A virtuális valóságnak is több értelme van annál, amit a Sony immerzív szórakoztatás címén kitalált
2025. január 10. – 14:12
Egy szűk folyosón állok, mögöttem a seattle-i metró térképe, mellettem öt másik ember, előttem egy dzsekis fickó, aki arról beszél, hogy egy felderítőjük elveszett az alagutakban, meg kellene találni. Ketten puskát ragadnak, én egy másik csávóval felveszek egy elemlámpát, így lépünk be az ajtón a sötétségbe, ahol omladozó falak és egy félig a levegőben lógó metrókocsi fogad bennünket. Mindezt persze hatalmas képernyőkön látom, és még mindig Las Vegasban vagyok, ahol a Sony felépített egy immerzív szórakoztató koncepciót,
pontosabban egy, a Last of Usra felhúzott, kijelzőkkel körberakott szobát, ahol teljesen új formában mutatják meg nekünk a játék világát.
A Sony még a hétfői, CES-es előadásán hintette el, hogy létrehoztak egy ilyet kísérleti jelleggel, ahol idén meglepően keveset beszéltek techcuccokról, és meglepően sokat sorozatokról, filmekről és animékről, az idén érkező Demon Slayer-trilógia konkrétan külön részleget kapott a Sony helyszínén. E mellett lehetett kipróbálni a Last of Us-os élményt, és nyilvánvaló volt, hogy így is kell tennem. Végül majdnem egy órát álltam sorban, miközben jó előre tájékoztattak, hogy semmit nem lehet rögzíteni, és még csak nem is volt olyan jó. De ennyire ne szaladjunk előre.
Miután hatodmagammal bejutottunk a helyszínre, a dzsekis fickó sztorizása előtt kaptunk némi gyakorlati felvilágosítást a helyszínről meg persze a cuccokról, amiket a kezünkbe adtak. A sörétes puskák leginkább lecsupaszított PSVR-kontrollereknek néztek ki, semmilyen mozgó alkatrész nem volt rajtuk, de a pumpálást és a billentyű elsütését is érzékelték, és a végükre szerelt kis érzékelőkkel figyelték, hogy a használójuk hova célzott. A lámpák valódiak voltak, de hasonló elven működtek, nem kellett kapcsolgatni rajtuk semmit, oda világítottak, ahova mutattunk velük.
Azt is előre elmondták, hogy a fegyverekhez hasonlóan a padló is haptikus visszajelzéssel tette valóságosabbá az élményt, és a szagokat is replikálták valamelyest. Bár őszintén nem voltam bánatos, hogy ezt nem vitték túlzásba, mert a Last of Usban azért elég undorító lények mászkálnak, amivel hamarosan szembesültünk is. Miután a levegőben lógó metrókocsi leesett a földre – ami ettől jól meg is rezgett –, már jött is az első clicker, ami ugye nem lát, ezért a vezetőnk le is kapcsoltatta velünk a lámpákat.
Aztán persze mégis széjjel kellett lőni, hasonlóan az utána érkező többi zombihoz. Mikor elfogytak, váratlanul megjelent Ellie és Dina, akik küzdöttek kicsit egy zombival, aztán felszaladtak egy mozgólépcsőn, mi meg csak néztük őket, mert a vezetőnk azt mondta, hogy ne segítsünk nekik. Aztán megjelent két hatalmas horda a kijelzőkön, és mielőtt elértek volna minket, felvillant a végét jelző Last of Us felirat. Saját felvételek híján ez a videó elég jól bemutatja, hogy mi történik odabent, azt viszont már nem igazán, hogy mi a legnagyobb baj az egésszel:
A videóból nem látszik az, ami élőben nyilvánvaló, vagyis hogy ha minden a képernyőn történik, akkor az élmény minden próbálkozás ellenére nem igazán lesz immerzív. A virtuális valósággal ellentétben itt nem érződik úgy, hogy a zombik tényleg hozzánk közelednek, de mégis mi állunk ott, nem egy karakterrel játsszunk, mint egy hagyományos játékban. Emiatt pont hogy kevésbé immerzív az egész a másik két opciónál, és leginkább olyan, mintha a Sony kicsit felturbózta volna a játéktermi fénypisztolyos játékokat.
Ha így nézzük, akkor lehet jövője annak, amit a Sony kitalált, mert játéktermekben és vidámparkokban simán lehet rá kereslet, ehhez az első lépés nyilván egy rendes játék lefejlesztése lenne, ahol nem csak állunk egy szobában. Sokkal immerzívebbnek viszont jó eséllyel akkor sem fog érződni, és bár a virtuális valóságnak is megvannak a maga problémái, szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki sokkal boldogabb lenne, ha a Sony inkább egy VR-élményt csinálna a játékból. Amiért amúgy évek óta könyörögnek már a rajongók.
Idén is a helyszínről tudósítunk a techvilág újdonságairól, a Las Vegas-i CES-en bemutatott legérdekesebb kütyükről, fejlesztésekről. További cikkeink itt olvashatók.