Vizsgálják Elon Musk Neuralinkjét állatkínzás miatt

2022. december 6. – 15:04

Másolás

Vágólapra másolva

Szövetségi vizsgálat indult Elon Musk Neuralink nevű, agyimplantátumokat és agy-gép interfészeket fejlesztő cégével szemben, állatkínzással vádolják őket – írja a Reuters. A Neuralink állítólag elsieti az állatos kísérleteket, ezzel pedig feleslegesen teszi ki szenvedésnek a kísérleti alanyokat.

A Reuters információi szerint a szövetségi vizsgálatot néhány hónappal ezelőtt nyitotta az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának főfelügyelője egy szövetségi ügyész kérésére. Az egyik forrás szerint a vizsgálat az állatjóléti törvény megsértésére összpontosít, amely azt szabályozza, hogy a kutatók hogyan kezelik és tesztelik az állatokat.

A folyamat elindítói a sajtóhírek szerint a dolgozók voltak, akik egyre nagyobb aggodalommal figyelték, hogyan kezelik a cégnél az állatokat. A Reuters úgy tudja, hogy a vizsgálat éppen abban az időben kezdődött, amikor az alkalmazottak fenntartásai egyre erősebbek lettek a Neuralink állatkísérleteivel kapcsolatban, beleértve azokat a panaszokat, amelyek szerint Musk olyan nyomást helyezett rájuk, ami a fejlesztés felgyorsítására és hibás kísérletekhez vezetett. Az ilyen sikertelen teszteket meg kellett ismételni, így nőtt a tesztelt és leölt állatok száma – mondják az alkalmazottak.

Az USA nem szabályozza, hogy egy adott vállalat hány állatot használhat a kísérleteihez, és jelentős mozgásteret ad a tudósoknak, hogy meghatározzák, mikor és hogyan használnak állatokat a kísérleteikben. A Neuralink minden ellenőrzésen átment.

A Reuters által is megtekintett dokumentumok szerint a Neuralink kísérleteiben 2018 óta összesen mintegy 1500 állat, köztük több mint 280 juh, sertés és majom pusztult el. A cég nem vezet pontos nyilvántartást a tesztelt és leölt állatok számáról. A Neuralink patkányokkal és egerekkel is végzett kutatásokat.

Az elpusztult állatok száma nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Neuralink megsérti a szabályokat vagy a szokásos kutatási gyakorlatot. Sok vállalat rendszeresen használ állatokat kísérletekben, amelyeket a kísérletek befejeztével leölnek, gyakran azért, hogy kutatási célból post mortem vizsgálatot lehessen rajtuk végezni.

A volt és jelenlegi alkalmazottak szerint azonban a vállalatnál sokkal több állat pusztul el, mint amennyinek szabadna, és ennek jórészt a Musk által erőltetett munkatempó és nyomás az oka.

Az évek során Musk többször is azt mondta az alkalmazottaknak: képzeljék el, hogy bombát szíjaztak a fejükre, hogy gyorsabban dolgozzanak – állítja három forrás a Reutersnek, akik többször hallották a megjegyzést. Néhány évvel ezelőtt Musk azt mondta az alkalmazottaknak, hogy „piaci csődöt” fog kiváltani a Neuralinknél, hacsak nem tesznek nagyobb előrelépést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!