Amerikai, indiai és lengyel űrhajóssal fog a Nemzetközi Űrállomásra repülni Kapu Tibor

2024. augusztus 5. – 16:21

frissítve

Amerikai, indiai és lengyel űrhajóssal fog a Nemzetközi Űrállomásra repülni Kapu Tibor
Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla, Sławosz Uznański és Kapu Tibor. Fotó: Axiom Space

Másolás

Vágólapra másolva

Az Axiom Space AX-4-es missziójának keretében egy amerikai, egy indiai és egy lengyel űrhajóssal repülhet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, írja az Axiom. A legénység így Peggy Whitson parancsnokból, az indiai Shubhanshu Shuklából, a lengyel Sławosz Uznańskiból és a magyar űrhajósból áll majd.

A kéthetes misszió nagy hangsúlyt fektet majd a tudományos kutatásra, a technológiai demonstrációra és az űrkutatásra. Ezenkívül a küldetés célja az együttműködés előmozdítása a tudás- és az erőforrásmegosztás révén, megszilárdítva ezen országok helyét az egyre nagyobb résztvevőszámú űrközösségben, írja az Axiom.

Peggy Whitson már a második Axiom-küldetés parancsnoka lesz. Az Ax-4 Floridából indul majd egy SpaceX Falcon 9 rakétával és Dragon űrrepülőgéppel.

A HUNOR (Hungarian to Orbit, azaz Magyar Föld Körüli Pályára) nemzeti kutatóűrhajós-program a 2021-ben elfogadott magyar űrstratégia eleme, célja, hogy magyar űrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére. A 32 éves Kapu Tibor gépészmérnök végzettségű, eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátorfejlesztéssel foglalkozott. Nyolc tudományos kísérletet kell majd végrehajtania az ISS fedélzetén abban a két hétben, amikor ott tartózkodik. Tartalékosa, a 35 éves Cserényi Gyula eredetileg villamosmérnök.

Egyelőre még nem tudni biztosan, hogy mikor indul az Axiom új missziója: attól függően, hogy a NASA mikor illeszti be az indítási ablakba a programot, ez lehet 2024 második fele vagy 2025 eleje is.

Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával készült interjúnkat itt olvashatják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!