A kormánysajtó szerint egy ukrán szervezet zavargókat toboroz Magyarországra, de több ponton is sántít a sztori

A kormánysajtó szerint egy ukrán szervezet zavargókat toboroz Magyarországra, de több ponton is sántít a sztori
Békemenet Orbán Viktor országjárása előtt Nagykanizsán 2026. március 24-én – Fotó: Bődey János / Telex

A Szergej Lavrovval többször is nagyon barátságosan egyezkedő Szijjártó Péter után a Magyarországot kisegérhez, Oroszországot oroszlánhoz hasonlító Orbán Viktor feje is fájhatott a napokban egy oroszokkal folytatott telefonbeszélgetés miatt – akkor is, ha az oroszok szerint az elhangzottak pont hogy mellette szóltak. A kormánysajtó ezeket az ügyeket külföldi titkosszolgálati akcióknak állította be, és ezen túl nem is nagyon foglalkozott velük. Foglalkoztak viszont azzal, hogy Elon Musk kedvenc bloggere, a Magyarországgal meglepően sokat foglalkozó Mario Nawfal talált egy magyar vonatkozású álláshirdetést egy ukrán portálon.

Ebben konkrétan egy Our Pride (Büszkeségünk) nevű civil szervezet keresett embereket egy politikai témájú projekthez áprilisra, ami egy magyarországi utazást is magába foglal. Nawfal a posztjában, ahogy általában, úgy most sem állított semmi konkrétat, csak erősen sugalmazza, hogy itt bizony arról lehet szó, hogy az ukránok be akarnak avatkozni a magyarországi választásba. A kormánysajtó ennyire nem volt szemérmes, puccsról, fizetett felforgatókról, felbujtókról és felforgatókról írtak, de ugyanígy tett az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós is. Rácz András Oroszország-szakértő szerint viszont az egész sztori nagyon gyenge lábakon áll, és inkább egy orosz hamis zászlós művelet előkészítéséhez jöhet jól a történet.

Kezdjük az elején, vagyis ott, hogy kicsoda Mario Nawfal. A libanoni-ausztrál blogger neve egyszer már feltűnt a kampányban, amikor a teljes kormánysajtó és Orbán Balázs az ő, nagyon feltételes módban írt posztja alapján kész tényként tálalta, hogy a Meta beavatkozik a magyar választásba. Ezt az állítást, ahogy írtuk, semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá. Figyelemre méltó részlet volt ugyanakkor, hogy Nawfal tavaly a CPAC Hungary nevű jobboldali rendezvény egyik vendégeként járt Budapesten, és akkor Orbán Balázsnak és a Mandinernek is adott interjút. A facebookos-beavatkozós posztjáról aztán véletlenül pont Orbán és a Mandiner számoltak be erről először.

Rácz András ennél is tovább ment, ő csütörtöki posztjában azt írta: „összességében erősen valószínű, hogy Nawfalt a magyar kormány »eteti« információkkal, ő pedig ezeket boldogan kiposztolja, a magyar kormánypropaganda pedig aztán tud erre hivatkozni, hogy »lám, lám, egy ismert külföldi blogger szerint is…«”. Hogy ez így van-e, azt nyilván lehetetlen ellenőrizni, az azonban biztos, hogy rövid időn belül másodjára fordult elő, hogy Nawfal egyik, valamit sugalmazó posztja alapján a magyar kormánysajtó kész tényként kezdett el kezelni valamit, ami pont illett a kormány narratívájába. Na de mi volt ez most pontosan?

Nawfal a szerdán közzétett posztjában egy ukrán állásportálon, a robota.ua-n megjelent álláshirdetést tett közzé. A robota.ua egy 2000 óta létező, megbízható platform, ahogy első ránézésre magába a hirdetés is korrektnek tűnik. Ezt egy Naumenko Julija Volodimirivna nevű nő töltötte fel, aki az ukrán cégjegyzéknek is tekinthető Opendatabot szerint egy létező személy, jelenleg négy cégnek az igazgatója, ebből az egyik az Our Pride, aminek a nevében ezt a hirdetést feladta. A már nem aktív hirdetés szövege szerint a demokratikus értékeket támogató civil szervezet több embert is keresett egy magyarországi projekthez.

A hirdetés alapján a leendő alkalmazottaknak eseményszervezéssel és más civil szervezetekkel való együttműködésekkel kell foglalkozniuk, elő kell segíteniük, hogy az állampolgárok bevonódjanak a közszféra fejlesztésébe, és készen kell állniuk arra, hogy sok lesz a munkájuk. A követelményeknél szerepelt a magas szintű magyar nyelvtudás, a jó kondi és stressztűrés, valamint az is, hogy adott esetben felfokozott hangulatú helyzetekben is képes legyen az illető a szervezett csapatmunkára. Mindezért 100-200 ezer hrivnyát (740-1,5 millió forintot) kínáltak, egyéb követelményeket nem tüntettek fel, és magáról a munkáról sem derült ki semmi.

