Egyedül egy hongkongi alkalmazott volt igazi ember a videóhíváson, ahol utasították, hogy utaljon el 9 milliárd forintnyi dollárt

2024. február 5. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

Egy multinacionális cég egyik hongkongi alkalmazottja belépett egy céges videóhívásba, ahol a cég pénzügyi vezetője és több más, magas beosztású tisztségviselő várta. A főnökök arra utasították az alkalmazottat, hogy 15 utalással utaljon át összesen 200 millió hongkongi dollárt (9,2 milliárd forintot) különböző hongkongi számlákkal.

Ezt az alkalmazott meg is tette, és a cég csak egy héttel később tudta meg, mert a dolgozó akkor szólt, hogy mindez lezajlott. Ugyanis a videóhíváson ő volt az egyetlen igaz ember, mindenki más (beleértve a pénzügyi igazgatót) igazi emberek deepfake-kel összerakott másai voltak, és mindenkit szélhámosok irányítottak – írja a South China Morning Post.

A dolgozó később azt mondta, hogy az email, amivel behívták a meetingre kicsit gyanús volt neki, mert olyannak tűnt, mintha igazából adathalász email lenne, de amikor meglátta a kollégáit a hívásban, elszálltak a kételyei.

„Deepfake technológiával utánozták a célpontok hangját, miközben egy forgatókönyvből olvasták fel a szöveget”

– mondta a megbízott főfelügyelő, aki hozzátette, hogy hallottak már hasonló esetekről.

Az átverés kitervelői minden bizonnyal nyilvánosan hozzáférhető videókat, hangfelvételeket és képeket felhasználva másolták le a célszemélyeket. Az egyetlen igazi ember a hívásban, az alkalmazott igazából nem is beszélgetett az átverőivel. A legelején be kellett mutatkoznia, de utána már csak felolvasott utasításokat kapott. Amint megkapta a parancsot az utalásra, a hívás gyanúsan gyorsan véget ért, és utána cseten, emailekben és újabb videóhívásokban ellenőrizték, hogy a dolgozó gyanút fogott-e, és azt, hogy végrehajtja-e a parancsot.

A rendőrség szerint az érintett cégnél legalább három alkalmazott kapott ilyen emailt, amiben hasonló videóhívásba hívták meg, de úgy tűnik, hogy csak egy dőlt be a csalóknak.

A deepfake nem egy új átverési forma, de a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésével és azzal, hogy egyre többen férnek hozzá, megszaporodtak az így készült képek és videók. Január végén Taylor Swiftről generált, erősen felnőtt tartalmú képek kerültek ki az internetre, ami miatt még az amerikai törvényhozásban is szigorúbb szabályozásért szólaltak fel. Nem sokkal később kiderült, hogy valószínűleg a Microsoft Designer nevű MI-s képalkotójával készítették a képeket, egy pofonegyszerű kiskaput kihasználva. A cég jelezte, hogy ezt azóta lezárták, de ettől még a Designerben és más hasonló szoftverekben is találtak hasonló sérülékenységeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!