A mi tréningünk semmi ahhoz képest, ahogy Farkas Bercit kínozták

Hogy zajlott a felkészülés, és ti hogy éltétek meg ezt az intenzív 14 hónapot?

Cserényi Gyula: 2022. január végén adtuk be a jelentkezésünket a programra, és 2023 márciusáig tartott a kiválasztási folyamat. Nagyon sok lépcsőben zajlott, volt online teszt, volt egy Hamburgban a DLR intézetnél, Kölnben az Európai Asztronauta Központban, aztán végigmentünk nyáron a teljes orvosi kiválasztáson, és végül volt egy kéthetes technikai meghallgatás Csillebércen a Központi Fizikai Kutatóintézetben. Aztán repültünk Gripennel, és ezzel zárult le a folyamat. A nyolc kiválasztottból a repülés után négyen maradtunk, ekkor kezdtük el tavaly áprilisban a kiképzést.

Ez alapvetően három fázisból állt, és nagyon fontos volt benne a folyamatos tanulmányi, és a fizikai felkészítés. Plusz beledobáltak olyan extrém helyzeteket, mint a túlélőképzés vagy az izolációs gyakorlat. Végig nagyon fontos volt számunkra, hogy mentálisan legyőzzük azt a gondolatot, hogy mind konkurensek vagyunk. Mert hát egyrészt nyilvánvalóan azok vagyunk, de közben mégsem, mert társak vagyunk a bajban, és nem mindegy, hogy ezt ki hogyan éli meg. Én nagyon büszke vagyok a kiválasztási folyamat első 14 hónapjára, mert sikerült négy olyan embert összeválogatni egy társaságba, akik teljesen különbözőek – volt közöttünk repülőgépmérnök, volt, aki nagyon sokat szeret szórakozni, volt, aki komoly, volt családos, volt, akinek rockzenekara van –, mégis nagyon jól tudtunk folyamatosan együttműködni. Fantasztikus élmény volt, és úgy tudtunk befejezni egy 14 hónapos nagyon intenzív képzést, hogy emberileg úgy álltunk a legvégén, hogy mindenki önmagával versenyzett, mindenki kihozta magából a legjobbat, és abszolút nem volt közöttünk olyan ellenérzés, negatív kapcsolat, ami megmérgezte volna az egészet.

Kapu Tibor: Januárban, amikor elkezdődött a kiválasztás, 247-en voltunk. Ennél többen jelentkeztek egyébként, de volt, akinek nem lett érvényes a pályázata, mert már feltételek is nagyon komolyak voltak. Kellett erkölcsi bizonyítvány, repülőorvosi igazolás, tanulmányi igazolás, mindenféle egyéb igazolások. Ez a procedúra is elvitt önmagában jó másfél-két hetet. Aztán az első, online kognitív tesztre már csak százan maradtunk. A következőre, ami Hamburgban volt, már jóval komolyabb feladatokkal, 44-en. Kölnben, a pszichológiai teszten 25-en maradtunk, és csak utána jött a teljes orvosi-klinikai paletta, amit el tudsz képzelni. Végül nyolcan repültünk Gripennel, és a csillebérci kiképzésre négyen maradtunk, de ez igazából már nem a kiválasztási rész volt, ekkor már folyamatosan edzettünk, tanultunk és repültünk, gyakorlatilag 30-30-30 százalékban. A maradékot vitték el a médiaesemények, amihez szintén hozzá kell szoknia az embernek.

Szóval nagyon komoly felkészítést kaptunk, de igazából az egészet élveztük. Voltak könnyebb és nehezebb pillanatok, bár nagyon sok könnyű azért nem, inkább csak nehéz és nehezebb. De tényleg élveztük, hát ez egy űrhajós képzés, ami elképesztően izgalmas. És eddig jutottunk, hogy most már csak ketten vagyunk.

Mennyiben különbözött ez attól, amit Farkas Bertalan csinált végig annak idején?

Cserényi Gyula: Berciék esete teljesen más kategória, ők alapban vadászpilóták voltak, és emiatt kerültek be a programba. Ő egy Szojuzzal ment fel a Szaljut–6 űrállomásra, más technológiai korban élt, más volt a rendszer. Berci úgy volt űrhajós, hogy az ő repülése során az űrrepülőgépet vezette. Ez nagyon fontos különbség: mi kifejezetten kutatóűrhajósok leszünk a kiképzésünk végére. Nekünk nem lesz feladatunk az űrhajó vezetése. Az már egy mellékes dolog, hogy a mai űrhajók már abszolút automatizáltak, persze van parancsnok, van pilóta, de ha minden jól megy, automata módban repül az űrhajó.

