Eljöhet a chemtrail-hívők mohácsa: kondenzcsökkentő üzemanyagot tesztelnek

2024. június 18. – 20:34

Eljöhet a chemtrail-hívők mohácsa: kondenzcsökkentő üzemanyagot tesztelnek

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly eredményeket sikerült elérni a fenntartható repülő-üzemanyag teszteléseinek terén az Aviation Source News szakmai oldal szerint. Arról írnak, hogy az Airbus, a Rolls-Royce, a Német Légi és Űrrepülési Központ (DLR) és az üzemanyaggyártó Neste végzett teszteket, amik során alig keletkezett kondenzcsík.

A tesztek során sokkal kevesebb koromrészecske és jégkristály keletkezett, mint amikor a hagyományos A-1-es üzemanyagot égették el. A kondenzcsíkok – szemben az ezerszer cáfolt összeesküvés-elmélettel, miszerint emberiségpusztító mérget tartalmaznak – fokozzák az üvegházhatást.

A repülők ugyanis működés közben, nagy magasságban elégetik az üzemanyaguk, ezzel együtt vízpára is keletkezik. Ez a hideg felső légkörben lecsapódik, és jégkristályokat képez.

A tesztek során egy Rolls-Royce Trent XWB hajtóművekkel felszerelt Airbus A350-es gép szállt fel, amit a DLR mérőrepülője követett. 56 százalékkal kevesebb jégkristályt mértek, ami azt jelenti, hogy legalább 26 százalékkal csökkentették a kondenzcsíkok klímamelegítő hatását. Ez a hab a tortán, hisz az újfajta fenntartható üzemanyagok a szén-dioxid-kibocsátást is csökkentik ebben a nagyon szennyező iparágban.

Jelenleg egyébként maximum 50:50 százalékos arányban lehet keverni hagyományos és újfajta üzemanyagot a repülők esetében. A mostani tesztek után sok iparági szereplő abban reménykedik, hogy növelhető lesz a környezetbarát anyagok aránya a mixben. Korábban arról is írtunk egyébként, hogy a megfelelő repülési magasság kiválasztásával már elkerülhetőek a csíkok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!