Hurrá, cserélhetjük le az összes HDMI-kábelünket!

2025. január 7. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

Egy HDMI-kábelnél unalmasabb dolgot elég nehéz mondani, talán egy tányér borsófőzelék (fasírt nélkül) vagy egy random parlamenti interpelláció, amit a kormány saját magához intéz. Ehhez képest meglepően nagy sorok voltak a CES techshow médianapján a HDMI Forum sajtótájékoztatója előtt, mert elterjedt, hogy bejelentés lesz: jön az új szabvány. És hát, már az előzővel is csak a baj volt.

Oké, fussunk gyorsan egy kört, hogy mi is az a HDMI, mire jó, és minek ment oda. A HDMI-kábel az a zsinór, aminek az egyik vége általában a tévébe vagy a monitorba van bedugva, a másik meg a kábeltévé dobozába vagy a Playstationbe, esetleg a számítógép hátuljába. Ezen a kábelen megy át minden adat, ami a kép megjelenítéséhez meg a hang megszólaltatásához kell, a HDMI-szabvány meg arról gondoskodik, hogy ez a sok adat rendben érkezzen meg, és a célállomás hardvere értelmezni tudja. Mivel itt az egyre nagyobb felbontások és képfrissítések miatt rettenetesen sok és egyre több adatról van szó, a HDMI-szabványt időnként az aktuális igényekhez igazítják, hogy elvigye a kábel a 4K-t, a 8K-t, az akárhányK-t, abból is másodpercenként 120 képkockát, vagy akár 240-et.

Az első HDMI-szabvány 2002-ben jött ki, és átfért rajta az 1920×1080-as felbontású videó (hagyományos népi nevén fullhádé) másodpercenként 60 képkocka képfrissítéssel. A jelenlegi, most éppen leváltott verzió a 2.1b, ez 48 gigabites adatátvitelt tud, ami elég a 10K-s felbontáshoz (10240×4320), és ha az adattömörítést is begyújtjuk, ebből másodpercenként 100 képkockát visz át.

Aki most arra gondol, hogy minek ezt leváltani, hát ez sokkal-sokkal több, mint amilyen felbontásban ma tartalmak léteznek, akkor pont arra gondol, mint a sajtótájékoztató előtt sorban állók gondoltak. És valóban:

Fotó: HDMI Forum
Fotó: HDMI Forum

Akárhogy is, a HDMI Forum szerint előbb-utóbb óriási igény fog mutatkozni az ennél is nagyobb adatátvitelre, és jobb elébe menni az ilyesminek – ezért jön most a 2.2-es szabvány. Ez megduplázza az eddigi sávszélességet 96 gigabitre, amivel már elérhető a 12K-s felbontás, azaz 12288×6480 képpont:

Fotó: HDMI Forum
Fotó: HDMI Forum

Ebbe pont 36 Barátok-közt epizód fér bele Full HD-ben, hatszor hat szépen egymás mellé pakolva, pokoli még belegondolni is. Az, hogy valaha ki fogja-e használni ezt bármi, beleértve az orvosi képalkotó készülékeket meg az ipari felhasználást is, jó kérdés. Mindenesetre szabvány már van hozzá, hamarosan HDMI-kábelek is lesznek hozzá, és akkor már csak ilyen brutális felbontású kijelző meg tartalom kell.

Idén is a helyszínről tudósítunk a techvilág újdonságairól, a Las Vegas-i CES-en bemutatott legérdekesebb kütyükről, fejlesztésekről. További cikkeink itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!