Amíg csak a tervezés ötmillió forint, a gazda rázni fogja a fejét, mint a csökönyös ló

Erős képzavarral élve, ma már a csapból is a vízmegtartás folyik. Egymás után jönnek létre civilekből álló szervezetek, amelyek a saját eszközeikkel az egyre aszályosabbá és melegebbé váló klímában próbálják megőrizni a vizet a tájban. Öt Bács megyei település nem most csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, a Kalocsa közelében lévő Bátya vezetésével évek óta dolgoznak azon, hogy a vízkészletekkel jobban gazdálkodjanak, ráadásul a munkát itt állami szervek is segítik.

Ennyi idő alatt a mintaprojektben két dolog rajzolódott ki élesen. Az egyik, hogy kis léptékű, viszonylag olcsó beavatkozásokkal is jó eredményeket lehet elérni, a másik, hogy ha nem változik a szabályozó közeg, akkor nagyon nehéz lesz eljutni ahhoz, hogy nagy térségek vízgondjai megoldódjanak.

Még van víz, de ki tudja, meddig

„Az egyik nagy problémánk a hirtelen leesett csapadék, a rossz helyen összegyűlt víz volt, aztán a másik, hogy szembesültünk a borzasztó aszályos időszakokkal” – mondta Fekete Csaba, Bátya polgármestere. A településük 2017 óta foglalkozik vízgazdálkodási kérdésekkel különböző pályázati projektekben. Ez idő alatt a csapadékvíz kezelésére ezerméternyi elvezető árkot ástak, és ezen a rendszeren keresztül a vizet egy tóba kormányozták, amely egyszerre tározótér és rekreációs terület, miután zöldfelületi fejlesztéseket is végeztek. „A légköri aszály is jelentős, ezen minden ilyen jellegű beavatkozás segít a talajba beszivárgással és a párologtatással” – hívta fel a figyelmet a vízfelület klímamódosító hatására a polgármester.

Kalocsán, a település szélén öt egymásra felfűzött egykori anyagnyerőhelyen fejlesztettek vizes élőhelyeket. Ezek közül az egyikben a vízzel elönthető fák ártéri erdőt imitálnak, míg a többi inkább kis tavacska, amelynek a környezetét a lakosság is használhatja: kiépült egy kisebb tanösvény és utcabútorok, kisebb építmények is szolgálják a kikapcsolódást. Persze ezek klíma- és vízellátottság-javító hatása is megkérdőjelezhetetlen.

Drágszélen egy szinte teljesen kiszáradt holtágba juttattak újra vizet a tőle pár méterre lévő csatornából, ettől azt várják, hogy a környező földterületeken majd jobb hozamok lesznek a talajnedvesítő hatása miatt. Bátya és Kalocsa közigazgatási határán hasonló beavatkozás történt, az intenzív agrártájba ékelődött Holt-Vajast kapcsolták össze a főcsatornával, így ez is képes többletvizeket fogadni. Foktőn is a csapadékvíz-elvezetés és -tárolás volt fókuszban. Az ötödik település, Dusnok pedig a jó vízrajzi adottságait és megoldásait egy tanösvényen mutatja be, például a Barai szabadidőparkot, amely a település közepén egy tóval a kikapcsolódást szolgálja, de nagy esőzésekkor a kiáradó tó vizét is tározza a park.

Eredendően mindegyik település közel van a Dunához, egykor ez is vízjárta területnek számított, átszőtték a kisebb-nagyobb vízfolyások és állóvizek, nem véletlen, hogy a kistáj a Kalocsai-Sárköz nevet kapta. A lecsapolások, vízrendezési munkák és a klímaváltozás miatt viszont ez a terület is sérülékennyé vált.

„Más térségekhez képest itt még van honnan kivenni vizet, de itt is panaszkodnak a gazdák az aszályra, főleg, aki nem tud öntözni. A LIFE LOGOS 4 WATERS projektben az volt a koncepciónk, hogy keressük meg azokat a mélyvonulatokat, ahova ki lehet vezetni a vizet, az önkormányzatokat pedig arra próbáljuk rávezetni, hogy vízgyűjtő szinten működjenek együtt, például több olyan holtág van, ami több település területét is érinti” – mondta Farkas Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője.

