Átadták az első Tesla Semit: ilyen lesz a jövő kamionja?

2022. december 03. – 22:58

Átadták az első Tesla Semit: ilyen lesz a jövő kamionja?
Saját töltőoszlopán fél óra alatt elérhető hatótávja hetven százalékáig lehet újratölteni a Tesla Semit. Fotó: Tesla

Másolás

Vágólapra másolva

Alapjaiban változtathatja meg a közúti szállítmányozást az a haszonjármű-gyártó, amely képes megbízható, jól terhelhető nyergesvontatóval megjelenni a világszerte főként dízelekből álló piacon. A csütörtöki szűk körű átadóesemény után úgy tűnik, a Tesla lehet az egyik ilyen márka, hiszen Elon Musk cége a nevadai Sparksban lévő akkumulátorgyárában átadta az első Semit (neve a semitruck, vagyis félpótkocsis teherautó kifejezés rövidítéséből adódik) a PepsiConak, de a megrendelők közt van például a Walmart, a világ legnagyobb áruházlánca is. A tervek szerint 2024-ben már évi 50 ezer példányt fognak gyártani Észak-Amerikában, és ezzel talán sikerül megnyugtatni a befektetőket, akik miatt most 46 százalékkal kevesebbet érnek a Tesla részvényei, mint egy évvel ezelőtt.

A Tesla vontatójának prototípusát 2017-ben mutatták be hivatalosan, vagyis elég sokáig tartott a fejlesztési és tesztelési fázis. A végeredmény igazán egyedi konstrukció lett, amelyben a sofőr nem bal, vagy jobb oldalon foglal helyet, hanem a vezetőfülke középen. A Semi legfőbb attrakciója természetesen nem ez, és nem is a könnyen felismerhető forma, hanem, hogy elektromos hajtású, és két feltöltés közt, teljes terhelés mellett képes megtenni 800 kilométert, ahogy erről az alábbi time lapse videó is tanúskodik. A töltésekhez a Tesla teherautóihoz kifejlesztett nagy teljesítményű oszlopokat lehet majd használni, amelyekkel az eredeti hatótávolság hetven százaléka visszanyerhető harminc percen belül.

A fuvarozóknak tehát nem kell jelentős időveszteséggel számolniuk a lassú elektromos „tankolás” miatt, ha a helyiemisszió-mentes Tesla vontatót választják. Ráadásul a két hajtott tengelyén három motorral felszerelt Semi olyan erős, hogy a meredek emelkedő sem okoz gondot a menetkészen 40 tonnás szerelvény célba juttatásakor. Bár ez nem számít sokat a gyakorlatban, a Semi álló helyzetből hatvan mérföldes (kb 100 km/óra) sebességre húsz másodperc alatt gyorsul fel.

Hajtási módja miatt a villanyteherautó sokkal csendesebb, mint a belső égésű motorral szerelt típusok, ezért lakott területen is szívesebben látják majd, ráadásul a tiszta üzemű járművek a világ legtöbb országában adó- és egyéb közteher-kedvezményeket élveznek. A Semi hivatalos ára nem ismert, a cég emberei 2017-ben 150-180 ezer dollár körüli összegről, azaz átszámítva 60-70 millió forintról beszéltek, azóta viszont minden megdrágult. A Tesla most csak annyit árul el honlapján, hogy három év alatt az üzemanyagköltségen visszajön a villanykamion ára, és ez a megtakarítás akár 200 ezer dollár is lehet.

Az akkumulátoros megoldásnak persze árnyoldala is van, hiszen a technológia mai korlátai miatt az elektromos járművek mindig nehezebbek hagyományos társaiknál és ez egyáltalán nem mellékes körülmény rakomány szállításakor.

A vezető nem a fülke jobb vagy bal oldalán, hanem középen foglal helyet a Tesla nyergesvontatjóban. Fotó: Tesla
A vezető nem a fülke jobb vagy bal oldalán, hanem középen foglal helyet a Tesla nyergesvontatjóban. Fotó: Tesla

Az átadóünnepségen nem hozták nyilvánosságra a hivatalos tömegadatokat, de a Forbes korábbi cikke szerint a Semi üresen körülbelül 2,2 tonnával nyomhat többet, mint dízelmotoros megfelelői. Ugyanakkor az új technológia elterjedésének ösztönzésére az amerikai törvények adnak némi kedvezményt ezeknek a típusoknak, hogy hasznos tömegük és ezzel versenyképességük se csökkenjen túlságosan.

Mint arról a bemutatón szó esett, az Egyesült Államokban a közlekedésből származó környezetterhelés húsz százalékáért, a szilárdrészecske-kibocsátásnak pedig több mint harmadáért felelősek a teherjárművek, miközben a teljes gépjárműállománynak csak egy százalékát teszik ki. A villanykamion menet közben legfeljebb gumitörmelékkel és fékporral terheli a környezetet, ami elhanyagolható a hagyományos motorok égéstermékeihez képest.

Bár a karbantartási információk egyelőre nem állnak rendelkezésre, a háromtengelyes teher-Teslához hasonló elektromos haszonjárművek üzemeltetői nemcsak a gázolajon spórolhatnak, hanem a szervizeken is. Ahogy a villanyautók esetében, úgy a teherautóknál és a buszoknál is kevesebb alkatrészből építkeznek a gyártók, és ezek ráadásul kevésbé is hajlamosak a meghibásodásra az eddigi tapasztalatok szerint.

A Tesla Twitterén kommentáradat indult, miután valaki megírta, hogy valójában nem a Tesláé a legelső elektromos nyergesvontató a világon, hiszen ilyet egyebek mellett a BYD nevű kínai cég is forgalmaz, de a Volvo és a Mercedes is elkészítette már a saját típusait. A műfaj esélyeit a dízelmotoros teherautókénál lényegesen magasabb ár, és a megfelelő töltőinfrastruktúra hiánya csökkentheti, és persze az, hogy a Semi 800 kilométeres hatótávja egy villanyautóhoz képest meggyőző, de messze nem éri el a hagyományos nyergesvontatókét, amik két tankolás közt több mint ezer kilométert mennek.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!