A lényeg az, hogy neki repülnie kellett, fel kellett készülnie minden eshetőségre, hogy meghibásodás esetén is biztonságosan vissza is tudjon térni. Voltak is problémák, amiket ők megoldottak, úgyhogy biztosan alapos volt a kiképzésük. A mi kiképzésünk főleg arra fog irányulni, a tudományos kutatásokat megismerjük, felkészüljünk az elvégzésükre, és persze arra, hogy biztonságosan tudjunk egyáltalán létezni az űrállomáson. A vészhelyzeti protokollokat például nagyon alaposan belénk fogják verni, hogy ha bármi baj történik, akkor tudjuk, mit hogy kell csinálni, és mit nem szabad. De nem a mi feladatunk lesz az, hogy kicseréljünk egy elromlott panelt, hogy vezessük az űrhajót, űrsétáról meg aztán végképp szó sincs.

Mi kutatóűrhajósként leszünk ott az űrállomás fedélzetén. Nem csak az Axiom-küldetéseknél van ilyen, a NASA-nak is vannak olyan űrhajósai, akik kifejezetten projektasztronautaként mennek fel az űrállomásra. Az ISS-en a tudományos munka jelentős részét ezek az asztronauták végzik el, nem a hat hónapos váltásokban ott levő állandó űrhajós személyzet, mert az ő feladatuk az űrállomás üzemeltetése. Az ő aktív idejük 70-80 százaléka az üzemeltetéssel megy el. Egy projektasztronauta viszont gyakorlatilag 100 százalékban a kutatásokat tudja végezni, ez nagy különbség.

Kapu Tibor: A Berci tréningje és a miénk közti különbségek nagyon jól megmutatják azt, hogy mennyi minden történt azóta az űriparban és az emberes űrrepülésben. Sokszor beszélgetünk erről vele. Neki két évig tartott a felkészítése, aminek a nagyon nagy hányada fizikai volt, olyan értelemben, hogy őket szó szerint tényleg kínozták a centrifugában és a parabolarepülésekkel. A mi kiképzésünkben egy hatalmas esemény, hogy egyszer ültünk egy centrifugában, és még egyszer legalább fogunk – ő meg minden hétvégén abban ült, és meg kellett tapasztalnia a 10 meg a 20 G gyorsulásokat. Ezek egyébként fejleszthető készségek, tehát volt értelme a gyakorlásnak, de amikor mi arról beszélgetünk, hogy rengeteget edzünk, futunk, úszunk, erőnléti edzésen vagyunk, ez mind semmi ahhoz képest, ahogy Bercit kínozták. Az egy teljesen más kor volt, de szükség is volt az ilyen tréningre, hiszen az akkori technológia nem tette lehetővé azt, hogy beszáll az ember egy Dragon kapszulába, kilövik, bámulja a plafont, és megy felfelé. Ránk 3,5 G hat, az se kellemes, de a Szojuz rakétában azért ez nem így nézett ki. A fő különbségek ebből adódtak, meg abból, hogy annak idején nekik kellett irányítani mindent.

És rátok mi vár most? Mit fogtok csinálni a következő időszakban?

Kapu Tibor: Nyáron még valószínűleg itthon maradunk, ami nagyon jó átállás lesz az amerikai utunkra. Folytatjuk azt, amit eddig csináltunk, edzünk, tanulunk és repülünk, illetve próbálunk eleget tenni a médiaérdeklődésnek. Aztán ősztől kiköltözünk Amerikába, ahol megkezdődik a küldetésspecifikus kiképzés. Négyen fognak ezzel a küldetéssel felmenni az ISS-re, közülük az egyik leszek én, a három másik űrhajóst még nem ismerjük. Ennek a négy embernek össze kell szoknia, lesznek erre irányuló tréningek, illetve – annak ellenére, hogy nekünk nem az ISS üzemeltetése lesz a fő célunk – meg kell ismernünk az űrállomást, hogy tudjuk a berendezéseket működtetni, tudjunk dolgozni, biztonságban működni. És természetesen az egész szerves része lesz a magyar kísérletek unalomig való begyakorlása.

