Robert Wickens kanadai autóversenyző nagy reménységnek számított a 2010-es évek elején. 2009-ben alig húszéves volt, amikor a második helyen zárt a Formula–2 bajnokságban, aztán szintén második lett a GP3 szériában, 2011-ben pedig megnyerte a Formula Renault 3.5 bajnokságot. Innen egyenes volt az útja a Forma–1-be tesztpilótaként, aztán az Amerikában jóval népszerűbb Indycar felé vezetett a pályája, ahol végül 2018-ban mutatkozott be. Az első szezonja ígéretesen indult, a legendás Indianapolis 500 versenyen az év újoncának választották, dobogós helyeket csípett el, és az összetett versenyben a hatodik helyen állt, amikor az ABC Supply 500 nevű futamon egy baleset szó szerint derékba törte a karrierjét:
Hét évvel később a gerincsérülése miatt deréktól lefelé lebénult Wickens kerekesszékben ülve jelentette be a Las Vegas-i CES techkiállításon, a Bosch sajtótájékoztatóján, hogy visszatér a versenyzéshez, az IMSA Weathertech nevű sorozatban. Persze nem teljesen előzmény nélküli a visszatérés, már 2022 óta részt vett kisebb versenyeken, speciálisan átalakított autókkal.
És hogy hogy jön mindez a CES-hez? Úgy, hogy a pilótának a Bosch fejlesztett egy elektronikus fékrendszert, hogy fel tudja venni a versenyt az ellenfeleivel. Egy versenyautót a lábak használata nélkül vezetni lehetetlennek hangzik, de csak majdnem az, a pedálok kezelését már eddig is ki lehetett szervezni a kormánykerékre, kézi vezérlésre. A probléma a fékkel volt, aminek a használatához túl nagy erőkifejtés kellett, ami hosszú távon nehezen volt bírható a pilótának, és mivel két kézre volt hozzá szükség, nem tudott például fékezés közben sebességet váltani. A Bosch-féle új megoldással ez az akadály elhárul, és bármennyire is bizarrul hangzik ez, bajnok lehet a kerekesszékes autóversenyző. Wickens szerint annyival gyorsabb és reszponzívabb ez a megoldás, mint a hagyományos fékpedál, hogy nem lenne meglepve, ha más is átvenné, legalább részleteiben.
A cég amúgy egy sor mesterséges intelligenciás újdonságot mutatott be, mintegy megadva az idei CES alaphangját. Fogalmazzunk úgy, hogy valószínűleg senki sem élne túl egy olyan ivós játékot, hogy ahányszor elhangzik az, hogy „AI”, inni kell egy kortyot. Akkor sem, ha vízzel játszik.
A Bosch ennek jegyében mindenesetre bemutatta a Revol nevű okosbölcsőt, ami kismillió szenzorral figyeli a baba szívverését és légzését, de még azt is detektálja, ha tele a pelenka, és cserélni kéne. De volt még intelligens sütő, ami felismeri, mi készül benne, és beállítja hozzá az ideális hőmérsékletet és sütési módot, illetve egy autókba tervezett rendszer, ami érzékeli, ha rossz irányba haladunk az úton, és figyelmeztet minket is, és a közelben a többi sofőrt is.
Ez utóbbi elsőre egészen abszurdnak hangzik, elvégre ha nem vesszük észre magunktól, hogy szembemegyünk a forgalommal az autópályán, egy figyelmeztetés se fog sokat segíteni – gondolhatnánk. De a helyzet ennél sokkal komolyabb, csak Amerikában évi 700 halálos baleset történik ilyen, jellemzően figyelmetlenségből vagy elalvásból kiinduló szembemenős szituációkból, és ez a probléma Magyarországon is rendszeresen előfordul. Ezeknek jó része megelőzhető lehetne egy ilyen rendszerrel.
Érdekesek voltak az elektromos biciklikhez fejlesztett újdonságok is, mint a Battery Lock, amivel telefonról kikapcsolhatjuk a bringa akkumulátorát, megnehezítve ezzel, hogy ellopják; vagy az a mesterséges intelligenciás útvonalkereső, ami az akku töltöttségéhez igazítja az útvonalunkat, nehogy véletlenül elfáradjunk biciklizés közben, elvégre mégiscsak 2025 van. A viccet félretéve: aki hozzám hasonlóan már háromszázalékos lejtőn lihegve tolja felfelé a bringát, ezt mindenképpen értékelni fogja.
Idén is a helyszínről tudósítunk a techvilág újdonságairól, a Las Vegas-i CES-en bemutatott legérdekesebb kütyükről, fejlesztésekről. További cikkeink itt olvashatók.