ár. A dél-koreai cég az idei Samsung Unpacked eseményén újabb modelleket mutatott be a hajtogatható telefonjaiból, de megint elég borsos induló árak mellett:

  • a csúcsmodell Z Fold8 Ultra 256 gigabájtos változata 829 990 forintért, az 1 terabájtos verziója több mint egymillió forintért kerül a boltokba,
  • a nála kicsit szerényebb Z Fold8 is 759 990 forinttól indul, és 969 990 forintnál áll meg,
  • a Z Flip8 pedig 499 990 és 569 990 forintért érkezik a piacra.

Ez elég fájó pont, a telefonok ugyanis mára már tényleg minden szempontból abszolút csúcskategóriásak lettek, a három modellből pedig mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet, a Samsung ugyanis más-más típusú felhasználónak szánja őket. A Galaxy Z Fold8 a tartalomfogyasztásra és a mindennapi használatra, a Galaxy Z Fold8 Ultra a produktivitásra és a tartalomkészítésre, míg a Galaxy Z Flip8 az önkifejezésre (bármit is jelentsen ez) és az MI-alapú funkciókra helyezi a hangsúlyt.

A készülékek közös jellemzője, hogy Android 17 és One UI 9 rendszerrel érkeznek, a Samsung Galaxy AI funkciói pedig minden modellen elérhetők. A vállalat szerint a mesterséges intelligencia több mint 40 alkalmazásban segíthet a feladatok automatizálásában, a Gemini pedig mélyebben integrálódik a rendszerbe.

Két Fold, két eltérő célközönség

A Samsung idén először két Fold modellt is piacra dobott. A Galaxy Z Fold8 a vállalat szerint azoknak készült, akik egy könnyű, nagy kijelzős hajlítható telefont keresnek. A készülék 201 grammot nyom, így ez lett az eddigi legkönnyebb Fold modellje. A belső kijelző 7,6 hüvelykes AMOLED panel 120 Hz-es képfrissítéssel, a külső 5,5 hüvelykes. A képarány összecsukva a 10:16-os, kinyitva pedig 4:3-as. A telefon Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkát, 4800 milliamperórás akkumulátort és 50 megapixeles főkamerát kapott, amelyet egy ugyancsak 50 megapixeles ultraszéles kamera egészít ki. Akkumulátorban a telefon előrelépés a Fold 7-hez képest, aminek 4400 milliamperóra állt a rendelkezésére, összehajtva viszont ugyanolyan vastag, mint a Fold 7, vagyis 8,9 milliméteres.

A gyártó szerint a Z Fold8 azoknak ajánlott, akik tartalomfogyasztáshoz,
olvasáshoz, vagy játékhoz keresnek telefont, a képarányait úgy alakították ki, hogy igazodjanak a felhasználó természetes tartalomfogyasztási szokásaihoz. A készülék a képernyőt mindig a tartalomhoz igazítja, így ha az ember magazint olvas rajta, sokkal életszerűbben teheti, nem egy telefonra optimalizált verziót kap.

A topmodell, a Galaxy Z Fold8 Ultra 5000 milliamperórás akkumulátorral rendelkezik, és inkább a produktivitásra és a tartalomgyártásra koncentrál, mint a médiafogyasztásra. A készülék kihajtva mindössze 4,1 milliméter vastag, tömege 215 gramm. A 8 hüvelykes belső kijelző mellett 200 megapixeles főkamerát, 50 megapixeles ultraszéles kamerát és 3-szoros optikai zoomos telefotó kamerát kapott. Tartalomgyártóknak kedvez, hogy továbbfejlesztették a Nightography módot, ezzel a gyártó azt ígéri, hogy az éjszakai felvételek gyenge megvilágítás mellett is tisztábbak és élesebbek lesznek. A profi tartalomgyártók számára előny lehet még, hogy az új APV kodek segítségével 8K-s videófelvétel készíthető, és a Cine LUT funkcióval közvetlenül a mobilról is beállíthatók filmszerű színek és tónusok.