Lesz különbség a kettőtök tréningje között?

Cserényi Gyula: A tartalékos űrhajós képzés és a repülő űrhajós képzés 80-90 százalékában azonos, párhuzamosan fog folyni, úgyhogy sok időt fogunk továbbra is együtt tölteni. De például a csapat-összeszoktató részeken valószínűleg én nem leszek ott, mert az kifejezetten egy adott csapatról szól. Viszont nekem lesznek mission control centeres képzéseim is lesznek, hiszen én a földi irányításban fogok részt venni, és a Tibi vállára szerelt kamerán keresztül fogom látni a tevékenységét az űrállomáson. Duruzsolok majd a fülébe, mint a kisangyal. De a kutatásokat teljes mértékben meg fogom tanulni pont azért is, hogy tudjam támogatni a munkáját lentről, tehát ez teljes csapatmunka lesz részünkről.

Mennyire éltek most szigorú életet? Mennyit kell sportolnotok, mit esztek, mennyire szólnak bele abba, hogy mit csináltok a mindennapokban?

Cserényi Gyula: A táplálkozásunkat erősen megszabja az egészségügyi csapat, hétvégéken van egy-egy „csaló nap”, amikor csak megmondják, mit kellene ennünk, de nem ellenőrzik annyira. Általánosságban véve viszont meg van szabva, hogy mit ehetünk, mit ihatunk, nagyon komoly edzési protokollunk van, rendszeresen felmérik a fizikai állapotunkat, van spiroergometria, úszásfelmérés, erőfelmérés is. Mindemellett van fizioterápiánk, kifejezetten gerinctorna, nyújtás.

Nagyon próbálják felkészíteni a fizikai állapotunkat arra a megpróbáltatásra, amit az űrutazás, az űrben töltött idő jelent az emberi szervezetre. Van ilyenkor egy nagyon gyorsan beálló fizikai leépülés a mikrogravitáció miatt, és az a mentalitás, hogy húzzuk fel minél magasabb szintre a fizikai állapotunkat, hogy legyen olyan tartaléka a szervezetnek, amiből le tud építeni. És persze van pszichológiai felkészítés is, illetve a távpszichológiai támogatás. Hálásak is vagyunk a programnak ezért a támogatásért, nagyon odafigyelnek ránk, és minden lehetőséget megtalálnak arra, hogy az életünket megkönnyítsék.

Kapu Tibor: Néha arról beszélünk, hogy ez egy munkahely, de valójában nem napi 8 órában élünk így, hanem az egész életünket átitatja, hogy figyelünk saját magunkra, próbáljuk magunkat képezni. Lesznek tanóráink is, amikről sok információnk még nincs, de egy elképesztően izgalmas időszak elé nézünk.

Cserényi Gyula: Ez a nyár egy olyan átmeneti időszak, ami ugyanúgy tréning, mint az első 14 hónap, a fizikai felkészítésünk, az elméleti képzések is, a kisrepülőképzéseink is ugyanúgy történnek. Nagyon intenzív három hónap van előttünk.

Kapu Tibor: Van ez a spiroergometriás felmérésünk, ami egy futópadon zajlik, és folyamatosan emelik a dőlésszöget, na mi ezt csak kínzópadnak hívjuk. Pedig én szeretek futni. Azt hinné az ember, hogy amikor bekerül a programba, lekerülnek róla ezek a terhek, de nem, ugyanúgy folytatódik minden, sőt.

Az I. Magyar Űrkongresszuson az előadásotokban azt mondtátok, hogy amikor kinn voltatok az Egyesült Államokban, beszéltetek űrhajósokkal, és tanácsokat is kaptatok tőlük. Miket mondtak? Mi volt a leghasznosabb?

Cserényi Gyula: Mostanában főleg Scott Parazynski szavai járnak a fejemben. Ő nagyon sokat várt, hogy repülhessen, és nagyon sok olyan asztronautát ismer, aki hasonló cipőben járt. Mivel én tartalékos űrhajósként kerültem be a programba, ott lebeg előttem folyton az a szó, hogy türelem. Türelem, egyszer eljön a te időd is. De ezzel együtt nagyon örülök annak, hogy ilyen párosításban választottak ki minket Tibivel, és úgy gondolom, hogy remek csapatot fogunk alkotni a küldetés során. De ez az egy szó, a türelem, ez maradt meg bennem leginkább, mint jótanács.

