Kiderült, hogy a mentőszolgálatnál mégis megvannak a korábbi vezetés által letagadott adatok, és pontosan azt mutatják, amit sejteni lehetett

„El az ártó kezekkel az életmentőktől!”

Kaptam már néhány érdekes választ állami szervektől, amikor a munkámat végezve kérdést tettem fel nekik, de az engem is meglepett, amikor tavaly februárban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Kommunikációs és PR Osztályától a fenti mondat érkezett vissza egy levelemre. Na meg olyan minősítések, mint hogy „valótlanság”, „félinformáció”, „koncepciózus”, „félrevezető” és „lejáratókampány”. Különösen érdekes ezt most annak fényében visszaolvasni, hogy ugyanez a szervezet egy vezetőváltás után ugyanarról a témáról – a mentők kiérkezési idejéről – már teljesen más stílusban kommunikál, és nemcsak hogy kiadják a másfél évvel ezelőtt hiába kért adatokat, de azok utólag igazolják is mindazt, ami az akkoriban lejáratónak minősített cikkeinkben szerepelt.

Az OMSZ ugyanis Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő közérdekű adatigénylésére olyan adatokat adott most ki, amelyeket tavaly ugyanő még hiába kért. Amit viszont akkoriban kiadtak, az alapján Ferenci Tamás biostatisztikus matematikai módszerekkel megbecsülte a ki nem adott adatokat is. Az OMSZ erre félrevezetéssel és lejáratással vádolta meg Ferencit és a becsléséről beszámoló Telexet is, és hosszas szócsatába szállt lapunkkal, de sem azt nem árulták el, miért nem adják ki a hiányzó adatokat, sem azt, hogy a becslés mennyire pontos. Ez utóbbit most már tudjuk: eléggé.

Az előző részek tartalmából

Az, hogy a mentők mennyi idő alatt érnek ki a legsürgősebb esetekhez, nyilvánvalóan közérdekű információ, ami abból is látszik, hogy az OMSZ maga is rendszeresen dicsekedett erre vonatkozó adatokkal. Nem mindegy azonban, hogy mely mérőszámokat nézzük a mentőszolgálat teljesítményének értékelésekor.

A kiérkezési idők témája legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor Kunetz Zsombor közérdekű adatigényléssel fordult az OMSZ-hez, majd tavaly februárban közzétette annak eredményét. Öt évre visszamenőleg kérte ki az adatokat mind Budapestre, mind országosan, és megkapta a kiérkezési idők átlagát és mediánját. (Ez utóbbi az az idő, amelyen belül az esetek feléhez kiértek; e mutató előnye, hogy kevésbé torzítja egy-egy kiugró adat, mint az átlagot.)

Az egyik fontos kikért mutatót azonban nem adták ki neki: az úgynevezett 90. percentilist, azaz azt az időt, amelyen belül az esetek 90 százalékában kiérnek a mentők, és az esetek 10 százalékában kell ennél többet várni. Pedig ezzel együtt teljesebb kép alkotható a mentőszolgálat teljesítményéről, hiszen az átlag és a medián egyaránt a közepes kiérkezési időt jellemzi, amely fontos, de arról semmit nem mond, hogy a közepesnél rosszabb teljesítmény mennyire is rossz pontosan. Egy 10 perces medián azt jelenti, hogy az esetek feléhez kiérnek 10 percen belül, de az nem derül ki belőle, hogy a másik feléhez mennyi idő alatt érnek ki, ez lehet 11 perc és 11 óra is. Ezért is használják a 90. percentilist gyakran a mentőellátás minőségi vizsgálatában világszerte, hiszen ez tipikusan az a terület, ahol nagyon fontos, hogy ne csak az átlagos teljesítmény legyen jó, de a rosszabb se legyen túl rossz.

