A statisztika szerint nem volt többlethalálozás a második nagy nyári hőhullámnál – de vajon miért?

Miután a héten megérkeztek az első hajnali fagyok, szinte már nem is emlékszünk rá, hogy micsoda pokoli hőhullámokon mentünk keresztül alig két hónappal ezelőtt. Pedig így volt, a HungaroMet hivatalos adatai szerint a második jelentős hőhullám július 29-től augusztus 17-ig, tehát 20 napig tartott. Ez egy országos átlag, amihez képest vannak helyi eltérések, Szegeden például még hosszabb volt, 24 napig, július 29-től augusztus 21-ig tartott.

A nyár második nagy hőhulláma augusztus 5-én és 6-án tetőzött, ekkor mindkét nap országos maximum-hőmérsékleti rekord dőlt meg: 5-én 41,4 fokot mértek Budakalászon, míg 6-án Kiskunfélegyházán 41,8 fokig emelkedett a hőmérséklet. Aznap megdőlt a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is, vagyis soha nem élt meg még olyan forróságot a főváros, mint akkor Újpesten (41,6 fok).

A két hőhullám között alig három-négy hetünk volt fellélegezni, hiszen az év első hőhulláma szokatlanul korán, június 20-án kezdődött és július 1-jéig tartott. Ennek a 12 napos hullámnak nemcsak a hossza, hanem az intenzitása is rendkívüli volt: június 30-án megdőlt az abszolút országos melegrekord Szécsényben, 42 Celsius-fokkal.

Kimondhatjuk tehát, hogy olyan nyáron vagyunk túl, ami Magyarországon szinte példa nélküli volt 2026-ig, és azért csak szinte, mert a mérések 1901-es kezdete óta egyszer már volt átlagban ennél is melegebb év – bár az sem volt túl régen, 2024-ben. A 2026-os nyár középhőmérséklete országos átlagban 23,43 °C volt (ez több mint két és fél fokkal haladta meg az 1991–2020-as, 30 éves átlagot).

Európa nagy részén sem volt jobb a helyzet, Németországban a mérések kezdete óta idén június végén történt meg először, hogy átlépte a 41 fokot a hőmérséklet: a hőhullám csúcsán, június 27-én 41,8 fokot mért a Német Időjárási Szolgálat (DWD) a Szász-Anhalt tartománybeli Möckern-Drewitz állomáson. Európában Franciaországban volt a legsúlyosabb hőség az első hőhullámkor: június 23-án 44,3 fokot mértek az ország délnyugati részén, Pissos településen.

Húszezer halott az első hőhullámban Európában

Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) modellezése alapján a teljes európai kontinensen csak a június végi extrém hőség egy hete több mint 16 ezer többlethalálozást okozott. A legtöbb áldozatot Németországban és Franciaországban szedte a hőség, előbbiben a teljes első hőhullámban több mint 14 ezren, utóbbiban több mint 5700-an haltak meg, de jelentős volt a többlethalálozás Belgiumban is.

Ehhez képest meglepő volt, de az első hőhullámban nem volt jelentős többlethalálozás Magyarországon, írtuk augusztus 18-án, miután Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus a Telex kérésére elemezte a KSH halálozási statisztikáit.

De egyáltalán hogyan számolható ki a hőség miatti többlethalálozás? A hőhullám áldozatainak többsége Európában szinte mindenhol a 65 évesnél idősebb korosztályból került ki, a vezető halálokok a kiszáradás, a hőség okozta szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi problémák voltak. A halál elsődleges okaként azonban ilyenkor nem a hőséget tüntetik fel, tehát közvetlenül ilyen adatokat a haláloki adatbázisokban nem fogunk találni.

„A mérvadó mechanizmus ugyanis nem az, hogy egy egyébként egészséges ember meghal pusztán a hőségtől, hanem az, hogy egy krónikus beteg állapotromlását a hőség idézi elő, ilyenkor gyakoribbá válik például az infarktus vagy a stroke.

Ez azt is jelenti, hogy egy adott konkrét esetben soha nem fogjuk megtudni, hogy mekkora volt a hőség szerepe, hiszen a feljegyzett halálok a példánknál maradva az infarktus lesz” – magyarázta kérdésünkre Ferenci. Éppen ezért végzik úgy a hőség hatásának vizsgálatát világszerte, hogy összehasonlítják az elmúlt évtizedek adataiból számolt várható halálozási számokat a ténylegesen megtörtént halálozások számával. A kettő különbségét hívják többlethalálozásnak. (A számítás módszertanának részletei megtalálhatók Ferenci többlethalálozással foglalkozó weboldalán.)

Mit nem látunk a számokban?

A KSH augusztus 30-ig tartó halálozási statisztikáinak adatait átvizsgálva Ferenci Tamás arra a következtetésre jutott, hogy az elsőhöz hasonlóan a második hőhullámnak sem volt kimutatható mortalitási hatása Magyarországon, vagyis a tényleges halálozás nagyjából úgy alakult, ahogy a várható halálozás előrevetítette.

„A tényleges halálozási adatok néhol kicsit fölé mentek a várhatónak, néha kicsit alá, de látszik, hogy ez csak véletlen ingadozás, és nagy mértékű és trendszerű eltérés nincsen. Megnéztem korcsoportonként külön-külön is az adatokat, de ezúttal sem lehetett látni abban az adatsorban sem jelentős eltérést, talán csak az augusztus 3–9.-i hét kivételével, de még ott is elég kicsi a hatás” – magyarázta Ferenci az adatokat.

