Nem tudsz gitározni? Tessék, itt egy Guitar Hero-kontroller és egy sampler fura szerelemgyereke!

2025. január 6. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Egyszer mindannyiunk életében eljön az a pont, hogy fú, hát én igazából zenélni akarok. Valakinek korán, valakinek későn, valakinek többször is, de az biztos, hogy elég nagy százalékban kerül elő a gitár kiszemelt hangszerként. Így eshet meg az, hogy egy csomó embernek van otthon egy olcsó, két hétig pengetett akusztikus gitárja, ami régóta csak porosodik, mert hamar kiderült, hogy nem is olyan könnyű megtanulni rajta játszani. A LiberLive ennek a hosszadalmas tanulási folyamatnak a kiiktatását tűzte ki célul, és ennek lett az eredménye a világ első, húrok nélküli gitárjának nevezett LiberLive C1, de kipróbáltam a Las Vegas-i CES techshow-n, azt kell mondanom:

hangszernek még csak-csak, de gitárnak én biztosan nem nevezném az eszközt.

Pedig elsőre elég menő volt, hogy a cég standjánál ott állt egy nő egy mikrofon előtt, és egy futurisztikus gitárral a kezében nyomott el népszerű számokat, és az is ígéretes volt, mikor a kezembe adták a C1-et, és megmutogatták, hogy össze is lehet hajtogatni. Ezután viszont egyre kellemetlenebb lett az egész élmény: amikor megjegyeztem, hogy jé, hát ez tök olyan, mint egy Guitar Hero-kontroller, mert hát van rajta hét gomb az akkordoknak, és még pengetni is ugyanúgy kell, rögtön az volt a reakció, hogy dehogyis, hát ez egy valódi hangszer.

Ezután jött az úgynevezett valódi hangszer bemutatója, amiből kiderült, hogy a Guitar Heróval ellentétben itt nem (nagyjából) hangokat szólaltatunk meg a gombok nyomkodásával, hanem akkordokat, pontosabban inkább számrészleteket, mert az akkordok nem csak egyszer szólalnak meg. Ez leírva nem hangzik olyan rosszul, de állati furcsa volt, mert az ösztönös fel-le pengetés nem működik, csak lefele kell nyomkodni a Guitar Heróhoz hasonlóan billegős pengetőgombot, és így a ritmus is máshogy van, mint ahogy elsőre gondolná az ember.

Ezen végül sikerült túltenni magam, miközben a gitár saját alkalmazásában néztem az I'm Yours végletekig lebutított verzióját az elém rakott telefonon: kettő darab akkordot kellett nyomkodni, ami még az alapból sem túl bonyolult számnál is sokkal primitívebb, pedig, mint utólag kiderült, egészen 21-ig fel lehet tornászni a beprogramozott akkordok számát. Még gyorsabb lett volna a folyamat, ha énekeltem is volna, de ezzel senkit nem akartam kínozni, úgyhogy maradt a szerencsétlenkedés, miközben azt hallgattam, hogy azért van két billenős pengető, mert mindkettőre külön állíthatunk mindenféle gitárhangokat, sőt basszusgitárt meg zongorát is.

Utána még az is kiderült, hogy van beépített dobgép meg egy mini fogólap is, amin egyesével is lehet pengetni a húrokat. Ezután kérdeztem meg, hogy oké, de amúgy kinek készült ez az eszköz, amire azt a választ kaptam, hogy például énekeseknek, akik így végre tudják majd kísérni magukat, de igazából mindenkinek, aki nem akar megtanulni egy hangszert, de akar rajta játszani. Az elég egyértelmű volt, hogy a LiberLive ezt egy gitár alakú sampler helyett – mert lássuk be, ez valójában az, ha nem akarjuk játéknak nevezni – a gitárok evolúciójának tekinti, a fenti videójuk pedig kétséget sem hagy efelől.

Én a magam részéről pár perc alapján biztos vagyok benne, hogy az égvilágon senki nem lenne lenyűgözve attól, ha azt mondanám, hogy gitározok egy kicsit, majd előkapnám ezt a cuccot. Ha valaki arra vágyik, hogy éneklés közben ne csak hangszórón szóljon a zene, annak akár még jó is lehet a LiberLive C1, és ha valaki egy betegség vagy testi adottság miatt nem tud megtanulni gitározni, az is örülhet neki. Hangszernek viszont így is csak óriási jóindulattal nevezném. Gitározni nem fog megtanítani, és az 500 dolláros, vagyis 200 ezer forintos árával azt se mondanám, hogy megérné megvenni, hogy kedvet csináljunk a valódi gitározáshoz. Arra tökéletes egy Guitar Hero-kontroller is, és akkor magunkat sem verjük át.

Idén is a helyszínről tudósítunk a techvilág újdonságairól, a Las Vegas-i CES-en bemutatott legérdekesebb kütyükről, fejlesztésekről. További cikkeink itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!