Az OMSZ akkor nem indokolta, miért nem adta ki az erre vonatkozó adatokat, csak annyit jegyzett meg, hogy „az ország teljes területén biztosítottak” az infrastrukturális feltételek ahhoz, hogy a legsürgősebb esetek 90 százalékában 15 percen belül kiérkezzenek a mentők. A hiányzó mutató azonban az OMSZ által kiadott adatok és statisztikai módszerek segítségével megbecsülhető, amit Ferenci Tamás biostatisztikus akkor meg is tett. Az eredményei elhelyezéséhez pedig felidézte, hogy a legsürgősebb eseteknél gyakran szokás emlegetni a „15 perces szabályt”, tehát hogy ezekhez ennyi idő alatt érjen ki a mentő, és ezt jellemzően a 90. percentilisre értik, tehát hogy a legsürgősebb esetek legalább 90 százalékához érjenek ki 15 perc alatt.

Az OMSZ összesen 5+1 prioritási szintet különböztet meg: a beavatkozás sürgősségi igényétől függően sorolják kategóriákba az eseteket P1-től P5-ig, plusz a legsürgősebb esetekre a Kiemelt P1 jelzést használják. Ferenci becslése szerint a Kiemelt P1 kategóriában, ahová például az újraélesztést igénylő eseteket sorolják, a 90. percentilis a hónaptól és a becslési módszertől függően országosan 19–23 perc körül, Budapesten 17–25 perc körül volt a 2024 októberéig közölt adatok alapján. Ez azt jelenti, hogy a becslés szerint a betegek 10 százalékának kellett ennél is többet várakoznia ebben a kategóriában. A következő, P1 jelű szinten, ahová a nem közvetlen életmentést igénylő, de szintén életveszélyes, ezért azonnali beavatkozást kívánó állapotok tartoznak, a 90. percentilis országosan 22–27, míg Budapesten 25–30 perc volt.

Miután ezekről a becslésekről beszámoltunk, megkerestük az OMSZ-t, hogy többek között arról kérdezzük őket, miért nem adták ki a 90. percentilisre vonatkozó adatokat; mit szólnak Ferenci becsléséhez; és ha nem a 15 perces szabályt tekintik irányadónak, akkor mi a kiérkezési időkre vonatkozó célkitűzésük. A mentőszolgálat kommunikációs osztálya azonban érdemi szakmai válaszok helyett valótlanságok terjesztésével vádolta meg lapunkat. Az adatokat továbbra sem adták ki, továbbra sem közölték még csak azt sem, hogy az ezekre vonatkozó becslés mennyire volt helyes, a 15 percről pedig azt állították, hogy a valóságban nem létezik ilyen szabály. Az erről szóló levelezésünket akkor teljes terjedelmében közzétettük.

Néhány héttel később az OMSZ akkori főigazgatóját, Csató Gábort személyesen is megkérdeztük a kiérkezési adatokról és Ferenci becsléséről. „Én nem tudom, hogy a biostatisztikus milyen adatokból dolgozott, nálunk nincsenek ilyen adatok” – mondta. Hosszan beszélt arról is, hogy nem lehet csak a számok alapján megítélni a mentőszolgálat teljesítményét, ami még rendben is lenne, csakhogy ezt az álláspontot nehéz hitelesen képviselni úgy, hogy a szóban forgó számokat nem akarták kiadni, a számok kiadása híján végzett becslésekről pedig nem árulták el, hogy pontosak-e.

Érdekes közjáték volt, hogy fél évvel később, augusztus végén Takács Péter akkori egészségügyi államtitkár egy interjúban azt mondta, hogy a legsürgősebb esetekhez 15 percen belül kell kiérni, és azt állította, hogy ez 95 százalékban teljesül – miközben az OMSZ korábban még azt is valótlanságnak nevezte, hogy ilyen szabály egyáltalán létezik, nemhogy azt megadták volna, hogy milyen arányban teljesül. Ezen felbuzdulva szeptemberben közérdekű adatigényléssel fordultunk az OMSZ-hez, hogy elkérjük az államtitkár szavai alapján mégiscsak létező adatokat, de ekkor sem jártunk sikerrel.

