Újabb titkos gyereke lehet Elon Musknak

2024. június 23. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Bloomberg szerint idén év elején újabb gyermeke született Elon Musknak a Neuralink igazgatójától, Shivon Zilistől. Musknak már születtek ikrei a nőtől, őket a Business Insider fedezte fel 2022-ben egy bírósági dokumentum megtalálása után. Musknak három gyermeke van a zenész Grimestől, hat a korábbi kapcsolataiból, így, bár Musk titkolja gyermekeit, összesen eddig 12-ről tudni.

Musk egyébként eléggé aggódik Európa „termékenységi válsága miatt”, gyakran posztol is arról különböző közösségi oldalain. Aggodalma látszódott korábban abból is, hogy a kegyelmi ügy miatt azóta lemondott Novák Katalin köztársasági elnök elhívta őt a Budapesti Demográfiai Csúcsra. Erre sajnos nem tudott eljönni Elon Musk, de nem baj, mert Novák Katalin elment hozzá Austinba, hogy együtt megállapítsák: a gyermekvállalás fogja megmenteni a világot.

Elon Musknak egy Tucker Carlsonnak adott interjúban is hangoztatta ebbéli félelmét, illetve 10 millió dollárt is adományozott már azért az Austini Egyetemnek, hogy kutassák az emberi populációt. A kinyilatkoztatásai után a SpaceX-en belülről több olyan információ is érkezett, hogy Musknak inkább a munkahelyén és a beosztottjaival szemben tanúsított magatartásán kéne csiszolnia. A Wall Street Journal belsős információi szerint volt Musknak például olyan gyakornoka a cégnél, akivel szexuális kapcsolatban állt – majd a nő később a cég vezetője lett. Egy másik munkavállaló azt mondta, hogy többször visszautasította már Musk abbéli kérését, hogy szüljön neki gyereket.

Múlt héten nyolc korábbi SpaceX dolgozó pert indított Musk ellen, azzal vádolva Muskot, hogy ellenséges légkört hozott létre a munkahelyen, amelyben megalázóan becsmérelte a nőket és/vagy az LMBTQ-közösséget.

(The Verge, Bloomberg)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!