A klinikai biostatisztikus, ahogy az első hőhullámkor, úgy most is megnézte ellenpróbaként a más módszertannal dolgozó EuroMOMO oldalának adatait (ami európai viszonylatban a legjelentősebb, többlethalálozási adatokat közlő statisztikai szervezet), de ott sem talált érdemi kiugrást az augusztusi magyar adatokban. De amit igazán külön érdekesnek talált, az az, hogy nemcsak Magyarországon nem volt ilyen, de a második hőhullám idején már a többi európai országban sem, vagy csak egészen minimális.

Késleltetett adatszolgáltatás, alkalmazkodás és mortalitáseltolódás

Míg július végéig összesen legalább 35 ezren haltak meg a hőhullámok miatt Európában – és ennek nagy részét Németországban, Franciaországban és Spanyolországban rögzítették (több mint 25 ezer halálos áldozatot) –, az augusztusi adatokban nem látni jelentős többlethalálozást. Még azoknál az országoknál sem, ahol az előző hőhullámnál drámai kiugrás volt. De mi lehet ennek az oka? Ferenci szerint erre három magyarázat lehetséges, és egyik sem kizárólagos – tehát bármelyik igaz lehet, sőt akár egymást is erősíthetik.

Az első ok az lehet, hogy mindössze technikai kérdésről van szó: a különböző európai országok adatszolgáltatásában a legutolsó adatok még nem tekinthetők kőbe vésettnek, mert vannak késve beérkező halottvizsgálati adatok. Ezek a revíziók általában a közölt halálozási számok növekedésének irányába hatnak, és bár általában nem túl nagy a különbség, elméletileg számíthatnak valamennyit.

A második tényező az lehet, hogy egyszerűen alkalmazkodtunk a hőséghez. Mint Ferenci elmondta, „már nem olyan hirtelen érkezett a hőség, mint az első hullám esetében, volt adaptációra lehetőség akár élettani értelemben, akár fokozott óvatossággal, az idősellátás jobb felkészítésével”. De emellett technikai felkészüléssel is alkalmazkodhattunk, például azokban az országokban, ahol addig nem volt jellemző a klímaberendezések használata (például Németországban), ott nagy számban invesztálhattak az emberek ilyen berendezésekbe az első hőhullám hatására.

A harmadik lehetőség talán a legizgalmasabb: ez pedig egy standard epidemiológiai elmélet, a mortalitáseltolódás jelensége. Ennek az elméletnek az a lényege, hogy ha van egy olyan nagy halálozási kiugrás, mint az első hőhullámkor volt, akkor nagyon sok esetben igaz az, hogy ez a kiugrás nem véletlenszerűen érintette a lakosság tagjait. Vagyis a legvalószínűbben azok haltak meg, akik a legtörékenyebbek, akik eleve a legrosszabb egészségi állapotban voltak (idősek, súlyos betegek) – ők azok, akiknél hőhullámtól függetlenül a következő időszakban amúgy is a legmagasabb lett volna halálozási kockázat.

„Az elmélet szerint, ha nem lett volna a hőhullám, akkor is elsősorban ugyanezek az emberek haltak volna meg, csak épp kicsit később. Másképp megfogalmazva, a váratlan esemény ezt a halálozást »csak« előre hozta, mert annyira rossz egészségi állapotban voltak, hogy a hőhullám elég volt ahhoz, hogy a szervezetük feladja a küzdelmet. Ezért nevezzük ezt mortalitáseltolódásnak, hiszen a hőhullám ezt az amúgy is várható halálozást előre hozta és besűrítette időben” – magyarázta Ferenci.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy miután lement ez a halálozási csúcs, utána kis idő elteltével egy negatív hullám, egy deficit kellene hogy következzen a halálozási adatokban, mert onnan hiányozni fognak azok, akik egyébként akkor haltak volna meg, csak a halálukat a hőhullám előre hozta.

„Ha ilyen szemmel nézzük a mostani folyamatokat, akkor a vízszintes görbe nagyon is releváns, hiszen nem azt mutatja, hogy nem történt semmi, hanem épp ellenkezőleg, azt, hogy voltak áldozatai a második hőhullámnak – mivel a halálozási adatokban nem negatív hullám követte az elsőt, hanem egy vízszintes.”

Magyarul, „azért nem negatív lett, mert sajnos a második hőhullámnak is voltak áldozatai, és ezek az adatok töltötték fel a negatív tartományt nullára”.

Ferenci Tamás szerint ez az elmélet csak azt bizonyítja, hogy igenis volt többlethalálozás, azt azonban nem tudja számszerűen megmondani, hogy Európában ez hány embert érinthetett. Mint elmondta, „a probléma az, hogy ehhez kellene tudnunk, hogy mekkora lett volna a negatív hullám, de erre csak nagyon bizonytalan adataink vannak az irodalomból, a konkrét esetben pedig ezt nem tudjuk lemérni, hiszen időgép híján nem tudjuk megmondani, hogy milyen negatív eltérés lett volna, ha nem jött volna második hőhullám”.