Karikó Katalin: A járvány idején olyanok jutottak szóhoz, akik a Facebookon tanulták az immunológiát

2023. október 12. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem magamat, hanem a tudományt szeretném népszerűsíteni” – mondta Karikó Katalin csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), azaz a világhírű biokémikus alma materében rendezett sajtóbeszélgetésen.

Az MTI híre szerint az első Nobel-díjas magyar kutatónő úgy fogalmazott, a figyelem általában a filmsztárokra, sportolókra irányul, ki kell használni, hogy most a kutatók, a tudomány került a középpontba. Az elismerések nyomán jelentkező érdeklődés lehetőséget teremt arra, hogy az újságírókkal közösen elkezdődjön a munka annak érdekében, hogy az emberek jobban megérthessék a tudományt, tiszteljék jobban a tudósokat, a tanárokat, az orvosokat.

A járvány idején a kutatók el voltak foglalva a vakcinafejlesztéssel és olyanok jutottak szóhoz, „akik a Facebookon tanulták az immunológiát”. Az emberek, akiknek kérdéseik voltak, nem kaptak választ – mondta a biológus, aki szavai szerint az őszinte kommunikáció híve. Úgy látja, a kutatók és az újságírók közös feladata segíteni az embereket, hogy megérthessék azt, ami körülöttük történik, hogy az, aki érdeklődik, tudományos ismeretekhez juthasson.

Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus beszédet mond a tiszteletére rendezett ünnepi ülésen a Szegedi Tudományegyetemen október 12-én – Fotó: Rosta Tibor / MTI
Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus beszédet mond a tiszteletére rendezett ünnepi ülésen a Szegedi Tudományegyetemen október 12-én – Fotó: Rosta Tibor / MTI

A kutató, aki Drew Weissmannal megosztva részesül december 10-én az orvosi-élettani Nobel-díjban az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért, felidézte, 61 éve fedezték föl az RNS-t, 1984 óta képesek a tudósok „egy kémcsőben” RNS-t előállítani, ami bármilyen fehérjét kódolhat.

Már 2000-ben megalakultak az első cégek, melyek rákellenes vakcinát szerettek volna fejleszteni az mRNS-technológia segítségével – mondta a szakember, aki ma is ezt tartja az eljárás egyik legfontosabb felhasználási lehetőségének. Mint mondta, tíz évvel ezelőtt a területtel foglalkozók közül nem gondolta senki, hogy a fertőző betegségek elleni oltás lesz az az első terület, amelyen a megoldás alkalmazást jóváhagyják a hatóságok.

Ma a Moderna olyan ritka betegségek kezelését tűzte ki célul, amelyek esetében valamilyen fehérje hiánya okoz elváltozásokat a pácienseknél. Klinikai vizsgálatok folynak olyan genetikai betegségekkel kapcsolatban is, mint a sarlósejtes vérszegénység, de fejlesztenek megoldást a földimogyoró- vagy a poratka-allergia kezelésére is – közölte a kutató.

Arra a kérdésre, vajon megszülettek volna-e az mRNS-alapú vakcinák fejlesztését lehetővé tevő felfedezések, ha Szegeden marad és dolgozik, Karikó Katalin azt válaszolta, előbb vagy utóbb más is fölfedezte volna azokat a megoldásokat, melyeket ők.

A SZTE-vel tervezett együttműködésekről a kutatóprofesszor azt mondta, keresi a lehetőségeket, hogyan kapcsolódhat jobban be az egyetem életébe. Megjegyezte, most egy kicsit jobb helyzetben van, hiszen ha ír valakinek, akkor azonnal választ kap, ha pedig meghív valakit, akkor talán el is jön.

Idén Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítélték Stockholmban a fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat. Az indoklás szerint a szolnoki születésű mikrobiológus és kutatótársa kulcsszerepet játszott az új típusú, mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében, az elmúlt száz év legnagyobb világjárványa elleni küzdelemben, és új utakat nyitott a jövő orvostudománya előtt. Karikó több ponton is kötődik Szegedhez. 1976-ban, szegedi egyetemistaként hallott először az mRNS orvosi felhasználásáról. A diploma megszerzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba került.

Karikó szerdán a Magyar Tudományos Akadémián járt, ott tartotta Áttörés című könyvének bemutatóját (a Helikon Kiadónál megjelent az önéletrajzról itt írtunk bővebben). A beszélgetésen természetesen beszélt a könyvről magáról, de arról is, hogy nem tudja, milyen a magyarországi oktatási helyzet, de támogatni szeretné a tanárokat, azt viszont nem szeretné elárulni, milyen betegséget kutat jelenleg, hogy ne adjon fals reményt az abban szenvedőknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!