2024. december 28. – 14:47
frissítve
Nem sokat kellett nógatni a Japán Császárságot, hogy beleálljon az európai hatalmak érlelődő vérszivattyújába 1914-ben. Növekvő birodalmának, ami 1905-ben tönkreverte az orosz haderőt a Távol-Keleten, jól jöhettek azok a plusz területek, amiket megszerezhetett, ha beáll valamelyik szekértábor mögé. Ókuma Sigenobu kormánya úgy döntött, a brit–francia–orosz szövetségként indult antantot választja.
Ekkor egy ideje már alakultak Kínában is a szövetségek. A meggyengült kínai császárságot egymás után alázták meg az európai gyarmatosító hatalmak, így történt az 1900-as boxerlázadás idején is. A németek két misszionáriusuk meggyilkolása után 1898-ban kierőszakolták egy nagyobb terület 99 éves bérletét a Csiaocsou-öbölben. Itt építették fel Csingtao városát, ami manapság már a – németek miatt megszületett – Tsingtao söréről ismert Kína-szerte (sőt, budapesti ázsiai boltokban is lehet kapni). Emiatt a környéken a britek, a franciák és az oroszok is több területet vettek bérbe, építettek kikötőket, szenelő állomásokat, a britek pedig közeledni kezdtek a japánokhoz.
Japán tehát az első világháború kitörésekor – minimális brit noszogatásra – készen állt, hogy a cári Oroszország után (ami fonák módon ekkor épp szövetségese lett) egy újabb európai hatalommal elbánjon a térségben. Ultimátumot intéztek a németekhez, hogy vigyék a kínai és japán vizekről a hadihajóikat, illetve adják át nekik Csingtaót. A németek az egyhetes augusztusi ultimátumra nem adtak választ, de a hadiflottájuk zömét szétszórták a Csendes- és az Indiai-óceánon, sanyargatva az antant hajózást és kikötőket. (Emlékezetes lett a csendes-óceáni flottájuk ténykedése, ami a britekre fájó vereséget mért a chilei partoknál, majd a brit erősítés szétverte a Falkland-szigeteknél.)
Csingtaóban az Osztrák–Magyar Monarchiának is voltak érdekeltségei, így Japán két nappal Berlin után Bécsnek is hadüzenetet táviratozott. Két napra rá megkezdődött az ostrom. A szárazföld felől japán és kisszámú brit csapatok kezdték felmorzsolni a jól megerődített német vonalakat, míg a tenger irányából japán, brit és francia hadihajók vontak blokádot a város köré (Kína ekkori erejére jellemző volt, hogy tiltakozott ugyan az antant ostroma ellen, de mást nem akart és tudott tenni ellene, sőt három évvel később maga is csatlakozott az antanthatalmakhoz). Az egyik japán hajó egy hidroplánhordozó volt, amiről a történelem során először indultak repülők éles bevetésre, sőt az első éjszakai bombázást is ezek a gépek hajtották végre.
A Kaiserin Elisabeth története
A csatában fontos szerephez jutott egy osztrák–magyar hadihajó, a Ferenc József feleségéről, Sisiről elnevezett Kaiserin Elisabeth is. A Kaiser-Franz-Joseph-I., azaz I. Ferenc József császár hajóosztály második darabja volt a – szokás szerint – osztálynévadó első hajó után. Az akkor a Monarchiához tartozó Pólában (ma Horvátország kikötővárosa Pula néven) kezdték építeni 1888-ban, majd a pénzhiány miatt kissé megkésve, négy évvel később állt szolgálatba. Alapból 4063 tonnás, 103,68 méter hosszú, 6,09 méteres merülésű hajó volt, amin kicsivel több mint négyszáz tengerész szolgálhatott. (Nem összekeverendő az utasszállítónak tervezett Kaiserin Elisabethtel, aminek a történetéről itt olvashat.)