Azért, hogy a projektet a helyiek is a magukénak érezhessék és támogassák, egy úgynevezett Vízgyűjtő Érdekegyeztető Fórumot (VÉF) hoztak létre, ahol minden érdekelt fél elmondhatta a véleményét.

„Az ilyenek halála az szokott lenni, hogy nincs tétjük. Elsőre talán még eljönnek a meghívottak, aztán elmaradoznak. Itt az volt a különleges, hogy a VÉF dönthetett arról, hogy 20 millió forintot milyen vízvisszatartási beavatkozásra költsenek el, ez is motiváló volt, de azért is megérte, mert kulcságazatok szakemberei, a gazdák, a civilek, az önkormányzatok megismerték egymás szempontjait” – mondta Farkas Mátyás. Fekete Csaba szerint azért is tudott hiteles lenni ez a fórum, mert érkeztek szakértők a LIFE projektet vezető Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól, a vízügyi igazgatóságtól, a kormányhivataltól és a vízépítő mérnöki szakmából is, és közvetlenül tudtak információkat átadni egymásnak a szereplők. Ez aztán az egész tervezési folyamaton gyorsítani tudott.

Van, hogy csak tíz méteren múlik

Kalocsán, ahol a vízfelületek közel vannak a lakott területhez, kezdetben ellenállás volt, hogy majd sok lesz a szúnyog, a víz beszivárog a pincékbe, így ott több munka volt meggyőzni a helyieket. Ezért is épültek a tavak partján pavilonok, beülők, hogy zöldfelületként is kezeljék ezeket a vízmegtartó mélyedéseket. Magas vízállás esetén egyébként egy nyomott vezetéken ki is lehet onnan vezetni a vizet. Bátyán a víz tározására szolgáló tó kevésbé van szem előtt, távolabb van a lakóházaktól, ott inkább az a feladat, hogy felhívják rá a figyelmet, hogy milyen hasznos a beavatkozás.

„Nagy tanulság volt nekünk, hogy a településeken máshogy viszonyulnak az emberek a természethez, ha egy kis tóban természetközeli nádas, sásos terület alakul ki, attól idegenkednek, mert nem kelti a rendezettség látszatát. Amit mi dinamikus élőhelynek mondunk, az másoknak mocsár. Ilyen helyeken tájépítészeti tervezésre is szükség van” – mondta Farkas Mátyás. A tó egészséges működéséhez egyébként szükség van a vízi növényzetre, amit jól bizonyít a láncolat már korábban is létező hatodik gödre, ahol a meredek falú, nádas-sásos zóna nélküli tó még november végén is zavaros vizű volt, nyáron pedig igazi algalekvár alakult ki benne, ahogy azt az WWF szakértője mondta. Ezen a tavon látszik, hogy nem a projekt keretében valósult meg, a kialakítását vélhetően nem előzte meg széles körű szakmai konzultáció.

Drágszélen, hogy vizet juttassanak a holtág hatalmas tározóterébe, gyakorlatilag csak egy tízméteres szakaszon kellett átkormányozni a vizet egy földút alatt és úgy kialakítani a medret, hogy oda gyors legyen a beáramlás, ha a közelben futó csatornában megfelelő a vízállás. A vízbeengedést általában Pandur Gábor polgármester végzi egy zsilip beállításával, de szerinte olykor a helyi csatornaőr is hozzányúl. Tervben van, hogy a zsilipet amolyan bukóként működtetik majd, hogy automatikusan átfolyjon felette a többletvíz. A rendszer műszakilag egyszerű és nem is túl drága, milliárdok helyett milliókból, tízmilliókból is van eredmény.

Farkas azt mondta, a beavatkozások nem látványosak, de a zöld-kék infrastruktúránál az előkészítés nagyon pénzigényes, a költségek jó részét az egyeztetések, a tervezői munkák jelentik. Az, hogy aztán mi a hasznuk, nehezen forintosítható, még ha a talajvízszint megemelése valószínűleg jelentkezik is a gazdák hozamaiban és bevételeiben, azok pontos mértékét nehéz kimutatni.

