Rejtély, hogy a kardszárnyú delfinek miért süllyesztenek el hajókat

Aki a Gibraltári-szoros környékén tervez hajókázni, annak mostanság a meteorológiai előrejelzés mellett a Grupo de Trabajo Orca Atlántica (GTOA, Atlanti Orka Munkacsoport) honlapjára is érdemes vetnie egy pillantást. A szervezet folyamatosan figyeli a térségben a kardszárnyú delfinek (másik nevükön orkák) és az emberek interakcióit, térképen jelöli az esetlegesen problémás területeket, és tanácsokat ad egy találkozás esetén követendő viselkedésre.

A GTOA-nak jó oka van minderre: az elmúlt években a régióban korábban sosem látott méreteket öltött a kardszárnyúdelfin-bűnözés, amit a közösségi média már egyenesen „orkalázadás” néven emleget, természetesen nem hagyva ki az állat elterjedt angol nevéből (killer whale, azaz gyilkos bálna) fakadó clickbait-potenciált sem. 2020-ban kezdődtek a sajtó által gyakran támadásnak nevezett incidensek, azóta a szervezet közel 700 interakciót regisztrált. A delfinészleléseket nem számítják interakciónak, csak azokat az eseteket, amikor egy vagy több orka érdeklődést mutat egy hajó iránt, esetleg hozzá is ér a járműhöz. Nagyjából az interakciók felében éri valamilyen sérülés a hajót, tehát a szoros környékén több száz ilyen rongálás történt az elmúlt pár évben.

Néhányról mi is írtunk, 2021-ben például egy vitorláshajó legénysége videóra vette, ahogy a delfinek eltörik a hajó kormánylapátját. Nem minden vitorlás úszta meg ennyivel:, tavaly novemberben az állatok elsüllyesztettek egy hajót, ez volt a negyedik ilyen eset a GTOA megfigyelése során. De nem az utolsó: a legutóbbi incidens a múlt héten történt, egy 15 méter hosszú jacht merült a mélybe a rongáló orkák miatt, a legénységet helikopterrel kellett kimenteni a süllyedő hajóról.

De miért lettek a gibraltári delfinek ennyire agresszívek? Pontos válasz nincs, csak elméletek, de azok megértéséhez érdemes kicsit beszélni arról, milyen állat a kardszárnyú delfin.

Tanulékony szörnyeteg

A gibraltári populáció viselkedése emberi fogalmak szerint persze durva, de az állatok szinte biztosan nem rosszindulatból rongálják a hajókat. Ha tényleg támadó szándékkal, ellenségesen viselkednének, percek alatt szétszednének egy vitorlást az akár 50 kilométer per órás sebességgel közlekedő eleven torpedók. Emiatt nem is helyénvaló támadásként kezelni az interakciókat.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a hajórongálás csak a gibraltári orkapopulációnál jött divatba. Ez körülbelül 50 egyedet jelent, miközben körülbelül 50 ezer kardszárnyú delfin él a Földön. Ugyan a tengerbiológusok az elmúlt évtizedekben alkalomszerűen máshol is feljegyeztek hajó körül randalírozó orkákat, ezek elszigetelt esetek voltak a gibraltáriak tendenciózus viselkedéséhez képest. A gibraltári orkák nincsenek kapcsolatban más fajtársaikkal, így a csoport vélhetően nem fogja továbbadni a hajózúzás know-how-ját.

Az, hogy egy-egy orkacsoport felvesz vagy megtanul egy sajátos szokást, nem egyedi. Erről Deborah Giles, a Washingtoni Egyetem kutatója nyilatkozott többször, többek közt a LiveScience-nek. Giles elmondta, hogy a kardszárnyú delfinek agya roppant fejlett, különösen a memóriáért és az érzelemszabályozásért felelős területek, így egy populáción belül könnyen átadják egymásnak az egyedek a hasznos tudást (általában egy vezérnőstény a fiatalabb delfineknek). Az Indiai-óceánban található Crozet-szigetek környékén például a helyi orkák rájöttek, hogy a halászüzemek horogsoros halászcsapdáiban akadhatnak finom falatok, és rendszeresen dézsmálják a halászok által fogott zsákmányt.

Mindenképpen érdemes tisztázni azt is, hogy szabadon élő kardszárnyú delfin nem támad emberre. Vagy legalábbis nagyon ritkán: 1972-ben egy szörföst kapott el egy orka, de hamar el is eresztette – valószínűleg fókának nézte őt. A gibraltári populációnak nem szerepel fóka az étrendjében, így ott vélhetően ilyen tévedés nem fordulhat elő. Nem véletlenül volt azonban a bekezdés elején a „szabadon élő” jelző: fogságban a kardszárnyú delfinek viselkedése megváltozik. Ennek pontos oka nem ismert, de számos delfináriumi baleset tanúskodik arról, hogy az orkák a bezártságban agresszívvé, kiszámíthatatlanná válnak, a Tilikum nevű hím például három ember haláláért volt felelős. Ezek az esetek alaptalanul rontották a vadon élő orkák hírnevét is.

