Jön a szegedi zöldtégla, ami megóvhat minket a szén-monoxid-mérgezéstől, és tisztább lesz tőle a levegő is

2023. november 22. – 05:16

Jön a szegedi zöldtégla, ami megóvhat minket a szén-monoxid-mérgezéstől, és tisztább lesz tőle a levegő is
Balra a már használt, a kép jobb szélén új fűtési katalizátor, elöl más formájú kerámiabetétek – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Környezetvédelmet támogató kerámiabetétet fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetemen. A zöldtéglának elnevezett katalizátor átalakítja a kályhákban-kazánokban az égéskor keletkező füst káros anyagait, például a veszélyes szén-monoxidot, így kevesebb szennyező gáz és korom jut ki a környezetbe. A gyártókkal már folynak a tárgyalások, és a tervek szerint jövő ősszel már árusítani fogják a hazai kereskedelemben a szegedi zöldtéglát, ami a fűtés hatásfokát is növeli.

A Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémia Tanszékén több évtizede folynak környezetvédelmi kutatások, dr. Sápi András vegyész pedig két éve kezdett foglalkozni a háztartásokban is alkalmazható fűtési katalizátor kifejlesztésével. A kutatási tervet az indokolta, hogy az Európai Unióban az elmúlt évek során egyre lejjebb szorították a szabályok a füstkibocsátás megengedett mértékét. Európában azonban az ipari és a lakossági fa- és vegyes tüzelésű berendezések – kályhák, kandallók, kazánok – száma több mint 70 millió. A fűtés során az égési folyamatban mindenképpen keletkezik korom, nitrogén-oxid és veszélyes szén-monoxid. Ezért a kályhákban, kandallókban és kazánokban olyan megoldást kell alkalmazni, ami csökkenti a káros anyagok kibocsátását.

Sápi András ellenőrzi a mérési adatokat – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Sápi András ellenőrzi a mérési adatokat – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Az egyetem anyagilag, műszeres háttérrel és minden egyéb szükséges forrással támogatja Sápi András kutatását.

„A katalizátorhoz felhasználható anyagok tesztelését szinte kiskanálnyi adagokkal kezdtük: először kis mennyiségeknél vizsgáltuk meg, hogyan reagál egy-egy anyag a füstgázokra ” – magyarázta a kutató.

A jól megfelelő keverékekkel dolgoztak tovább. A különböző összetételű masszákból a szokásos kerámiaöntési technológiákkal és a modernebb 3D-nyomtatóval is készítettek kerámiatéglákat. A szárítás és a kiégetés után tesztelték a gyakorlati működést. Végül sikerült létrehozni azt a katalizátort, amely eredményesen átalakítja a füstöt. A kutatásban és a tesztelésekben az egyetem oktatói mellett hallgatók is segítenek.

Az elkészült katalizátort a fafűtés mellett a vegyes tüzelésű, továbbá a gázzal és az olajjal fűtött kazánokban is alkalmazni lehet. A szegedi zöldtégla hasonló elven működik, mint a belső égésű motorral hajtott gépjárművek katalizátorai, tehát az égés során keletkező füstgázösszetevőket megköti és átalakítja más, kevésbé ártalmas anyagokká.

A Telex kérdésére Sápi András azt is elmondta:

„a tégla nem tartalmaz drága és külföldi összetevőket, hanem magyar bányából származó, olcsó alapanyagokból készül.”

Azt, hogy a kerámiabetét és annak bevonata pontosan miből áll, a kutató nem árulta el, mert az találmányi titok. A „katalitikus tégla” elnyerte a Szegedi Innovációs Díjat és a Dél-Alföldi Innovációs Díjat is.

Tesztvizsgálat a kályhacsőbe illesztett műszerrel – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Tesztvizsgálat a kályhacsőbe illesztett műszerrel – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Folytatják a teszteket

Tovább vizsgálják, hogy a fűtés közben a kéményen kiáramló füstgázok milyen fajtájú és mennyi káros anyagot tartalmaznak a katalizátor használata nélkül, és mennyi marad ezekből a füstben akkor, ha a kerámiabetétet a begyújtás előtt beillesztik a kályhába avagy a kandallóba.

„A mérések alapján a szén-monoxid mennyisége a felére csökken a katalizátor működésének hatására.”

A zöldtéglával sikerült a vizsgált kandallót az EU-s, az osztrák és a német piaci elvárásoknak is megfelelő állapotba hozni a szén-monoxid-kibocsátás és a hatásfok-előírások terén. A kutató szerint „a katalizátor mérete tetszés szerint alakítható, így bármilyen fűtőberendezéshez lehet majd megfelelő zöldtéglát készíteni, és mivel a kerámiabetét bármilyen formában gyártható, a már meglévő kályhákba is egyszerűen, szakember segítsége nélkül is beilleszthető.”

A találmány hasznos lehet önkormányzatok számára is, hiszen, ha egy településen sikerül a fával fűtő emberek körében elterjeszteni a katalizátort, tisztább lehet télen a falu vagy a város levegője. Sok az üzleti érdeklődő: a kutatót, illetve az egyetemet már megkeresték a leendő felhasználók, köztük kandallókat készítő gyártók. Van olyan cég, amely 70 ezer darab saját kandallójába tervezi beépíteni a katalizátort, és folynak a tárgyalások a kiskereskedelmi célú gyártásról és az árusításról is. Sápi András úgy látja:

„jó esetben már a következő fűtési szezonra, azaz 2024 őszére kapható lesz a kereskedelemben a szegedi zöldtégla.”

A katalizátort szeretnék majd külföldön is árusítani. A környezetvédelmi szempontok mellett vásárlóknak az is ösztönző lehet, hogy a kerámiabetét átalakítja a fűtéskor keletkező, veszélyes szén-monoxidot, amely hazánkban eddig évente több halálesetet is okozott. A zöldtégla emellett a fűtési hatásfokot is javítja.

Az árát most még nehéz lenne megmondani, de tízezer forint körüli összegre lehet számítani az egy kályhába egy szezonra való kerámiabetét esetében. A kutató most azon dolgozik, hogy megoldja, a katalizátort a fűtési szezon végén a kályhából kiemelve hogyan lehet majd újra aktívvá tenni. Ha ez jó hatásfokkal sikerül, akkor a használt, majd felújított régi zöldtégla továbbra is működhet.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!