Kifejezetten a Monarchia gazdasági-katonai erejének, a távoli tengereken való erőfitogtatásnak is szánták a hajóosztályt, ezt jól illusztrálta, hogy az első világháborúhoz vezető merénylet áldozata, Ferenc Ferdinánd is zömmel a Kaiserin Elisabeth fedélzetén hajózta körbe a világot 1892–93-ban. A hajó épp a missziós célja miatt vékonyabb páncélzatot is kapott.
Fegyverzete különböző kaliberű Krupp és Hotchkiss ágyúkból és négy víz feletti torpedóindító csőből állt. A legnagyobb darab a Krupp 2×24 centiméteres L35/C86 ágyúja volt. Későbbi átépítése után már a Škoda ágyúk domináltak a fedélzeten, de azért hat 15 centis Krupp L35/C86 ágyúcső is a hajón maradt.
Az 1900-as kínai boxerlázadás leverésében egy osztrák–magyar hajókötelék is részt vett, ennek egyik tagja volt a Lisa becenévre hallgató cirkáló. 1906–07-ben nagy felújításon és kisebb átépítésen is átesett a hadihajó (aminek legénységéről itt egy archív, nem sokkal a felújítás utáni, 1908-as képet is megtekinthet).
A Lisának már a háború előtt több útja volt a Távol-Keletre, biztosítva többek közt a Monarchia pár háztömbnyi (0,7 négyzetkilométer 40 ezer lakossal) gyarmatát Tiencsinben is. A levantei térséget is jó párszor meglátogatta, de reprezentációs célokból ott volt a Jütland-félsziget déli részére vágott Kieli-csatorna átadásán is. Utolsó útja 1913-ban kezdődött, amikor kifutott Pólából, hogy majd a kínai vizeken teljesítsen járőrszolgálatot Richard Makoviz korvettkapitány parancsnoksága alatt.
Lisa története a hullámsírig
Néhány kisebb német hajó maradt a világháború kitörésekor nagyrészt kiürített csingtaói kikötőben, így a Kaiserin Elisabeth is. A védett cirkáló több közel- és távol-keleti út után tehát 1913-ban tért vissza ismét a kínai partokhoz, és 1914-ben itt érte a háború kitörésének híre. Csingtaóban elkezdték leszerelni a fegyverzetét, ugyanis Ferenc József a hadüzenet ellenére sem akart harcolni Japánnal, birodalmának nem fűződött ehhez érdeke.
Végül – német császári nyomásra – mégis a harc mellett döntött a Monarchia, a hajóra vissza is szerelték a fegyverzet egy részét. Az osztrák–magyar érdekeltséggel is rendelkező Tiencsinbe útnak indított legénység jelentős része is visszatért, bár a két város közti útvonalak szigorú brit–francia–kínai ellenőrzése miatt civil ruhában, kis csoportokban. (Akik nem jutottak ki a városból, azok a Monarchia konzulátusán voltak 1917-ig, amikor Kína az antant oldalán belépett a háborúba, és őket hadifogságba ejtette.)
A Délmagyarország 1914. augusztus 26-án így írt a fordulatról:
„Az osztrák-magyar nagykövet ma a következő kijelentést tette a külügyminisztériumban. A Kiaocsauban [Csingtao akkori neve] állomásozó »Kaiserin Elisabeth« hadihajó parancsnoka, úgyszintén a tokiói osztrák–magyar nagykövet a legmagasabb megbízásból azt a távirati parancsot kapta, hogy a »Kaiserin Elisabeth« Kiaocsauban szintén részt vegyen a harcokban.”
A hadihajónak a blokád miatt kevés mozgástere volt. Egyszer a Jaguar német hajóval együtt véghez vitt egy rajtaütést japán hajók ellen a csata elején, de a blokádot nem tudta megtörni. Október 18-án pedig egy német torpedónaszáddal együtt elsüllyesztette a Takasito cirkálót. Ágyúit végül sorra leszerelték, és a parton hasznosították, legénysége jó része (122 fő) is a szárazföldi harcokban vett részt.
