Idén nem volt ennél jobb mesterséges intelligenciás élményem

2023 a mesterséges intelligencia éve, szinte minden napra jut valamilyen fontos hír az emberi problémamegoldást utánzó, esetleg meghazudtoló gépi algoritmusokról, még a HarperCollinsnál is az MI lett az év szava. A videójátékosoknak ez a kifejezés másként cseng: a mesterséges intelligencia már évtizedek óta bevett frázis a játékiparban, de kicsit más értelemben: azt jelzi, hogy egy játék mennyire okos, az ellenfelek mennyire reagálnak emberszerűen, egy szimulált rendszer mennyire valósághű. 2023 legjobb MI-élményét mégis egy harmadik értelemben kell keresnünk a videójátékok között: a szingularitással foglalkozó sci-fik misztikus, istenszerű embergépe (gépembere?) ez az MI, ami a The Talos Principle 2 központi témája, kérdése és szereplője is egyben. Sőt, szereplői, mert a játékban MI-k indulnak útra, hogy más MI-k után nyomozzanak.

A The Talos Principle nagyon váratlan helyről jött. 2001 tavaszán egy szemtelen újonc kért helyet az fps-ek (belsőnézetes lövöldözős játékok) piacán, amit akkor eléggé leuraltak a Quake, a Half-Life és az Unreal sorozat különféle részei. A horvát Croteam által fejlesztett Serious Samet egyetlen szóval lehetne kifejezni: JÖNNEK. A játék teljesen szembement a műfajban akkor éppen zajló „okos fps” trenddel: nem akart történetet mesélni, nem akart rafináltan viselkedő ellenfeleket, csak egy állandóan csúcsfordulatszámon pörgő, már-már ironikusan véres mészárlást sok ezer szörnnyel, amik folyamatosan támadnak. Agyatlan szórakozás volt, de óriási sikert aratott, a Croteam pedig ráállt a folytatásokra. Egészen hihetetlen volt, hogy 2014-ben aztán ugyanez a stúdió dobta piacra a The Talos Principle-t. Azt addigra már lehetett tudni, hogy az fps nézet nem csak lövöldözésre való (a Portal ezt 2007-ben megmutatta), de a The Talos Principle nagyjából Serious Sam antitézise volt.

A játékban egyáltalán nem kellett lőni vagy más módon akciózni, csak trükkös logikai fejtörőket megoldani egy robottal ókori hangulatú építmények között. A feladványok hamar nehézzé váltak és olykor egészen kitekert gondolkodásmód kellett a megoldásukhoz, de éppen ezért okozott kisebb katarzist, ha az ember végül rájött a megoldásukra. A fejtörés közben egy filozofikus sztorit is fel lehetett deríteni, a történet kerek, lezárt robotmese volt, olyan, ami nem kívánt folytatást. Kilenc év után most mégis itt a második rész, és mennyire jó, hogy itt van.

A folytatást nagyrészt ugyanaz a csapat készítette, mint az elődöt, a két fő író ugyanúgy Jonas Kyratzes és Tom Jubert voltak. Interjúikban elmondták, hogy ők is lezártnak érezték a történetet, ezért nehezen írták tovább. Kétségtelen, hogy végül megoldották. A The Talos Principle 2 kicsit zárójelbe teszi az első részt, de mégis arra építkezik: egy robot helyett egy egész városnyit hoz be a sztoriba (sőt, a főhős konkrétan robotváros ezredik lakója, 1K), és ugyan felsejlik, hogy ki volt az első rész robotja, de ezáltal csak újabb kérdések vetődnek fel. A városban ugyanis történik valami, ami miatt kiderül, hogy egy távoli vidéken magasodik egy rejtélyes, óriási fémpiramis, az építmény pedig valahogyan kapcsolódik a város eredetéhez. Szó szót, algoritmus algoritmust követ, aztán 1K és még néhány robot expedícióra indul, és kutatni kezd a saját teremtőjük után.

Ebből aztán kikerekedik egy asimovi eposz, amiben mitológiai és vallástörténeti elemek keverednek olyan örök dilemmákkal, mint a szabad akarat kérdése vagy az igazság mindenek felett való ideája (lásd még: piros és kék pirula a Mátrixban). Az expedíció tagjai mind más személyiségek, akad köztük idealista, rettegő és örök szkeptikus is, a cselekmény során mindannyian megpróbálnak hatni az 1K által meghozandó döntésekre, akárcsak azok a piramis körül lebzselő, rejtélyes MI-k, amik (akik?) többféle formában is befolyásolni akarják a főhőst a nagy út során. Részletes, elgondolkodtató sci-fi ez többféle befejezéssel, és egyik sem vallott volna szégyent, ha egy regény lapjain született volna meg.

A fantasztikus történet természetesen az ismerős fejtörők árán bontakozik ki, mert a játékmenet az elődét követi. A feladat ezúttal is minden feladványnál az, hogy a játékos bejusson egy trükkös falakkal és szerkezetekkel elzárt helyre. Ehhez mindenféle kütyüket kell működtetnie, hol energiakaput zavaró géppel utat nyitni, hol színes lézernyalábokat irányítani megfelelő színű foglalatokba. Ezt tudta az első rész, de a 12 világrészre tagolt folytatás minden világrészen behoz valamilyen új eszközt, ami jól megvariálja a fejtörőket.

Az egyikkel például ideiglenesen lyukat lehet nyitni fémfalakon (1K nem fér át rajta, de a lyukon át a túloldalra tenni a megoldáshoz szükséges kütyüket), a másik két színes lézerből kever ki egy harmadik színt, de olyan eszköz is van, ami a gravitációnak mutat fityiszt. Világrészenként 11 feladványt rejt a játék, emellett a fémpiramisban is találni néhány hosszabb fejtörőt. Az összesen több mint 130 agyzsibbasztó feladat egytől egyig nagyon átgondolt: furmányos rébuszok, amik változatosságukkal 20-30 játékóra után is elkerülik az egyhangúság csapdáját. Mert ez a logikai ámokfutás simán leköt annyi időre, mint néhány csúcskategóriás konzoljáték, és ehhez képest feleannyiba kerül (30 euró, de most éppen olcsóbb, mert máris akciós Steamen).

A logikai játék zsánere nem feltétlenül a szépségével hódít, de a The Talos Principle 2 ezen a téren is magasra teszi a lécet, hogy aztán meg is ugorja. Az Unreal Engine 5 motorral készült világrészek idegenszerűségükben is lenyűgözőek, a fejtörők mindig valamilyen természetben magasodó, fenséges és hátborzongató épület körül tömörülnek, mind a 12 régió más építészeti stílussal gyönyörködtet. A látványhoz pedig tökéletesen passzol Damjan Mravunac melankolikus, sejtelmes zenéje.

Szóval a The Talos Principle 2 az év egyik legjobb játéka, ha nem lettem volna világos. Sajnos ez nem feltétlenül elég a sikerhez. Az első résznek sokáig bérelt helye volt „a legjobb játékok, amikkel senki nem játszik” listákon, és úgy tűnik, a folytatásnak is ez lesz a sorsa. Ugyan nem nagy kiadó adta ki, hanem az indie játékfejlesztőket felkaroló Devolver Digital, de így is kevésnek tűnik, hogy a premierje utáni bő két hétben csak százezer példány kelt el belőle világszerte. Pedig tartalmas, talányos, meseszép, olcsó, és pécé mellett PS5-re és Xbox Series S-re is megjelent. Majd talán a jövőben egy MI megfejti, hogy az emberiség a sokadik Call of Duty helyett miért nem ilyen csodákkal játszik.