A Meta, a Microsoft és az OpenAI is vállalták az önkorlátozást, hogy csökkentsék az MI kockázatait

2023. július 21. – 19:53

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan a mesterséges intelligencia hivatalos, átfogó szabályozásáról az Egyesült Államokban még nincs szó, pénteken komoly eredményt jelentett be a Fehér Ház. melynek közlése szerint hét, a technológiában élen járó cég vállalta, hogy a továbbiakban tartani fogja magát nyolc alapelvhez a fejlesztés során – írja az Engadget.

A Biden-adminisztráció az elnök hivatalba lépése óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kordában tartsa a mesterséges intelligenciát, ami nem is meglepő, hiszen a ciklusának jelentős részében ez volt az egyik legfontosabb téma, nemcsak a techszektorban, hanem általánosságban is. Ahogy arról mi is írtunk, a mesterséges intelligencia manapság rettegett forradalma valójában már évtizedek óta tart, ám az kétségtelen, hogy az elmúlt években megjelent újdonságokra a szabályozó szerveknek is választ kell adnia.

Az Európai Unió nemrég jogszabályt fogadott el a mesterséges intelligenciáról, amivel Amerikát is jócskán megelőzte, de a Fehér Ház mostani bejelentése annak ellenére is fontos mérföldkőnek tűnik, hogy az érintett cégek kötelező erő nélkül, önként vállalták saját maguk korlátozását. A Meta, a Microsoft és az OpenAI mellett az Amazon, az ex-OpenAI-osok által alapított Anthropic, a Google és a Pi nevű chatbottal ismertté vált Inflection vállalásairól hosszabban itt lehet olvasni. Rövidebben a lényeg, hogy a cégek

  • vállalják a termékeik belsős és külsős tesztelését még a megjelenésük előtt;
  • megosztják a tudásukat az MI kockázatainak kezeléséről a többi iparági szereplővel, kormányokkal, civilekkel és egyetemekkel is;
  • invesztálnak a kiberbiztonságba, hogy megóvják a nem nyilvános modelljeiket;
  • alávetik a termékeiket külsős vizsgálatoknak;
  • olyan módszereket dolgoznak ki, amelyekkel egyértelművé lehet tenni, hogy egy adott tartalmat MI generált-e;
  • beszámolnak a modelljekik képességeiről, limitációiról és a megfelelő felhasználási módokról;
  • előtérbe helyezik az MI társadalmi hatásaira vonatkozó kutatásokat;
  • vállalják, hogy olyan modelleket alkotnak, amelyek a társadalom legnagyobb kihívásaira adnak választ.

A közlemény szerint ezek az elvek lefedik azokat az alapelveket – a társadalom és az egyének biztonsága, valamint a bizalom –, amelyek elengedhetetlenek az MI jövőjéhez, és fontos lépést jelentenek a felelős MI fejlesztése felé. Itt egyébként több átfedést is lehet találni az EU-s jogszabállyal, ami amúgy nem is meglepő – az EU és az USA már dolgozik egy közös, önkéntes törekvésen a szabályozásra, és valószínűleg Amerikában is olvasták az elfogadott jogszabályt. A most tett önkéntes vállalások addig lesznek érvényben, amíg a kongresszus el nem fogad egy hivatalos törvényt az MI szabályozásáról, amire vannak is már kísérletek, de egyelőre nehéz megmondani, hogy mikorra lesz ezekből valami.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől