Már nem Kansasben vagyunk – megnéztem a Las Vegas-i Gömböcben az Ózt, hogy önnek ne kelljen

Ha CES (azaz a világ egyik legnagyobb techexpója), akkor Gömböc-cikk a Telexen, ugyanis ha az ember kijut Las Vegasba, akkor mindenképp érdemes megnéznie ezt a modern Bábel tornyát.

Az elmúlt évek Wicked-őrülete közben az üzemeltetők néhány hónapja remek érzékkel bejelentették, hogy kicsit kipofozzák az eredeti, 1939-es Óz, a csodák csodáját, és bemutatják a Gömböc gigászi kijelzőjén. Azok után, hogy megnéztem mindkét Wicked-filmet és a Broadwayen a musicalt, elolvastam az eredeti könyvet, és láttam a régi filmet, úgy éreztem, hogy kihagyhatatlan a produkció. Rosszul éreztem.

Először is egy kis gyorstalpaló annak, aki még nem hallott róla: a Sphere, azaz a Gömböc egy óriási, bazi nagy, hatalmas gömb Las Vegasban, aminek a külseje egy nagy kivetítő, a belseje pedig egy speckó moziterem, aminek a vászna szinte körülöleli a nézőt. Írásban nehéz átadni, milyen élmény is, egészen lehengerlő.

Amikor az ember bejut az objektumba, akkor az átriumban találja magát, ami legutóbbi látogatásomkor tele volt ismeretterjesztő robotokkal, érdekességekkel. Ezeket most elpakolták, hogy a helyükön felhúzzanak öt merch standot, hármat a földszinten, kettőt a másodikon, középen pedig leraktak egy minigömböcöt, amin a filmből mentek jelenetek. A túlárazott pólókat és kulacsokat kivéve amúgy nagyon dizájnos az egész, de kevesebb látnivaló van, mint A képeslap a Földről vetítésekor.

A film viszont óriási csalódás volt. Na jó, ez rossz megfogalmazás. Szereti az eredeti Ózt? Én igen, szerintem nagyon látványos (főleg a korabeli technológiához képest), tök aranyos és szórakoztató film. Ha más nem, kultúrtörténeti szempontból mindenképp meghatározó. A Gömböcben bemutatott film ugyanez, és ez tök jó. Ha nem szereti, akkor szerintem az extra látványelemek sem fogják megkedveltetni önnel Dorothy és a slepp kalandjait.

A baj az, hogy amit a Gömböcben bemutatnak, az nem film, hanem produkció, egy esemény, aminek a legfőbb célja az, hogy az előadás előtt és után az emberek fogyasszanak az átriumban, és megvegyék a baseballsapkákat meg a kulcstartókat. Talán odáig is hajlandó lennék elmenni, hogy vizuálisan egy kicsit megerőszakolták az eredetit.

Mindenki úgy néz ki benne, mintha bármelyik pillanatban elvehetné a tortánk 33 százalékát, vagy elvinne katonának; azaz bármelyik gagyibb, MI-generált lejáratókampányban elférnének. Mindenkinek viaszosan sima az arca, nehéz nem erre koncentrálni. De ennél talán rosszabb, hogy mivel a sárga köves utat is felturbózták digitálisan, az azon táncikáló karakterek néha olyanok, mintha korcsolyáznának, moonwalkolnának rajta. Az egész film közben az igénytelen szó cikázott a fejemben.

Az eredeti film főleg a korához képest tele volt vibráló színekkel, látványelemekkel. A gömböcös produkció készítői még feljebb csavarták a színeket, szerintem teljesen feleslegesen, és több új háttérelemet is beletoltak, amik miatt néhány jelenetnél nem volt könnyű eldönteni, hogy ez most az Óz, vagy az Avatar.

Két olyan jelenet, megoldás volt, ami jól illusztrálja, miért is gagyi az egész. Az egyik az, amelyikben Dorothy először beszélget a Madárijesztővel. Ahogy beszélgetnek, a háttérben megjelenik egy kolibri egy virágnál, de egy gyors vágás után gyakorlatilag ugyanazt látjuk, kicsit más szögből, csakhogy a kolibrinek csupán hűlt helye marad. Hogy nem vette ezt észre senki?

A másik, hogy mivel az eredeti film 4 : 3-as képarányú, a Gömböc kijelzője pedig ennél jelentősen szélesebb, ki kellett egészíteni a képet. Emiatt néha olyan karakterek arca is látszik, akik amúgy az eredeti kockákon rajta sem voltak. Ezeket nagyon bénán kiblőrözték, de így is néha kicsit amorf módon mozogtak a háttérben, miközben szegény Judy Garland MI-vel meggyötört arca egyszerre éles és gyurmaszerű volt. Ja, és Toto hol drótszőrű volt, hol pedig olyan puha szőrű, mintha akkor jött volna a kozmetikustól.

Voltak persze jó megoldások, de hát a Gömböc tele van elképesztő mozis technológiával. Amikor (spoiler!) a film elején a forgószél felkapja a házat, akkor a székek rángatózni kezdtek, a hangszórókból bömbölt a mennydörgés, és a szélgépek úgy fújtak az arcunkba, mintha nem lenne holnap. Ez nagyon látványos volt, tényleg egy tornádóban éreztem magam. Volt, hogy plüssalmát dobáltak a közönség soraiba, de olyan is előfordult, hogy szárnyas majmoknak öltözött emberek repkedtek a nézőtér felett, miközben egy kapcsolódó jelenet ment a vásznon. Legalábbis szerintem emberek voltak, de akár bábuk is lehettek – nem számít, jól nézett ki. Általában az is látványos volt, amikor valamit, valakit távolról mutattak.

Erre a filmre semmi szükség nem volt. Van film, aminek nagyon jót tesz például a 3D, 4D vagy az IMAX, de az Óz, a csodák csodájának nem volt szüksége arra, hogy digitálisan felújítsák (vagy inkább lehúzzák). A bájának egy részét szerintem pont az adja, hogy milyen sok ötletes, a maga korában kiemelkedő megoldással volt tele. Arról nem is beszélve, hogy a cselekmény a képernyőnek nagyjából a harmadán játszódik, a többin csak égbolt vagy hegyek voltak folyamatosan. A több mint százdolláros, azaz bő harmincezer forintos jegy mindenképpen túl sok ezért, szerintem ha valaki csak azért menne Vegasba, hogy megnézzen egy filmet a Gömböcben, és koncertek nem érdeklik, akkor érdemes várni, amíg frissül a repertoár.