A Kaiserin Elisabeth a többi hajóval együtt sokszor a szárazföldi csapatokat is segítette, ágyútüzével visszavetve a japán rohamokat. Végül sorra a hajók szándékos elsüllyesztése mellett döntöttek a védők a muníció fogyatkozásával. A Kaiserin Elisabethet november 3-án kapitányi parancsra hajnalban küldték a tengerfenékre, nehogy a szövetséges hatalmak kezére jusson. A szárazföldön a japánok méterről méterre őrölték fel az ellenállást, a német–osztrák–magyar erők pedig kifogytak a lőszerből, gyakorlatilag november 6-án feladták a harcokat, 16-ára pedig az antant erői átvették a város irányítását.
A foglyok sorsa
A központi hatalmak végül 199 halottat és 504 sebesültet vesztettek (a Monarchia 10 halottat, 10 sérültet), a magukat megadókból pedig hadifoglyok lettek, őket Japánba szállították. A visszaemlékezések szerint az ostrom során tanúsított kitartásuk miatt a tisztek még fegyvert is viselhettek, emberi körülmények közt raboskodtak. A legénység is leginkább az unalom és a hiányzó hazai koszt miatt panaszkodott. Összesen 56 magyar került hadifogságba, ketten az aonogaharai táborban haltak meg.
Az osztrák és a magyar katonák végig hűek maradtak a Monarchiához, azonban a cseh/szlovák matrózok, amint lehetett, csatlakozni akartak a kibontakozó orosz forradalmi káoszban létrejövő Csehszlovák Légióhoz. Ezt csak a világháború végén tehették meg, amikor a japánok szélnek eresztették a foglyokat. Sok csehszlovák a vlagyivosztoki orosz polgárháborús nemzetközi intervencióban vett részt. Addig is a hadifogolytáborokban egyre ellenségesebben álltak a Monarchiából kiszakadni akaró népek fiai a birodalom egységét preferáló osztrákokhoz és magyarokhoz. A hadifoglyok végül 1920 márciusában kerültek haza.
Lazán kapcsolódik mindehhez, hogy a japánok a britek kérésére a Földközi-tengerre küldték a háború derekán a Szato Kozo ellentengernagy vezette Második Különleges Hajórajt, ami 17 hajóból, zömmel rombolókból állt, és főleg tengeralattjáró-elhárítási és konvojkíséreti funkciókat látott el a máltai brit bázisról. Egyik hajójukat, a Szakakit 1917. június 11-én a Monarchia U–27-es tengeralattjárója találta el Kréta partjaihoz közel. A Szakaki súlyos találatot kapott, legénysége jelentős része odaveszett, de nem süllyedt el, kikötőbe tudták vontatni. Magyar szál persze itt is volt, két magyar tiszt is szolgált az U–27 fedélzetén, beszámolójukról és a történtekről bővebben itt olvashat.
Felhasznált források: Jelenkor (Bognár István: A Kaiserin Elisabeth cirkáló cseh tengerészeinek odüsszeiája 1913-1920 között); Hadtörténelmi Közlemények 123. évf. 3. sz. (Hadfi Örs Tamás recenziója Balogh Tamás: A „piros-fehér-piros” a Sárga-tengeren. A Kaiserin Elisabeth cirkáló története c. könyvéről); a Szegedi Tudományegyetem első világháborús oldalának „Háború a tengeren” című szócikke; Napi Történelmi Forrás (Osztrák-magyar haditengerészek kínai és japán fogságban); 24.hu (Szétlőtt egy japán hadihajót az osztrák–magyar tengeralattjáró); Wikipedia (Kaiserin Elisabeth [Schiff]); Wikipedia (Siege of Tsingtao).
További olvasmány: Balogh Tamás: A „piros-fehér-piros” a Sárga-tengeren. A Kaiserin Elisabeth cirkáló története. Hajózástörténeti füzetek – Az Osztrák–Magyar Monarchia Haditengerészete 1., Schöck Kft., Szekszárd, 2009.
