Jönnek azzal, hogy a rovarevés keresztényidegen, aztán ott van a Bibliában, hogy Szent János eszi a sáskát

Entomofágia – nem gyakran halljuk ezt a kifejezést, pedig egyre többet foglalkozunk vele, még kormányszinten is, hiszen az Európai Unióban viszonylag friss szabályozás van rá. A rovarevésről beszélünk, amely Magyarországon ugyan idegen, a bolygó számos területén viszont évszázadok, évezredek óta bevett szokás, sőt, az ősember is gyakran fordult a rovarok felé könnyen beszerezhető, egészséges fehérjeforrás után kutatva.

A rovarok csak az egyik – igaz, kétségkívül Európai szemmel a legfurcsább – kategóriáját képezik az alternatív élelmiszereknek, vagyis azoknak, amelyek valamilyen oknál fogva kiváltanak már ismert és gyakran fogyasztott élelmiszereket. Ez az ok lehet dietetikai, érzékenységből fakadó vagy akár fenntarthatósági – utóbbiról mostanában gyakrabban hallani, hiszen a jelenlegi élelmiszerrendszerünk ebben a formában változtatásra szorul, ha nem akarjuk a gyerekeink előtt kisemmizni a bolygót. Már olyan apróságok is segíthetnének egyébként, mint a kevesebb húsfogyasztás, az élelmiszer-pazarlás visszafogása és a tudatos vásárlás, és ugyan látszik a változás, még mindig túl lassú ahhoz, hogy komoly hatása legyen.

„Nemcsak földrajzi tekintetben változik, hogy mi az alternatív élelmiszer, és mi a hagyományos, hanem időben is” – mondta Antonovits Bence környezetvédelmi szakértő, aki régóta foglalkozik a rovariparral. „A magyar konyha zsiradékhasználatát például többször alapvetően megváltoztatták a történelem során. Egészen az 1800-as évekig juhközpontú volt, majd a juhállomány lecsökkent, és egy tudatos program keretein belül elkezdték átfordítani a magyar konyhát a sertészsírra. Aztán az 1900-as években a növényi olajokra álltunk át, most pedig az új kezdeményezés, hogy alternatív növényi olajokat használjunk, mint például az olívaolajat.”

A magyar ember húst eszik, nem sáskát

Innen is látszik, hogy mindig más a norma, más az alternatív – az ősember például rendszeresen fogyasztott rovarokat, mert ezek voltak a legkönnyebben elérhető fehérjeforrások. „Nem kell hozzá fegyver, sőt, gyakorlatilag semmi sem, össze lehet szedni a kövek alól, az ősember ürülékfosszíliáiból tudjuk, hogy jelen volt a rovarfogyasztás az étrendjében. Az 1700-as években még Európában is fennmaradt a rovarevés. Sőt, Erdélyből még az 1900-as évekből is vannak feljegyzések, hogy olyan sajtot készítettek, amelyet egy légy lárvája emészt meg, ezzel puhítja fel” – mondta Antonovits Bence.

„Aztán jönnek azzal a szakértők, hogy a rovarevés kultúraidegen, nem egyeztethető össze a keresztény kultúrával. Hát a Bibliában benne van, hogy Szent János eszi a sáskát”

– tette hozzá.

„Ha megnézzük a magyar politikusok nyilatkozatait a témában, az egyik legismertebb narratíva az, hogy mi nem szorulunk rovarevésre, mert ez egy kultúraidegen dolog, nem szabad feladni a hagyományainkat. Nagyon érdekes kérdés, hogy mikortól beszélünk hagyományról. Az őseink azt ették, ami praktikus volt, amit újra tudtak termelni. Nem tudunk most már a bolygón élő rengeteg embernek annyi forrást adni, ahogy az őseink termeltek” – mondta Kovács Valéria, a Fridays for Future aktivistája.

Eddig jobbára gazdasági motivációk váltották ki a korábban említett élelmiszer-változásokat, most viszont a szakértők szerint eljutottunk arra a pontra, hogy a kényszer fogja kitermelni az alkalmazkodást. Európa aranykorának egy szeletében luxusigényeink vannak, luxusfogyasztunk, a szupermarketekben rengeteg a választék minden egyes termékből. „Az élelmiszerekből is túlfogyasztunk. Elég csak a statisztikákat nézni: van 800 millió éhező a bolygón, és 1,6 milliárd túlsúlyos. Innen is látszik, hogy van mit ennünk, csak rossz a disztribúció, és nagy az önzőség” – mondta Antonovits Bence.