Játék, bosszú vagy tanóra is lehet

A hajórongálásra a leggyakoribb magyarázat az, hogy az állatok csak játszanak vagy ismerkednek. Ezen a véleményen van Giles és a New Scientistnek nyilatkozó Andrew Trites, a Brit Columbia-i Egyetem kutatója is. A kardszárnyú delfineknek nagyon fontosak a taktilis ingerek, gyakran hozzáérnek a környezetükhöz és egymáshoz is. A kanadai Brit Columbiában például megfigyeltek egy populációt, ami rendszeresen a part menti sziklákhoz dörgölőzött.

Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy a gibraltári példányok csupán mókáznak a hajók körül, csak hát amikor egy 6-7 méteres, 4-5 tonnás csúcsragadozó játszik, akkor előfordulhat némi járulékos kár. Az állatok olykor a tőkesúlyt, de még gyakrabban a kormánylapátot rongálják meg. Előbbi az uszonyszerű formája miatt lehet érdekes, mert a kardszárnyú delfinek olykor egymás hátuszonyába is belekapaszkodnak játék közben. A kormánylapát pedig a hajó végén mozog, és van egy ellenállása, ami játékra ingerelheti a delfineket. A GTOA honlapja szerint többször előfordult, hogy amikor a hajó legénysége leállította a motort, és lazára engedte a kormánylapátot, a delfinek elveszítették az érdeklődésüket a hajó iránt. A játszódelfin-elméletet viszont gyengíti, hogy nem magyarázza meg, miért éppen a gibraltári populáció kapott rá a hajódöngetésre, miért nem gyakoribb máshol is ez a viselkedés, amikor a tengerek tele vannak vitorláshajókkal.

Megmagyarázza viszont egy másik, ami a populáció White Gladis nevű nőstényére vezeti vissza a szokást. Erről a portugáliai Aveirói Egyetem biológusa, López Fernandez beszélt a LiveScience-nek. White Gladis uszonyain sérülések nyomai láthatók, Fernandez szerint ezeket valamilyen balszerencsés találkozás okozhatta egy hajóval vagy orvhalászok csapdáival. A traumatizált nőstény ezután kezdett hajókat rongálni és megtanítani erre a csoport fiatalabb delfinborjait is. A beszámolók egy részében valóban összecsengő elem, hogy egy nagyobb példány kezdi rongálni a hajót, majd őt követik fiatalabb egyedek.

Ez a teória azonban talán a legkevésbé valószínű, legalábbis sok kritikát kap más kutatóktól. Egyáltalán nem biztos, hogy White Gladis sérüléseit nem valami más okozta (akár a csoport más delfinjei), az incidensek jellege pedig jóval enyhébb valamiféle bosszúnál vagy visszatámadásnál. Az elmélet azt sem magyarázza meg, miért vitorláshajók a fő célpontok, miért hagyják békén az állatok például a motorcsónakokat. Végül, az orkák nem amerikai rapperek, akik beefre beeffel kontráznak, és minden sértést megtorolnak, nem érdemes emberi viselkedésminták szerint értelmezni őket. A delfináriumi kardszárnyú delfineket a múltban néha egészen brutális módszerekkel fogták be és vadászták le, még a hetvenes években is. Egy alkalommal például egy nőstényt egy egész csapat orka szeme láttára szigonyoztak meg, majd kilométereken keresztül vontatták a szerencsétlen állatot. A csoport egyik tagja sem próbálta ezt megakadályozni, pláne nem forralt bosszút, ilyesmi csak hollywoodi Cápa-klónokban fordul elő.

Végül, a harmadik elmélet szerint a hajórongálással az idősebb példányok tanítják vadászni a fiatalabbakat. A kardszárnyú delfinek csoportosan megtámadnak akár nagyobb bálnákat is, a vitorláshajót pedig annak mérete és formája ideális gyakorlóeszközzé teszi ahhoz, hogy az orkák felkészüljenek egy későbbi vadászatra. Ez az elképzelés is hagy nyitott kérdéseket, de még mindig valószínűbb, mint a bosszúelmélet.

Az is elképzelhető, hogy valamilyen áttételes módon a klímaváltozás is szerepet játszik az állatok viselkedésében. Hidegebb vizekben élő populációknál már megfigyelték, hogy a felmelegedés hatására egy fókafaj helyett egy másikat kezdtek el vadászni, nem kizárható valamilyen hasonló mögöttes ok a gibraltári populációnál sem.

De ez már csak homályos spekuláció, valójában egyelőre nem tudni, miért mennek neki hajóknak a gibraltári kardszárnyú delfinek. Nagyon valószínű, hogy nem szándékos károkozás a céljuk, de azért még ezt sem lehet biztosan kijelenteni. Bizonyára az orkafelkelés még idén hoz több incidenst, amikből talán a tudósok is többet megtudnak ahhoz, hogy közelebb jussanak a válaszokhoz.