Héliumszivárgásokat észleltek a Boeing űrhajóján

Többszöri halasztás után szerdán fellőtték a Boeing űrkapszuláját, hogy embereket vigyen el a Nemzetközi Űrállomásra. Az út nem teljesen sima, a NASA jelentése szerint két újabb héliumszivárgást fedeztek fel.
Egy szivárgást már korábban detektáltak, de arra jutottak, hogy az nem veszélyezteti a küldetést. A héliumot az űrsikló hajtóművének beindításához használják, és a NASA szerint nem gyúlékony vagy mérgező. Csütörtök reggelre egyébként a három szivárgásból kettőt sikerült megszüntetni, és maradt elég hélium is tartalékban. Az űrhajó és legénysége is biztonságban van.
Butch Willmore és Suni Williams űrhajósok szerda este éppen aludni készültek, amikor küldetésirányítás közölte velük, hogy újabb héliumszivárgás miatt le kell zárniuk két szelepet.
„A csapatok három héliumszivárgást azonosítottak az űrhajón. Ezek közül az egyikről már korábban, a repülés előtt beszéltek, és egy kezelési terv készült” – írta a NASA a bejegyzésben. „A másik kettő új, mióta az űrhajó pályára állt. Az érintett héliumszelepek közül kettőt elzártak, és az űrhajó továbbra is stabil.”
A tervek szerint a Starliner ma dokkol a Nemzetközi Űrállomáson, és ezt is élőben közvetíti majd a NASA.
A szerdai Boeing Starliner fellövés két szempontból is rendkívül fontos. Egyrészt a Boeing számára, hogy bebizonyítsa, igenis benne vannak még az űrversenyben. Másrészt az ISS legénysége is nagyon várja a kapszulát, ugyanis elromlott a szennyvíztisztító berendezés odafenn, így az űrállomás nem tudja a vizeletüket ivóvízzé alakítani. Emiatt az űrhajósok kénytelenek az állomáson tárolni a vizeletüket – bár remélhetőleg csak addig, amíg a Starliner nagyjából 24 óra múlva meg nem érkezik a csereszivattyúval.
(via CNN)