„A világ egyik fele zabál, a másik fele éhezik” – mondta Schmidt Judit dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetőségi tagja. „A Covid alatt volt esélyünk, hogy kicsit magunkba nézzünk, átéljük, milyen az, amikor nem tudunk csak úgy lemenni a boltba, nincs, amit venni szeretnénk, nem tudunk beülni enni egy étterembe. Aztán jött az energiaválság és az infláció is, egyre drágább lesz, amit veszünk, a kérdés pedig az, hogy hol lesz az a pont, amikor már eléggé fáj, hogy ezt az egészet átgondoljuk.”

Persze az alternatív élelmiszerek a legtöbb esetben drágábbak is, mint a hagyományosak (elég arra gondolni, hogy az inflációs árstopban milyen élelmiszerek árát fagyasztotta be a kormány), de sok embert nem ez állít meg abban, hogy átálljon a környezeti és egészségügyi szempontból is fenntartható táplálkozásra. „Az evés és az élelemtermelés ősidők óta szinte szent dolog volt. Az emberiség történelmében nagyon ritkán volt úgy, hogy az emberek nem maguknak termeltek és tenyésztettek. Szerintem ez a recept egyébként a mértéktelenséghez is, túleszünk, mert nem látjuk, hogy mennyi munka megy bele egy-egy élelmiszerbe” – mondta Kovács Valéria.

Magyarországon az egy főre jutó éves húsfogyasztás 70 kilogramm körüli, ehhez képest biológiai szempontból nagyjából 27 kilogrammnyira lenne szüksége egy főnek egy év alatt, ha csak csirkehússal számolunk. Az Egyesült Államokban a jelenlegi statiszikák 120 kilogramm feletti húsfogyasztást mutatnak személyenként. „És mit csinál a szervezet azzal a nagy mennyiségű nitrogénnel, amelyet beviszünk? Semmit. Gyulladást okoz. Fehérjéből energiát előállítani nagyon energiapazarló folyamat. Energiát a szénhidrátból lehet jól előállítani.

Egy olyan biológiai veszteséget termelünk, amely a szervezetnek nem jó, de cserében megettünk egy csomó húst”

– mondta Antonovits Bence.

Egyébként hiába hivatkozunk a hagyományokra, például a Nagy Magyar Húsevő Nemzet toposzára, a nagyanyáink nem ettek mindennap húst, hiszen nem állt rendelkezésükre.

A rovarokban persze szintén magas a fehérje, de legalább nagyon helyintenzíven előállítható fehérjeforrásnak számítanak. „Én Brüsszel mellett, Molenbeekben voltam egy rovartermelő üzemnek a termelésvezetője, három tonna tücsköt állítottunk elő egy hónap alatt. Nem volt nagy üzem, mert a rovarok területintenzívek. Mondjuk a tücsök ugrál, ezzel számolni kell, de egy lisztbogárlárvánál egy négyzetméter annyiszor kihasználható, ahányszor nem szégyelljük” – mondta Antonovits.

Az Európai Unió 2020-2021-ben engedélyezte a rovarevést, de úgynevezett zárt dossziékban, ami nem azt jelenti, hogy innentől szabad a rovarcsipszgyártás, hanem azt, hogy egyes vállalatok saját a technológiájukat engedélyeztethetik, majd ezt továbbárusíthatják másoknak. Persze ez még mindig előrelépés ahhoz képest, hogy sokáig váratott magára ez a szabályozás, és addig Magyarországon kifejezetten tiltották a rovarfogyasztás minden aspektusát.

„Amikor az első magyar rovaripari konferenciát szerveztük a Szent István Egyetemen, az azt megelőző napon az Agrárminisztérium bejelentette, hogy a rendelkezésre álló összes eszközzel meg fogja akadályozni a megvalósulását.

Minden sajtó visszamondta a részvételt aznap reggel. Szóltunk az előadóknak, hogy lehet, hogy kivonul a rendőrség a konferenciára. Ez egy tudományos konferencia volt egy agráregyetemen, és ott álltunk, hogy kijön-e a TEK, és elvisz-e minket azért, mert egy tudományos témáról értekezünk” – mondta Antonovits Bence.

Magáról a rovarfogyasztásról még mindig viszonylag keveset tudni: van szó például arról, hogy aki a rákfélékre allergiás, lehet, hogy a rovarokra is keresztallergiás a bennük található kitin miatt, de mivel ennyire szokatlan még a rovar mint élelmiszer, a kutatások nem zajlanak elég gyorsan és nagy számban.