Persze a gazdákat is edukálni kell még, el kell kerülni, hogy a holtágból a vizet öntözésre vegyék ki, mert annak az igazi célja a felszín alatti vizek visszapótlása.

„A Sárköz tele van egykori medermaradványokkal, régi belvízlevezető árkokkal, mélyedésekkel, amiket kis átalakítás után, szabályozással szépen vissza lehetne kapcsolni a vízrendszerbe. Ezek részben önkormányzati, részben magántulajdonban vannak, de a gazdák vígan és dalolva adnák oda ezeket a művelés alól kieső területeket, mert a többletvizek betározásának megkérdőjelezhetetlen a pozitív hatása. A lehetőségek száma szinte végtelen, ha ilyen költséghatékony megoldásokra is volna kormányzati szándék, az szerintem nagyon sokat javítana a Sárköz vízellátottságán. Ha csak megállítanánk a vízvesztést, már az is nagy eredmény lenne” – mondta Fekete Csaba. A bátyai polgármester szerint már csak azért is szükség van a vízvisszatartásra, mert úgy csökkenhet az a vízmennyiség, amelyet a fúrt kutakból, mélyebb rétegekből vesznek ki a gazdák, sokszor rendkívül pazarló, esőztető öntözési technológiához, holott szakértők szerint ezekhez a vízbázisokhoz egyáltalán nem lenne szabad nyúlni.

„Egy ilyen holtág-rehabilitáció nem elégséges, de az az üzenete, hogy egy kis vízgyűjtőn is tucatnyi vagy száz helyen kéne és lehetne beavatkozni, hogy a felszín alatti vizet meg lehessen emelni” – tette hozzá Farkas.

A Facebook jobban működik, mint a földhivatal

A WWF munkatársa arról beszélt, hogy nagyon sok erőforrást igényelnek az egyeztetések a tulajdonosokkal. Ha öt-hat tulajdonos van, mint a drágszéli holtágnál, az még menedzselhető feladat, még ha körülményes is. Drágszélen ráadásul sokat nyomott a latban, hogy a polgármester jó kapcsolatban van az érintett gazdákkal, könnyű volt megkeresni őket és megegyezni velük. Ez azonban nem gyakori.

„Nagyobb volumenben egy ilyet képtelenség lenne megvalósítani. Muszáj kivenni az önkéntességi faktort, mert nagyobb területen nem reális, hogy az összes gazda egyetértésben ajánlja fel a területét, hogy legyen ott víz, ez az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vizet a Tájba programjánál is megjelenő probléma. Ha például van egy földrajzilag egységes, mély és vizes terület, és tízből csak egy gazda nemet mond, nem fog menni. Be kéne lépnie az államnak, hogy segítsen a sokszor fajsúlyos közérdeket a csekély magánérdek elé helyezni, és kritikus infrastruktúrához hasonlóan kellene kezelnie a vízvisszatartásra kijelölt területet” – mondta a WWF szakértője.

Szerinte, ahogy egy autópálya megépülte sem bukik el egy-egy földtulajdonos ellenkezésén, a vízvisszatartás szempontjából fontos területeken is meg kell oldania az államnak, hogy ez ne történhessen meg. Erre számos eszközt fel is sorolt, kezdve a puha gazdasági ösztönzőktől, például az agrártámogatások célzott módosításától, az egyszeri vagy elöntésenkénti kompenzáció fizetésén keresztül egészen a radikálisabb területkisajátításig. „Ha minden területtulajdonost egyesével kell meggyőzni, soha nem lesz nagy léptékű, táji szintű vízvisszatartás Magyarországon, az elszórt egyéni kezdeményezések és kis pilot programok pedig egyszerűen túl kevesek, és túl lassan történnek” – mondta Farkas Mátyás.

