Elon Musk biotech cége beültette az első mikrocsipjét egy ember agyába

2024. január 30. – 08:36

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk agyi implantátumokat gyártó cége, a Neuralink beültette az első mikrocsipjét egy ember agyába. A beavatkozás vasárnap történt, a páciens jól van és gyógyul, a kezdeti eredmények pedig biztatóak – jelentette be Musk az X-en.

A Neuralink szerint a kezdeti cél az, hogy a bénult emberek képesek legyenek a számítógépes kurzort vagy billentyűzetet kizárólag a gondolataik segítségével irányítani. Musk reményei szerint a „Telepátia” nevű termék lehetővé teszi majd, hogy a Stephen Hawkingéhoz hasonló, bénulást okozó betegséggel élő emberek gyorsabban kommunikáljanak – írta a Sky News.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) tavaly engedélyezte a vállalatnak, hogy elvégezze az első kísérletet az implantátum embereken való tesztelésére, ami fontos mérföldkő volt a technológia fejlesztésben. Szeptemberben a Neuralink azt közölte, hogy megkapták az engedélyt az embereken végzett kísérlethez szükséges toborzásra.

Egy Nauralink-implantátum Elon Musk kezében egy 2020. augusztus 28-i bemutatón – Fotó: Neuralink / AFP
Egy Nauralink-implantátum Elon Musk kezében egy 2020. augusztus 28-i bemutatón – Fotó: Neuralink / AFP

A Neuralink már sikeresen beültetett mesterséges intelligenciával ellátott mikrocsipeket egy Pager nevű makákómajom és egy Gertrúd nevű malac agyába is. Pager az implantátummal képes volt az agyával irányítani a Pong nevű videójátékot is, de ahogy korábban írtuk, az erről kiadott videó ellenére azért ezzel kapcsolatban merültek fel kérdések.

Az FDA korábban problémaként hozta fel csipek lítiumaksiját, a csipekben lévő kábelek potenciális agyba jutását és azt is, hogy ki lehet-e majd szedni az implantátumot úgy, hogy közben az agy nem károsodik. A Neuralink ellen ráadásul egy rakás vizsgálat is indult már állatkínzás gyanúja miatt, és az is felmerült, hogy a megfelelő óvintézkedések nélkül szállíthattak majmok agyából kiszedett, patogéneket tartalmazó csipeket.

Elon Musk korábban azt nyilatkozta, hogy az agyba ültethető implantátumokkal egy sor népbetegséget lehetne megoldani az elhízástól a depresszióig, meg lehetne gyógyítani a skizofréniát és az autizmust, és persze a telepátiát is reálisnak tartja. Musk azt is mondta, hogy annyira bízik a technológiában, hogy a saját gyerekei agyába is hajlandó lenne ilyen csipet ültetni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!