ENSZ-klímacsúcs: Magyarország is csatlakozott a nukleáris energia bővítéséről szóló egyezményhez

2023. december 2. – 12:42

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia-termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban – írja az MTI.

A globális nukleárisenergia-termelő kapacitást 2050-re kell megháromszoroznia az aláíró 22 országnak.

Az egyezmény létrejöttét Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte.

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, a cél a nukleáris kapacitás további bővítése, mivel a karbonmentes energiatermelés kibocsátás jelentős forrása a nukleáris energia. „A tiszta energiaellátás, amelyben a nukleáris energiának is nagy szerepe van, hozzájárul gyermekeink és bolygónk jövőjéhez is” – mondta.

Korábban az Egyesült Államok vezetésével húsz ország közös nyilatkozatban szólította fel az atomenergia-termelés kiterjesztésére az ENSZ éghajlatváltozási konferenciájának résztvevőit. Az Egyesült Államok éghajlatvédelmi megbízottja John Kerry által jegyzett nyilatkozat szerint a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése érdekében 2050-re a 2020-as szinthez képest meg kellene háromszorozni az atomerőművek hálózatra kapcsolt áramellátó kapacitását világszerte. A nyilatkozat olyan tudományos állásfoglalásokra hivatkozik, amelyek szerint a 2050-ig a klímasemlegesség nem érhető el atomenergia nélkül.

A szombaton közzétett közös nyilatkozat aláírói között van a házigazda Egyesült Arab Emírségek mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, valamint Belgium, Finnország, Japán, Lengyelország, Svédország és Ukrajna is. A nagyszámú atomerőművel rendelkező Oroszország és Kína viszont nem.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciájának (COP) idén az Egyesült Arab Emírségek ad otthont. A csúcstalálkozón több mint 80 ezer küldött, köztük 140 állam- és kormányfő, köztük Novák Katalin, vesz részt.

Arról, hogy mit várhatunk az eseménytől, idén is csalódást okoz-e majd a találkozó, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!