Fekete Csabának is lennének ötletei: „Miért nem lehet államilag ösztönözni azt, ha valaki belép egy mély fekvésű területtel a visszanedvesítésbe? Ez lenne a kulcsszó, mert a gazdák profitorientáltak a maguk sajátos környezetvédelmi szempontjaival együtt. A kormányzat a terveztetést, engedélyeztetést is megkönnyíthetné. Ameddig egy csatorna visszaállítása tervezési szinten ötmillió forint, a gazda rázni fogja a fejét, mint a csökönyös ló. Egyszerűsített eljárás kellene, és ha a gazda látná a hasznát, akkor be is szállna pénzzel.”

A bátyai polgármester szerint a szárazodás és a vízhiány már akkora probléma, hogy egy önálló hivatal létrehozását is igényelné. Nem mintha a túlzott bürokrácia híve lenne, de úgy látja, hogy ha nem hoznak létre apparátust a vízmegtartás kezelésére, akkor az nem lesz hatékony.

Pandur Gábornak, Drágszél polgármesterének is mindennapi tapasztalata, hogy milyen pepecselős munka előrébb jutni. „A Facebookon hamarabb megtalálom egy föld tulajdonosát, mint a földhivatali nyilvántartásban, mert az annyira pontatlan. Ezeknek a lépcsőknek az átugrása nem lenne a feladatunk, de ha ezt nem oldjuk meg, semmi nem történik. Van például Drágszélen hét hektár, aminek van 400 gazdája, de mire ezt kimondtam, lehet, hogy 402 van, mert lezárult egy hagyatéki eljárás. Ha tovább húzzuk, már 502 lesz. Ha csak egyet is meg kell keresnem például egy tartozás miatt, a másik 501-et is ki kell értesítenem. Ajánlott levelenként 1700 forintért. És mire jutunk? Nekünk erre nincs pénzünk, inkább hagyjuk.”

Ez a felvázolt helyzet az osztatlan közös tulajdonoknál állhat elő. Ezeket az állam meg is akarja szüntetni, de jó darabig eltart, mire rendeződnek ezeknek a területeknek a tulajdonviszonyai.

Amikor takarékoskodni kéne, akkor pazarlunk a legjobban

Fekete Csaba szerint az öntözési közösségeket is fejleszteni kéne, és a támogatási rendszert is át kéne gondolni. A vízszolgáltatók sokszor a nagyobb vállalkozások, amelyek ingyen vagy nyomott áron kapják a vizet, míg a kisebbek sokat fizetnek érte.

„Az öntözővíz-szolgáltató profitorientált vállalat, nem nagyon érdekük, hogy ingyen kapják a vizet a gazdák. Akinek közvetlen hatósági engedélye volt a vízhasználatra, az megkapta a mentességet, aki a hidránsrendszerből kapott vizet, az egész nyáron fizetett. Nem kis összegeket. Húsz hektárnál és fölötte nem egy vidám dolog minden hónapban bemenni egy talicska pénzzel” – mondta Fekete Csaba, aki egy másik támogatási anomáliára is rámutatott: a csepegtető öntözésre, amely kevesebb párolgási veszteséggel jár, a talajt sem tömöríti, jelenleg nem jár állami dotáció, csak sokkal pazarlóbb technológiákra lehet pályázni.

Bár a 2022-es nagy aszály sokak szemét felnyitotta, és a kormányzat több programmal is ösztönzi a vízmegtartást, rövid távú politikai érdekek képesek ezt le is nullázni.

„Tipikus példája a hibás alkalmazkodásnak a jelenlegi vízárpolitika. Amikor az energiaügyi miniszter vagy korábban a belügyminiszter kihirdeti a tartósan vízhiányos időszakot, akkor a gazdálkodóknak még vízjogi engedély hiányában is ingyen adja az öntözővizet. Ezzel mindenkit arra ösztönöz, hogy azt a keveset is öntözze el, ami van. Amikor takarékoskodni kéne, akkor pazarlunk a legjobban, és növeljük a sérülékenységet. A gazdálkodók nincsenek ösztönözve a takarékos vízhasználatra vagy más aszálytűrőbb növénykultúrákra való áttérésre, hanem egy hosszú távon fenntarthatatlan gyakorlat folytatására ösztönzi őket a rendszer” – mondta Farkas Mátyás.