A transzparencia nem támadás

Áprilisban aztán kormányváltás történt, és önálló minisztériumot kapott az egészségügy. Hegedűs Zsolt akkor még leendő egészségügyi miniszterként már április végén azt írta: „Be fogjuk vezetni a mentők kiérkezési idejének rendszeres, nyilvános közzétételét – megyékre, városokra bontva. A társadalomnak joga van tudni, mennyi idő alatt ér oda a segítség, amikor a legnagyobb szükség van rá. Ez nem valami radikális újítás. Számos fejlett egészségügyi rendszerben ez alapgyakorlat […] – mert csak így lehet javítani rajta. Magyarországon is erre van szükség: valós adatokra, őszinte helyzetképre és felelős döntésekre. Mert amikor mentőt hívunk, minden perc számít – és nem engedhetjük meg, hogy ez ne legyen mindenki számára látható.”

Június elején aztán előbb Csató Gábor főigazgatót, majd Győrfi Pál kommunikációs igazgatót is leváltották. (Utóbbi akkor azt mondta, marad az OMSZ-nél, de júliusban bejelentette, hogy onnan is távozik.) Győrfi leváltásáról a miniszter akkor azt mondta, nem egyszerű személycsere, inkább „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”, mert „a mentőszolgálat kommunikációjának nem az a dolga, hogy reflexből védje az intézményt, hanem az, hogy segítse a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúráját. […]

Egy modern, betegbiztonságot komolyan vevő egészségügyben a hiba beismerése nem gyengeség. A transzparencia nem támadás. A kritika nem automatikusan lejáratás.

A valódi szakmai kultúra ott kezdődik, hogy képesek vagyunk kimondani: történt valami, meg kell értenünk, tanulnunk kell belőle, és változtatnunk kell. Mert a bizalom nem abból születik, hogy minden hibát megmagyarázunk, és mindenáron védjük az intézményt vagy annak vezetését. Hanem abból, hogy végre merünk szembenézni a hibákkal.”

Az új főigazgató, Constantinovits Miklós is hasonlóan nyilatkozott: „A mentőszolgálat eddig az intézményt védő kommunikációt folytatott. Azt szeretnénk, hogyha transzparens, a társadalom felé nyitott kommunikációt folytatnánk ezt követően. Ehhez szükséges megváltoztatni a mentőszolgálat kommunikációjának arculatát is és stratégiáját is.”

Meglepetés: a becslések pontosak voltak

Ezután nem meglepő, hogy amikor Kunetz Zsombor nemrég újra beadta a közadatigénylését, egészen más jellegű választ kapott, mint másfél évvel ezelőtt. Először is kiderült, hogy létezik állami szervezeteknél Excel-fájlt az emailhez csatoló gomb, mert ezúttal kinyomtatás és képfájlként visszaszkennelés nélkül, kereshető, feldolgozható formában is oda tudták adni neki az adatokat. „Hogy ő milyen formátumban kapta, hogy neki nem megfelelő-e a formátum? Ő adatokat kért tőlünk, nem pedig formátumot” – mondta még főigazgatóként Csató Gábor, amikor annak idején arról kérdeztük, miért nehezítik meg direkt az adatkérő dolgát. Ezúttal nem tették.

Ami ennél is fontosabb, hogy Kunetz ezúttal minden kért adatot megkapott, tehát azt a 90. percentilist is, amelyről korábban az OMSZ akkori vezetője azt állította, hogy ilyen adatuk nincs. Ferenci Tamás pedig kapott az alkalmon, és összehasonlította a korábbi becsléseit a Kunetz által most közzétett tényadatokkal. Az OMSZ az adatkérésnek megfelelően ismét az elmúlt öt évről adta ki a kiérkezési adatokat, de mivel azóta eltelt másfél év, nem teljesen ugyanarról az időszakról van szó: a most kiadott adatok 2021 júniusától 2026 májusáig tartanak. A két adathalmaz között viszont így is elég nagy az átfedés ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen a becslések pontosságát. És a becslések elég pontosnak bizonyultak.