Az Ultra modell támogatja a 45 wattos vezetékes gyorstöltést, ami annyira nem combos, de mindennapi használatra azért elég, és a Samsung bevezetett egy új, kétutas töltési architektúrát is, ami segít hatékonyabban elosztani az energiát az akkumulátor-rendszerben. Az ígéret szerint a rendszer nullától 67 százalékre fel tudja tolni a töltöttséget fél óra alatt, ami elég korrektül hangzik. Ami a hűtést illeti, a gyártó megnövelt grafit hűtőszerkezetet adott a modellnek, ami szerintük segít hatékonyabban elvezetni a hőt, így a telefon kevésbé melegszik, és a nagyobb erőforrásokat igénylő feladatok elvégzése közben is gyorsan reagál.

Továbbra is zavaró, hogy a telefon összecsukva elég instabil, aminek a nagy kamerasziget az oka: ezt nem is igazán lehet kiküszöbölni egy ilyen vékony és ilyen kialakítású telefonnál, és ugyan egy jó tok biztosan javít a helyzeten, elég zavaró, ahogy a telefon ide-oda billeg a hátán.

Galaxy Fold 8-ak Londonban. Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.huGalaxy Fold 8-ak Londonban. Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu
Galaxy Fold 8-ak Londonban. Fotó: Nagy Nikoletta / Telex.hu

A 8-as lett a legvékonyabb Flip

A Galaxy Z Flip8 a kompakt kialakításra épít: a készülék mindössze 180 grammos és 6,1 milliméter vastag kihajtott állapotban, ezzel a Samsung eddigi legvékonyabb Flip telefonja. Ez kell is egy ilyen modellnél, mert a korábbi verziók kifejezetten vastagok voltak, és összecsukva azért a Flip8 ugyanúgy továbbra is elég robusztus.

A belső kijelző 6,9 hüvelykes AMOLED panel, míg kívül egy 4,1 hüvelykes fedlapi kijelző található. A Flip8 az Exynos 2600 processzort használja, 4300 milliamperórás akkumulátort kapott, a fő kamera pedig 50 megapixeles.

A Samsung több AI-funkciót is a fedlapi kijelző használatára optimalizált. Az új Automatizált appok és a Now Brief funkció például úgy jelenít meg információkat és javasolt műveleteket, hogy a telefont sok esetben ki sem kell nyitni. Ez időt spórol, bár biztos, hogy annyira kényelmes egy ilyen kis képernyőn appokat nyomogatni.

A Samsung valamiért kifejezetten szelfizésre is fejlesztette a Flipet, ez a modell a gyártó szerint „a ProVisual motorjával a Galaxy Z Flip legfejlettebb szelfi-élményét” kínálja, a hajlított mód pedig megkönnyíti a kéz nélküli felvételkészítést a legkülönbözőbb szögekből. Akit érint, annak biztosan izgalmas, hogy a FlipShot segítségével kifejezőbb tükörszelfiket is lehet készíteni, hogy – a gyártót idézve – a felhasználók „egy gyors pillantással ellenőrizhessék megjelenésüket fotózás vagy indulás előtt”.

A Galaxy AI továbbra is központi szerepet kap az új készülékeken. A Gemini képes több alkalmazás között is műveleteket végrehajtani, képekből vagy képernyőképekből kontextust értelmezni, valamint dokumentumokat, jegyzeteket és fájlokat összefoglalni. A Samsung emellett új AI Assistant Activity irányítópultot is bevezet, ahol a felhasználók nyomon követhetik, milyen automatizált MI-folyamatok futnak a háttérben.

Mindhárom modell Vision Booster technológiát és akár 120 Hz-es adaptív képfrissítést kínál, a Fold8 és Fold8 Ultra belső kijelzője pedig akár 3000 nites csúcsfényerőre is képes. Mindhárom modell grafit és krém színben érkezik, emellett modellfüggően levendula, lila vagy rózsaszín változat is választható, a Samsung webáruházában pedig exkluzív színek is elérhetők lesznek.

A készülékek támogatják a Wi-Fi 7-et, IP48-as por- és vízállósági minősítéssel rendelkeznek, valamint vezeték nélküli töltésre és fordított vezeték nélküli töltésre is képesek.

A Galaxy Z Fold8 Ultra, a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Flip8 július 22-én 15 órától előrendelhető Magyarországon, a boltokba augusztus 7-én kerülnek.

Munkatársunk a Samsung meghívására és költségén vett részt a bemutató eseményen. A cégnek a cikk tartalmába semmilyen beleszólása nem volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!