Kapu Tibor: Az Axiomnál találkoztunk Peggy Whitsonnal, ő egy fantasztikus karakter, elképesztően jó a humora, nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. Amikor ő űrhajósnak jelentkezett a NASA-nál, akkor egyébként is ott volt gyakornok, és egy nagyon-nagyon jó tanulási lehetőségről mondott le azért, hogy fel tudjon készülni a kiválasztásra. A kollégái azt mondták neki, hogy meg fogja bánni ezt, de ő akkor is, és végig azt gondolta, hogy ez lesz élete legjobb döntése, és ez végül be is bizonyosodott. Ez egy kis áthallással azt erősíti meg nekünk, hogy mindig bíznunk kell magunkban, és a saját döntéseinkben.

És akit még mindenképpen szeretnék itt felhozni, az nem is az amerikai, hanem magyar űrhajós, Farkas Berci. Neki szintén óriási a türelme. Sokat beszélgettünk vele, és neki is a legfontosabb tanácsa volt, nem is csak az űrhajós és tartalék űrhajós viszonylatában, hanem úgy egyébként is, hogy türelem.

Az előadásban mintha arra is céloztatok volna, hogy lesz harmadik magyar űrhajós is.

Cserényi Gyula: Igen, az én leszek!

Mennyire biztos ez már?

Kapu Tibor: Semennyire, ez csak a mi kettőnk mesterterve.

Cserényi Gyula: Semmi hivatalos nincs ebben még, igazából ez csak a szituáció logikus továbbgondolása a mi részünkről. Nyilvánvaló, hogy ez egy rendkívül hasznos és fontos projekt, ami az egész ország céljait, érdekeit képviseli. Nagyon bízunk abban, hogy azáltal, hogy ezt a programot sikerre fogjuk vinni, megteremtjük nemcsak nekem, hanem másoknak is a lehetőséget. Szeretném például, ha az én fiam úgy nőne fel, hogy majd lesz lehetősége űrhajósnak menni. Nem azt mondom, hogy legyen űrhajós belőle, csak azt, hogy ha akar, akkor legyen rá lehetősége. Ez nekem nagyon fontos, nemcsak a saját gyerekeim miatt, hanem minden más gyerek miatt is, akik elképesztően nagy szeretettel voltak irántunk például az űrkongresszuson, pedig még nem is jártunk odafenn.

Rengeteg kritikát kap a HUNOR projekt, és úgy egyébként Magyarország űripari törekvései is, sokan nem értik, miért erre költünk rengeteg pénzt, aminek lehetne helye például az egészségügyben vagy az oktatásban is. Elérnek ezek a kritikák hozzátok?

Kapu Tibor: Elér hozzánk ez a vélemény, persze. Egész egyszerű a válaszom is rá. A projektnek van egy gazdasági oldala, amit viszonylag könnyű megmagyarázni, hiszen az űripar elképesztő fellendülésben van világszerte, ez egyértelmű. A HUNOR program egyik célja az, hogy ezen a vonaton, ami most indul el, most gyorsul fel, mi, magyarok is rajta legyünk. Ez egy olyan nagy asztal, ami nem biztos, hogy később is olyan nagyon növekedni fog más játékosokkal, ide most kell leülni, és ha ezt most megtesszük, akkor később komoly szerepünk lehet az egészben. Ferencz Orsolya miniszteri biztos mondta, hogy minden forintból, amit ebbe az iparágba befektetünk, végül hat forint lehet a hozadék. Ezzel számolnak a gazdasági szakértők, és én ugyan nem vagyok az, de szeretem idézni őket.

A másik üzenet, amire én sokkal szívesebben gondolok, mert számomra sokkal megfoghatóbb, az az, hogy mi most kiválasztunk és kiképzünk egy magyar űrhajóst, és ezzel ezt a kompetenciát megszerezzük. A tudomány is ott van, arról beszélünk, hogy magyar intézetek, egyetemek, kutatócsoportok kísérleteit visszük fel az űrbe, megvan ennek a szinergiája. Azt reméljük, hogy egy nagy kezdő lökést tudunk adni itthon az űriparnak, az itthoni űrökoszisztémának, aminek végül az lesz a foganatja, hogy ezek a cégek valamilyen szinten prosperálni fognak ebből a világ teljes űriparában. Munkahelyek születnek, kell utánpótlás, képzéseket kell biztosítani, ezért kezdődtek el az űrmérnöki és egyéb hasonló képzések sok egyetemen. Persze semmi sincs ingyen, pénzt kell költenünk erre, de ezek a forintok mind megszámlálható, mind megszámlálhatatlan tekintetben vissza fognak jönni.