A blogger ez alapján arról írt, hogy a projekt éppen átfedésben van a magyarországi választásokkal, amibe egyébként, mint írta, Zelenszkij a Tisza Pártnak küldött heti 5 milió euróval avatkozik be. Ez egy magyar kormánysajtóból, eredetileg egészen pontosan a TV2-től származó állítás, a Tényekben március végén egy magát volt ukrán kémnek valló, névtelenségbe burkolózó ember mondta ezt, és azóta a kormánysajtó és a fideszközeli megmondóemberek is tényként kezelik. Nawfalnak is ez az egyetlen konkrétnak mondható állítása, ezután csak gúnyosan megjegyzi, biztos benne, hogy ez a projekt békés lesz, nem pedig egy kísérlet arra, hogy beavatkozzanak egy másik ország demokratikus választásába.

Maga a poszt tehát egy valódi álláshirdetést mutat be, amit a jelek szerint egy valódi ember adott fel, Nawfal azonban azon túl, hogy a saját, a magyar kormányéra kísértetiesen hasonlító narratíváját sugalmazza, igazából nem is próbált meg foglalkozni azzal, hogy valóban hiteles-e a szöveg, és mi lehet az ajánlott munka. Ugyanígy nem tette meg ezt a magyar kormánymédia sem, egyebek mellett a hirado.hu, a Mandiner és a Magyar Nemzet is bármiféle kritika nélkül átvették Nawfal állításait, a Mandineren konkrétan azt is tudni vélik, hogy ezek az emberek fizetett provokátorok lesznek. A csütörtöki kormányinfón is előkerült a téma, Gulyás Gergely azt mondta, hogy a kormány is látja a toborzást, szerinte ezt a „Medián-hamisításokkal” kell összekötni, szerinte arról van szó, hogy van forgatókönyv a Tisza Párt veresége esetére is.

Rácz András csütörtöki posztja alapján viszont inkább amiatt merülnek fel kérdések, hogy mennyire lehet komolyan venni ezt a hirdetést.

Rácz szerint Nawfal személyén kívül három olyan dolog is van, ami miatt erősen gyanúsnak tűnik, hogy egy hamis zászlós műveletről lehet szó. Az első, hogy Ukrajnában a hadiállapot miatt a katonakorú férfiak rendkívül nehezen utazhatnak külföldre, és ez még a kormányhoz igen jól bekötött újságírókra és aktivistákra is igaz. Így szerinte teljesen valószínűtlen, hogy egy ismeretlen civil szervezet annyi kilépési engedélyt tudjon szerezni, hogy bármilyen érdemi, magyarországi „civil projektet” hajtsanak végre az általa felbérelt emberek. A hirdetésben nincs szó arról, sem, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell biometrikus útlevéllel vagy érvényes vízummal. Márpedig ezek nélkül nem utazhatnak be az EU-ba.

Azt is érdemes kiemelni, hogy Rácz szerint irreálisan magas a felajánlott fizetés, ennyi pénzt a front közelében szolgáló katonák kapnak egy hónapra, a civil szektorban a néhány tízezer hrivnya is nagyon jó pénznek számít manapság, a USAID leállása óta. A szakértő ugyanakkor úgy véli, a sztori alkalmas lehet arra, hogy a kormánymédia reálisnak tüntethesse fel, hogy nagy számú, szláv nyelvet beszélő provokátor érkezhessen Magyarországra a választások alatt és után. Ha pedig ez megtörténne, akkor erre a sztorira alapozva már rögtön lehetne ukrán beavatkozásról írni.

Rácz azt írta, Ukrajnának nem érdeke az ellenzéki megmozdulások radikalizálása, az oroszok viszont már többször is csináltak ilyet, Grúziában, Moldovában, Örményországban és Ukrajnában is. Szerinte tehát ez a kormányzati narratíva alapja lehet egy olyan, hamis zászlós akciónak, aminek keretében orosz provokátorok érkeznének a választásokra. Hozzátette, hogy mindezt csak akkor lehet megtenni, ha a magyar hatóságok félrenéznek – a rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szerveknek kulcsszerepük lehet ennek megakadályozásában.

Az elmúlt napokban egy súlyosabb forgatókönyv is keringett a közösségi oldalakon, egy állítólagos ukrán katona állítólag feltört telefonjáról megszerzett felvételeken arról van szó, hogy Ukrajna puccsal készül arra az esetre, ha a Tisza Párt elveszíti a választást. Itt olyasmik hangzanak el, hogy a Szabadság téren 50 ezer tüntető fér el, hogy hol kell majd eltakarítani a rendőrsorfalat az útból, hogy lehet lebontani a kordonokat, hogyan juthatnak be a Parlamentbe és hogy autógumikat kell majd égetni, mert ezek füstje eltakarja a résztvevőket a rendőrség elől. A videón valóban a Parlament környékének felskiccelt változatára mutogatnak, de ezen kívül semmit nem tudni arról, hogy kik szerepelnek benne, vagy hol és mikor készült.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!