Vagy beszállunk most, vagy sereghajtók leszünk

Pedig aki lemarad, az kimarad: míg Magyarországon a tiltó stratégia volt érvényben, Franciaország, Hollandia és Belgium például felkészülten várta a szabályozást, utóbbi országos szinten is hozott szabályokat, és óriási versenyelőnybe került a többiekhez képest. Hasonló folyamat zajlott le növényi italoknál is: Magyarországon a tejtermelők félnek az egyre nagyobb népszerűségüktől, Finnországban pedig épp ők álltak át részben növényi italok gyártására is. „Volt olyan év, amikor 30 százalékos növekedés volt tapasztalható az érdeklődésben a növényi italok iránt” – mondta Kovács Valéria. „Lehet, hogy itthon ez mumus, a kultúra megrontója, de inkább azt kellene megnézni, hogyan integrálhatjuk ezt is a rendszerbe.”

A rovariparnál például ezt akár úgy lehetne áthidalni, hogy a húsipari cégek átállhatnának részben rovartermelésre.

Egyébként abban, hogy a tehéntej kevésbé szexi, az érzelmi és divatfaktorok is közrejátszanak. „Az, hogy mit eszem, nemcsak attól függ, hogy mit olvastam az ételekről, hanem attól is, hogy mit láttam, mit hallottam, mi esik jól. Végigmegyünk az utcán, megkívánunk valamit az illatáról, felhívja a figyelmünket egy reklámtábla. Az ételnek egyéb funkciója is van, mint a táplálás.”

„Nemcsak az a kérdés, hogy mit tudunk az élelmiszerekről, hanem az is, hogy milyen érzelmi kötődéseink vannak feléjük” – mondta Antonovits Bence. „Az érzelmi érvek mindig le fogják tarolni a tényeket.” Ami a rovarevést illeti, arre ez különösen igaz: hiába tudjuk, hogy egészségesek, és hiába eszünk meg más, akár undorítónak is tartható ételeket (az osztriga és a kagyló sem kellemesebb állagú például), a rovarok még mindig rengeteg helyen tabunak számítanak.

Egyelőre az ipar taktikája az, hogy prémium termékként árulják a tücsökcsipszet és a szárított kukacot, pedig a cél az lenne, hogy a háztartásokba olyan formában kerüljön be, amely könnyen és sokszínűen felhasználható, és nem túl drága. A rovarliszt például jó irány lehetne, de teljesen máshogy viselkedik, mint a búzaliszt, a rovaros párizsin pedig valószínűleg egyelőre kevesebbet lehetne keresni, mint a prémiumként eladott barbecue-s tücskökön, hiába egészségesebb alternatíva, mint a hagyományos.

A viszolygást én egyébként teljes mértékben megértem, úgy érkeztem az eseményre, hogy biztosan nem lesz lélekerőm kipróbálni a hínáron kívül semmit. Végül aztán a vita után rávettem magam,

megpróbáltam rögtön elrágni a tücsköt és a kukacot is, hogy ne érezzem, mit eszem, így viszont kifejezetten finom volt.

Ezért is gondolom, hogy tényleg a felismerhetetlen termékeknek lesz először jövőjük – valószínűleg kevesen szeretnék, hogy visszanézzen rájuk a tücsök, mielőtt megeszik. Azt vettem észre, hogy beszélgetés közben oda-odanyúlok még egyért – mondjuk, inkább a tücsökért, és annak is olyan darabjaiért, amelyeken kevésbé látszik, hogy valójában egy pirított rovart eszem. Ebből is látszik, hogy valószínűleg itthon még elég hosszú az út az entomofóbiától az entomofágiáig.

Az I. Magyar Rovaripari Konferencia konferencia főszervezője egyébként cikkünk megjelenése után jelezte, hogy a konferencián jelen volt a sajtó, és nem volt szó arról, hogy a rendőrség megjelenjen a rendezvényen. Egyedül a NÉBIH-től érkező előadó jelezte, hogy mivel a munkaadója nyilatkozatban elhatárolódott a témától, ezért a rendezvényen nem a munkahelyét képviseli, hanem magánemberként mondja el a véleményét előadásában. Az Agrárminisztérium is jóváhagyta a rendezvény lebonyolítását, igaz, előzetesen érdeklődtek annak kapcsán, hogy van-e bármi aktuálpolitikai célja az eseménynek.