Cserényi Gyula: Tényleg sok rétegben látszódik az, hogy ennek a programnak milyen haszna lesz. Az űrhajós van ennek a piramisnak a csúcsán, de ott van mögötte az a terület, az a támogatócsapat, akik a HUNOR-ban dolgoznak, a rengeteg tudós, az egyetemek, kutatóműhelyek, akik beadják a pályázatokat, akik utána inspirálnak, munkahelyeket adnak, lehetőségeket adnak egyetemistáknak és gimnazistáknak. Egy nagyon szép és egyre bővülő piramis jön ki ebből, és erre nagyon nehéz árcédulát rakni. Viszont az látszódik, hogy azáltal, hogy az űripar ilyen mértékben fejlődik, és amekkora lehetőségek vannak, gomba módjára nőnek ezek a vállalatok a nyugati világban. És igen, erre a vonatra vagy most szállunk fel, ebből a tortából vagy most vágunk szeletet, vagy később nem biztos, hogy már ilyen jó helyzetben leszünk. Most még nagyon fejletlen egyébként ez a terület abból a szempontból, hogy kevés, de nagyon nagy résztvevő van benne. Ilyen helyeken, ilyen környezetben lehet nagyot lépni.

A másik az, hogy Magyarország erőforrásokban nem éppen gazdag ország, viszonylag kicsi is. Viszont nagyon okos, nagyon jó képzéseink vannak, remek mérnököket nevelünk. Én úgy gondolom, hogy ezzel lehet lehetőséget adni arra, hogy ezek a jó szakemberek Magyarországon maradva magyarországi űrprogramban vagy űrkutatásban, bármi ilyesmiben részt vegyenek. Ahogy itt látjuk a srácokat, például a Suborbitals csapatát, az eléggé inspiráló, és úgy gondolom, hogy itt azért ennek megvan a létjogosultsága.

Személyesen hogy érintenek az ilyen kritikák?

Cserényi Gyula: Valamilyen szinten nyilvánvalóan érintenek, de én tényleg azt gondolom, abban hiszek, hogy ez a program fontos, akármilyen kritika is éri. Nyilván gazdaságilag nagyon sok kérdésbe bele lehet kötni, de az egész projekt létjogosultsága mindenképpen megállja a helyét.

Kapu Tibor: Az elmúlt 14 hónapban rengeteg munkát tettünk abba, hogy ez a program sikeres legyen. És ez egy olyan program, ami teljes egészében tudományos, és talán ez az a terület, ami a legkevésbé tud megosztó lenni az országban. Úgyhogy büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk, és reménykedünk abban, hogy további sikerekre is számíthatunk.

Ha a projekt sikeres, és Tibor visszajött az ISS-ről, mihez kezdetek? Maradtok a programban?

Cserényi Gyula: Olyan tudásmennyiséget halmoztunk fel az utóbbi időben, és fogunk még a következő 8-10 hónapban, amit nem szeretnénk elherdálni azzal, hogy kilépünk ebből a szektorból, és más útvonalon folytatjuk az életünket. Az űrhajós lét tényleg egy hivatás, mi is annak tekintjük. Úgyhogy mindenképpen szeretnénk az űrkutatást, az űrtudományt előre mozdítani.

Kapu Tibor: Így van, ezt a tudást, amit kemény munkával és drágán szerzünk meg, nem szabad elherdálni. És ennek a programnak tényleg az a célja, hogy beindítsuk a magyar űripart. Ebbe a szektorba emberek kellenek majd, akik ezt csinálják, vezetik, szervezik. Ez rengeteg munkalehetőséget teremt, ami, remélem, nekünk is teret ad arra, hogy hozzá tudjunk járulni a szektorhoz. Illetve nekem nagyon-nagyon nagy személyes célom, és mindenképpen azon fogok dolgozni, hogy utánam Gyula is felmenjen az űrbe, és én legyek majd az ő tartalékosa.