Az eddigi legolcsóbb villanyautóját készítette el a Volvo

2023. június 11. – 10:30

Az eddigi legolcsóbb villanyautóját készítette el a Volvo
A legerősebb, kétmotoros Volvo EX30 3,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/óra sebességre Fotó: Volvo Cars

Másolás

Vágólapra másolva

A vezető előtt nem lesz műszerfal, a fontosabb menetadatok a középkonzol kijelzőjén jelennek meg, az ajtókba pedig nem jutottak hangszórók az egyszerű utastérben, mert költségcsökkentési okokból azokat is egy helyre csoportosították a Volvo új, kis méretű, elektromos hajtású szabadidő-autójában. A héten bemutatott EX30 nem ezek miatt okozhat igazán nagy meglepetést a kínai tulajdonú svéd márka kínálatában.

A tizenhét százalékban újrahasznosított műanyagok felhasználásával gyártott Volvo EX30 nem azon a módon lesz elérhető árú, ahogy korábban a benzines törpeautóból kialakított Dacia Spring Electric, hiszen a 4,1 méter hosszú EX30 egy kategóriával nagyobb, ráadásul kétmotoros, összkerékhajtású csúcsváltozata 422 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 560 newtonméter, így álló helyzetből 3,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/óra sebességre, ami egyértelműen a Tesla Model 3 és a jelenleg a világ legkeresettebb új autója, az Y szintje. Ezek a többszöri árcsökkentés ellenére milliókkal kerülnek többe most is, igaz, nagyobbak az új Volvónál.

A 4,1 méteres Volvo EX30 nagytestvére, az EX90 sziluettjét örökölte, de legalább két kategóriával kisebb nála Fotó: Volvo Cars
A 4,1 méteres Volvo EX30 nagytestvére, az EX90 sziluettjét örökölte, de legalább két kategóriával kisebb nála Fotó: Volvo Cars

Az új svéd villanyautó energiaellátásról a fenti verzió esetében egy lítium-nikkel-mangán-kobalt akkumulátor gondoskodik, amellyel a WLTP-ciklus szerint akár 460 kilométert tehet meg két feltöltés közt, miközben villámtöltéssel, 10 százalékról 80 százalékra huszonöt percen belül feltölthető.

A kis Volvo villanyautóból készítenek majd egymotoros, hátsókerékhajtású kivitelt is, amelynek legnagyobb elméleti hatótávolsága 480 kilométer, miközben egyetlen motorja is 268 lóerős, így ez is lendületes autónak számít majd. A lítium-vas-foszfát akkumulátorral felszerelt alapkivitel itthon 14,49 millió forinttól rendelhető, ez 344 kilométer megtételére lesz alkalmas, és lomhának ez sem tűnik, mivel 5,7 másodperc alatt gyorsul százra. Akik nem engedhetik meg maguknak a saját EX30 vásárlását, esetleg magasnak találják a Kínában gyártott újdonság árát, Európa több országában előfizetést válthatnak, amellyel havonta nagyjából 220 ezer forintért használhatják a legegyszerűbb EX30-at.

Az olcsónak mondott Volvo EX30 utastere kevesebb alkatrészből áll a megszokottnál, műszerfal helyett egyetlen középkonzoli tabletről tájékozódhat majd a vezető és utasai Fotó: Volvo Cars
Az olcsónak mondott Volvo EX30 utastere kevesebb alkatrészből áll a megszokottnál, műszerfal helyett egyetlen középkonzoli tabletről tájékozódhat majd a vezető és utasai Fotó: Volvo Cars

A villanyautók mezőnyében kifejezetten kedvezőnek tűnik az új Volvo ára, bár a hagyományos, benzines és dízelmotoros autók közt nem lesz olcsó az EX30. Érdekesség, hogy a Volvo és a hátterét biztosító, kínai Geely az előtt lépett a népautók mezőnyébe ezzel a modellel, hogy a Tesla bemutatta volna jelenleg legolcsóbb modelljei alá pozicionált újdonságát, ami hatalmas fegyvertény.

A Volvo EX30 legolcsóbb kivitelében is lesz adaptív sebességtartó funkció, a forgalomban araszolást segítő rendszer, holttérfigyelő, illetve vészfékasszisztens és a svédek külön funkciót építettek be az út szélén közlekedő kerékpárosok és gyalogosok védelmére. Őket a kormányzásba történő beavatkozással kerül ki az autó, ha vezetője ezt elmulasztaná, majd visszatér a sávfelfestések közé.

Az új típust a kínai Zhangjiakouban szerelik majd össze, ahol az üzem energiaellátását elsősorban klíma- semleges forrásból biztosítják, beleértve az elektromos energiát is, amelyet teljes egészében megújuló forrás származik. Az autóval kapcsolatban a bemutatón elmondták, hogy a gyártásra és a 200 ezer kilométer megtételére eső szén-dioxid-kibocsátása 30 tonnánál alacsonyabb lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!