A Mercedes elektromos kamionja leszámolhat a dízelekkel

2023. október 11. – 11:08

A Mercedes elektromos kamionja leszámolhat a dízelekkel
Az új nyergesvontató nemcsak megfelelő hatótávolságot ígér, de új típusú akkumulátora gyorsabban tölthető, mint a korábbi megoldások Fotó: Mercedes-Benz Trucks

Másolás

Vágólapra másolva

A Mercedes-Benz Trucks stílszerűen egy Hamburg melletti benzinkúton mutatta be első akkumulátoros-elektromos teherautójának szériaváltozatát, amivel elsősorban az új E-Actros 600 autópálya-alkalmasságát akarták demonstrálni. A konstrukció előnye a csendes működés és a helyikibocsátás-mentesség, de kérdés, hogy mennyi hasznos terhet szállíthat az akkumulátorai mellett, illetve az is, hogy hány kilométert képes így megtenni. Ezt a hírt a Telex és az autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.

Az új e-teherautó formáját teljesen az aerodinamikának rendelték alá. A szokatlanul sima, finoman lekerekített fülke első pillantásra idegen egy kamionon, a sok burkolat és a kevés hűtőfelület pedig a hajtás jobb hatékonyságáról árulkodik. A visszapillantó kamerák és tükrök teherautós mércével mérve kifejezetten aprók.

Közvetlenül a vezetőfülke alatt már nem hathengeres dízelmotort találunk, hanem vezérlőegységeket. A két, 800 voltos feszültségű, állandó mágneses, akár 816 lóerő csúcsteljesítményű szinkron villanymotor közvetlenül a vontató hátsó kerekeit hajtja. A bemutatott E-Actros tartós, folyamatos teljesítménye 400 kW, vagyis 544 LE, és a járművet 44 tonna kombinált össztömegre tervezték. Egy szabványos pótkocsival a hasznos teherbírás, az Európai Unióban érvényes előírások betartásával, körülbelül 22 tonna, de a nemzeti jogszabályok bizonyos esetekben ennél nagyobb hasznos terhet is engedélyezhetnek.

A Mercedes-Benz e-Actros vezetőfülkéje Fotó: Mercedes-Benz Trucks
A Mercedes-Benz e-Actros vezetőfülkéje Fotó: Mercedes-Benz Trucks

Az akkumulátor 600 kilowattóra kapacitása önmagában véve nem szenzációs adat. A Volvo már most is 540 kWh-t kínál FH jelű elektromos vontatójában, míg a Designwerk akkumulátora 1000 kWh-s, amiből 864 kWh használható. A korábban a Telexen részletesen bemutatott Tesla Semi valószínűleg 850 kWh-s változata ennél sokkal többre képes.

A Mercedes különlegességét a mélyen alul elhelyezett három, egyenként 207 kWh bruttó kapacitású akkumulátorcsomag rejti, hiszen ezek a kínai CATL gyártó vadonatúj lítium-vasfoszfát (LFP) celláiból állnak, amelyek két feltöltés közt 500 kilométer hatótávolságot és egy további fontos előnyt ígérnek. A CATL csak nemrég mutatta be új generációs LFP celláit, amelyekhez képest a műszaki adatok tanúsága szerint a legtöbb klasszikus nikkel-, mangán- és kobalt (NMC) ötvözésű lítium-ion cellát használó akku – az energiasűrűséget leszámítva – elavultnak tűnik. Az akkumulátor egy megawattos töltési csúcsteljesítmény mellett 30 perc alatt tölthető 20-ról 80 százalékra, az átlagos töltési teljesítmény pedig 720 kW.

A hajtás egy része és a magasfeszültségű elektromos kábelek az E-Actros hátsó tengelyének közelében Fotó: Mercedes-Benz Trucks
A hajtás egy része és a magasfeszültségű elektromos kábelek az E-Actros hátsó tengelyének közelében Fotó: Mercedes-Benz Trucks

Egy teherautó esetében rendkívül fontos szempont a tartósság. Egy fuvarozó csak mosolyog egy elektromos autó akkumulátorának 200 000 kilométerig garantált élettartamán, hiszen a szállítmányozásban a futásteljesítménynek hét számjegyű értékeket kell elérnie. Ennek megfelelően a Mercedes azt ígéri, hogy az akkumulátor tárolóképessége tíz év és pontosan 1,2 millió kilométer megtétele után sem csökken 80 százalék alá. Az E-Actros elérhető hatótávolságát figyelembe véve ez kiemelkedően sok, 2400 teljes töltési-kisütési ciklusnak felel meg, ami körülbelül négyszer annyi, mint korábban egy elektromos autó esetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!