Engedélyezték az USA-ban a Pfizer RSV-vakcináját

2023. június 1. – 07:26

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) jóváhagyta a Pfizer respiratorikus szinciciális vírus (RSV) elleni vakcináját, írja a Reuters. Az oltást idősebb felnőtteknek ajánlják. Ez a második engedélyezett RSV-vakcina az országban.

Az FDA kevesebb mint egy hónapja engedélyezte a GSK RSV-vakcináját is, ezt szintén idősebb felnőtteknek, vagyis a 60 éven felülieknek ajánlják.

A Pfizer Abrysvo márkanéven futó vakcinája a klinikai kutatások során 67 százalékban volt hatásos a 60 év felettiek körében, olyanoknál, akiknél az RSV két vagy több tünete volt jelen, és 85,7 százalékban a három- vagy többtünetes súlyos betegség ellen.

A Pfizer és a GSK azt mondta, hogy több milliárd dolláros piacra számítanak az RSV-oltásokkal.

Az RSV (respiratory syncytial virus) egy viszonylag gyakori és nagyon virulens vírus. Kevesen ismerik annak ellenére, hogy talán nincs olyan ember, aki ne kapta volna el már legalább egyszer, de inkább többször életében. Az RSV okozta megbetegedésen nagyjából minden gyerek átesik már a második születésnapja előtt, és legtöbbször enyhe tünetekkel jár. Hasonló a sima náthához, amit egyébként jellemzően a rhinovírus, az adenovírus és néhány gyakori koronavírus okoz. Az RSV a fertőződés után 4-6 nappal, szakaszokban okoz tüneteket: orrfolyás, étvágytalanság, köhögés, tüsszögés és láz jelzi a betegséget. A gyógyulás nagyjából két hétig tart, de már a tünetmentes időszakban is képesek vagyunk fertőzni.

A vírus elsősorban a csecsemőkre veszélyes, de a 65 évnél idősebb felnőttek számára is jelenthet súlyos kockázatot egy RSV-fertőzés, bár a közegészségügy csak az elmúlt évtizedben kezdte el felismerni, hogy ők is kockázati csoportba tartozhatnak. Az immunhiányos embereknél szintén nagyobb a kórházba kerülés és a komplikációk kockázata.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!