„A becsült adatok egészen kiválóan egyeznek a tényadatokkal. Az eltérések minimálisak, illetve, ami még fontos, hogy nem tendenciózusak: ezek a kis eltérések is olyanok, hogy hol alatta van a becslés a valós adatnak, hol felette”

– írta a weboldalán Ferenci a Kiemelt P1 prioritás országos adatairól. Az alábbi ábrán a piros szín jelzi Ferenci korábbi becslését, a türkiz a most kiderült tényadatokat:

„A talán legfontosabb kategóriában, a Kiemelt P1 prioritás országos adatában 0,6 perc volt a becslésem átlagos tévedése (3,4% hiba). Semelyik kategóriában nem volt nagyobb az átlagos hibám, mint 2 perc, a relatív hiba minden esetben kisebb volt, mint 11%.”

Az alábbi ábra nemcsak a Kiemelt P1, hanem a következő két prioritási szint tekintetében is mutatja a becslések és a tényadatok viszonyát, területi bontásban:

Foglaljuk össze, mit állított másfél éve az OMSZ! Azt, hogy

• a meglévő adatokat csak nehezen feldolgozható formában, kinyomtatva és visszaszkennelve tudják kiadni;
• a további kért adatokkal nem rendelkeznek; és
• a biostatisztikus becslései félrevezetők.

És mi derült ki most? Az, hogy

• gond nélkül el tudnak küldeni minden adatot egy normálisan használható Excel-fájlban;
• a korábban kikért, de ki nem adott adatok igenis megvannak nekik; és
• ezek az adatok kifejezetten nagy pontossággal egybevágnak azokkal a becslésekkel, amelyeket korábban szapultak.

„Vagyis, miközben leírták azokat a mondatokat, hogy lejáratókampány meg el az ártó kezekkel az életmentőktől, ők mindvégig pontosan tudták, hogy egyébként igazam van, és az összes becslésem 1-2 perc pontosságon belül stimmel” – írta Ferenci.

Az adatok nyilvánosságra kerülése után megkérdeztük tőle, hogyan érinti, hogy másfél év után igazolódott a becslései pontossága. „Nem tagadom, hogy jó volt látni az eredményeket, de ilyen szempontból a pontosságom másodlagos: ha az derült volna ki, hogy ezer százalékot tévedtem, az is nagyon jó hír lenne, mert az is azt jelentené, hogy végre elérhetővé váltak az adatok. De igazán azt volna jó látni, ha azoktól, akiknek korábban erre annyi válaszuk volt, hogy »el az ártó kezekkel az életmentőktől«, kaphatnánk valamiféle nyilvános önreflexiót erre a történetre. Ha egy rendszer a mért adatok alapján bizonyos mutatókban rosszul teljesít, az nem jelenti azt, hogy azok eltitkolása a jó válasz. Ellenkezőleg, az adatokat őszintén megmutató mentalitás a bizalmat építi, még akkor is, ha azok nem hízelgőek (sőt, akkor pláne), a gyengeségek felvállalása az első lépés a javuláshoz.”

Hangsúlyozzuk, amit a témában írt korábbi cikkeinkben is: minden mentő munkáját nagyra értékeljük a Telexnél, hiszen létfontosságú feladatot látnak el nem éppen ideális körülmények között, mégis nagy elhivatottsággal, amiről rendszeresen be is szoktunk számolni. A kiérkezési idők körül kialakult társadalmi vita nem a mentők, hanem a mentőszolgálati rendszer teljesítményéről szól, és ha valami árt a mentők társadalmi megbecsültségének, akkor az ennek a két dolognak az összemosása, és nem a transzparencia.